Élet a városban
Sport
Sport 2019. november 08.
A Budapesti Honvédhoz látogat a Diósgyőr

 A fővárosi Új Hidegkuti Stadionban, a Budapesti Honvéd ellen játszik a DVTK NB I-es férfi labdarúgó csapata november 9-én, szombaton, 19:30-tól. 

- Nagyon bízunk benne, hogy még nagyon sokáig tovább javul a hangulatunk -  fogalmazott a mérkőzés előtt Feczkó Tamás, a DVTK vezetőedzője. - Ehhez az kell, hogy legyőzzük a nagyon jó formában játszó Honvédet. Ellenfelünk a legutóbbi öt mérkőzésen egy döntetlen mellett négy győzelmet aratott, ezért nehéz mérkőzésre számítok, de azért utazunk Budapestre, hogy három ponttal térjünk haza.  A Kisvárda ellen jó százalékban használtuk ki a helyzeteinket, ezt szeretném a Honvéd ellen is látni. Serhii Shestakov rögtön a mérkőzés elején értékesítette első lehetőségét, egészen másként indult emiatt a találkozó. Az edzéseken külön hangsúlyt fektettünk a támadásépítésre és a támadásbefejezésre, valamint gyakoroltuk, hogyan tudjuk megbontani a Honvéd ötvédős rendszerét. Kiválóan erősített a Honvéd a nyár végén, ősz elején. Két meghatározó játékost igazoltak Davide Lanzafame és Vadócz Krisztián személyében, akik mindketten óriási vezérek, és baj esetén össze tudják kapni a csapatot a pályán, valamint el tudják dönteni a mérkőzést.

A Bozsik Stadion újjáépítése miatt ebben a bajnokságban is abban az Új Hidegkuti Stadionban fogadja ellenfeleit a Honvéd, ahol Feczkó Tamás másfél éven keresztül dolgozott.

- Az MTK otthona az egyik legjobb akusztikájú stadion, a kiváló atmoszféra a két szurkolótábornak köszönhetően ezúttal garantált - csillantotta meg helyismeretét Feczkó Tamás. - Kissé furcsa lesz visszatérni oda, ami másfél éven keresztül otthonom volt. Szép emlékek fűznek a létesítményekhez, de nosztalgiázás helyett sokkal fontosabb, hogy tovább gyarapítsam a szép emlékek számát.

Mirko Ivanovski Pakson orrcsonttörést szenvedett, és a Kisvárda ellen ugyan maszkban leült a kispadra, de nem kapott szerepet. Márkvárt Dávid kisujja eltört a múltkori meccsen, Serhii Shestakov pedig oldalsérülés miatt jött le.

- A labdarúgás kontaktsport, előfordulnak ilyen sérülések. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a teljes keret becsületesen dolgozik, a Magyar Kupában éltek is a játéklehetőséggel azok, akik a bajnokikon kevesebbet játszottak, így jól tudom kire számíthatok - fogalmazott a vezetőedző. - Makrai Gáborról és Joachim Adukorról viszont nincs jó hírem, mindkettőt műteni kell.

A másik kispad

Az ellenfelet a 62 éves Giuseppe Sannino irányítja, aki a Varese kispadján mutatkozott be a Serie B-ben (a Seria C2-ből indulva, kétszer is bajnokságot nyerve), majd a Siena, a Palermo és a Chievo csapatát irányította az olasz élvonalban. Ezt követően az angol Championshipben próbált szerencsét a Watforddal, majd hazatérve a Catania és újra az élvonalbeli Carpi következett. A Serie B-ben a Salernitana, a C-ban a Triestina csapatát vezette, majd néhány mérkőzés erejéig a görög első osztályú Levadiakos munkáját irányította. Végül a harmadosztályú Novara csapatától érkezett Kispestre.

- Véget ért a bajnokság első szakasza, azonban ez, és a legutóbbi meccsek jó eredményei sem változtatnak semmin, ugyanúgy tökéletes koncentrációval kell játszanunk - nyilatkozta az olasz vezetőedző. - A DVTK elleni első mérkőzésen nem tudtuk gólra váltani a helyzeteinket, ezeket a hibákat nem akarjuk újra elkövetni. S bár most már az összes riválist láttuk élőben, tudjuk, mi kell a sikerhez, de ettől függetlenül nem lesz könnyebb dolgunk, ahogy szoktam mondani, minden egyes mérkőzés külön történet. Szomorú voltam, hogy a PAFC ellen a lelátóról kellett néznem a mérkőzést, hiszen szeretek a csapatom mellett lenni. Persze örülök, hogy nyertünk, és mondanám, hogy ha ez kell a sikerhez, akkor maradok a lelátón, de inkább azt szeretném, hogy győzzünk és ott legyek a pályán a srácokkal.

(Forrás: www.dvtk.eu)