Élet a városban
Sport
Sport 2020. július 13.
A Hadik-Kertész páros nyert Szlovéniában

Megszületett a DVTK autósport szakosztályának első nemzetközi futamgyőzelme. Hadik András és Kertész Krisztián ugyanis Szlovéniában, a 35. AMTK Velenje Rallyn bizonyult a leggyorsabbnak. A viadal 1984 óta íródó történetében eddig még magyar egység egyszer sem tudott nyerni, Hadikék elsősége tehát ebből a szempontból is örömtelinek mondható.

Két helyszínen, összesen hat szakasz várt a szlovén verseny mezőnyére. Az egyik tíz, a másik tizenöt kilométeres gyorsasági volt, amely a változatossága miatt számtalan érdekességet tartogatott. A DVTK SE párosa remek hajrájának, és némi szerencsének köszönhetően végzett az abszolút értékelés élén.

- A kedvezően alakult időjárásra és a szerencsére is szükségünk volt ezen a hétvégén, ezt sportszerűen el kell ismernünk – összegezte a Szlovéniában történteket Hadik András. - Sokáig lógott az első lába, de végül megúsztuk, talán csak a végén egy-kép csepp érte az autót. Az abszolút győzelmünkhöz arra is szükség volt, hogy a helyi menő, Turk Rok technikai problémáira ne találjanak megoldást, így az utolsó körben nyolc másodperces hátrányból tudtunk negyven másodperces előnyre fordítani.

Hadik András azt is kiemelte, hogy egy héttel a magyar bajnokság rajtja előtt rendkívül hasznos tapasztalatokat szereztek a szlovén futamon. Az új Fiestával kapcsolatban újabb információkhoz jutottak, amit az előttünk álló hetekben-hónapokban itthon kamatoztathatnak.

- Tavaly is indultunk ezen a versenyen, ezért az idő eredményeket össze tudtuk hasonlítani - folytatta Hadik András. - Minden szempontból sikerült előre lépni, ami örömteli a bajnokság rajta előtt. Velenjében sok kanyarral tűzdelt, a magyar pályákhoz képest alacsony átlagsebességű futamot nyertünk meg, ami rendkívül változatos volt. Nemzetközi mezőnyben mindig rangot jelent abszolútban nyerni, ami számunkra nagy örömet jelent. Nagyszerű érzés így várni a jövő hét végi, Salgó Rallye-t, most már úgy érzem, hogy készen állunk a rajtra.

A 35. AMTK Velenje Rallye végeredménye

1. Hadik András, Kertész Kriszitán (Ford Fiesta R5 MkII) 51:43,0
2. Turk Rok, Kacin Blanka (szlovén, Hyundai i20 R5) +40,4
3. Novak Aljosa, Cevc Jaka (szlovén, Škova Fabia Rally2 evo) +1:32,7
4. Cescutti Nicola, Crossilla Simone  (olasz, Škoda Fabia R5) +3:16,0
5. Kiss Ferenc, ifj. Kiss Ferenc  (Volkswagen Polo GTi R5)+3:24,1
6. Zrinski Ales, Vidmar Rok (szlovén, Ford Fiesta R5) +4:00,3

(Forrás: www.dvtk.eu)