Ugrás a tartalomra
Kategória
Nem kategorizált
Dátum

„Miskolc városi villamosvasút fejlesztése nagyprojekt”

Azonosító szám: KÖZOP – 5.2.0-07-2008-0003

Miskolc város fejlődésében mindig is fontos szerepet töltött be a közlekedés. Kedvező földrajzi fekvésénél fogva a vasúti és közúti hálózat kiépülésével városunk jelentős közlekedési csomóponttá vált. Budapest után Miskolcon épült, 1897-ben Magyarországon elsőként, normál nyomtávú közúti villamos vasút. Az elmúlt években ez a villamosvonal nagy mértékben fejlődött és a jelenlegi 10,3 km-es pálya hossza 1994-re alakult ki.

Miskolcon fontos szerepet tölt be a közösségi közlekedés, mely a város kelet-nyugati tengelyére épül. A közösségi közlekedés iránti igény az elmúlt 7-8 évben erőteljesen csökkent, amely a szolgáltatási komfort hiányosságai mellett a megváltozott közlekedési szokásokra, a gazdasági átstrukturálódásra és a növekvő motorizációra vezethető vissza.

A város közlekedéspolitikai stratégiájában kiemelt szerepet kap a nagykapacitású kötöttpályás közösségi közlekedés fejlesztése, amelynek jelentős lépése a projekt keretében megvalósítandó villamospálya korszerűsítés és hálózatfejlesztés, valamint korszerű új járműpark üzembe állítása.

„Miskolc városi villamosvasút fejlesztése” nagyprojekt megvalósítására Miskolc Megyei Jogú Városa konzorciumban a Miskolc Városi Közlekedési Zrt-vel EU Kohéziós Alaptámogatást kíván igénybe venni a 2007-2013 programozási időszakban. A fejlesztés illeszkedik a városi közlekedésfejlesztési koncepcióhoz, a Közlekedésfejlesztési Operatív Program célkitűzéseihez, valamint az EU közösségi közlekedéssel kapcsolatos iránymutatásaihoz. A program jogi, gazdasági és műszaki előkészítése már 2006 óta zajlik. A teljes projekt befejezése 2015-re várható, ekkorra megújul és felépül a villamospálya egésze, illetve új és korszerű szerelvények közlekedhetnek a városban.

A projekt tartalmi összefoglalója

A projekt átfogó célja Miskolc város kelet-nyugati tengelyében hosszútávon fenntartható, versenyképes, környezetbarát, gyors és biztonságos közösségi közlekedés megteremtése és vonzóvá tétele, a modern városkép kialakítása a villamosvonal komplex fejlesztésének megvalósításával.

A projekt közvetlen célja a szolgáltatás színvonalának növelése a meglévő villamospálya korszerűsítésével, a villamosvonal meghosszabbítása a jelenlegi diósgyőri végállomástól Felső-Majláthig, a párhuzamos buszjáratok megszüntetésével a környezetbarát közlekedési mód erősítése, továbbá a villamospark korszerűsítése új villamosok beszerzésével.

A projekt legfontosabb elemei:

  • A meglévő villamospálya megújul 9,6 km hosszan,
  • 1,4 km-rel meghosszabbodik a villamosvonal Felső-Majláth irányába,
  • 31 db modern, alacsonypadlós jármű beszerzésére kerül sor,
  • új, akadálymentesített megállóhelyek épülnek,
  • korszerűbbé válik a járműtelep,
  • GPS alapú modern utastájékoztatási rendszer telepítése valósul meg.

A beruházás várható eredménye:

  • a rövidebb utazási idő a korszerűbb villamosoknak, villamos pályának és a villamosok előnyben részesítésének köszönhetően (új forgalomszervezési megoldások) illetve azért mert a csomópontokban egymáshoz közel kerülnek kialakításra a villamosok és buszok megállóhelyei
  • közvetlen eljutás
  • pozitív megtérülési mutatók

A beruházás hozott értékei:

  • közösségi közlekedés vonzóvá tétele
  • szolgáltatás színvonalának növekedése
  • korszerű utastájékoztatás
  • utasbiztonság növelése (kamera, segélyhívó rendszer)
  • esélyegyenlőség biztosítása járművön és peronokon
  • energiatakarékos üzemeletetés
  • csökkentett zaj és rezgésterhelés
  • környezetbe illő új megállók
  • komfortérzet növelése (fedett megállók)

Mérföldkövek

Pályázat benyújtása:    2008. május 30.

A döntés időpontja:   2009. március 17.

TSZ kötés dátuma:   2008. október 09.

Megvalósítás kezdési dátuma:  2006. október 25.

Megvalósítás tervezett befejezési dátuma:  2015. június 30.

A projekt megvalósításának forrásösszetétele

Források Összeg (eFt)
I. Saját forrás 4 053 994
I/1. a támogatást igénylő hozzájárulása 3 950 794
I/2. partnerek hozzájárulása 0
I/3. bankhitel 0
I/4. egyéb 1067/2005 (VI.30.) Kormányhatározat 103 200
II. Támogatás 33 707 373
II/1. EU támogatás 28 651 267
II/2. KÖZOP hazai forrás 5 056 106
Összesen 37 761 367

Egyéb információk:

A projekthez kapcsolódó további információk, fényképek, látványtervek, letölthető dokumentumok elérhetősége:  www.zoldnyil.hu

Hiperhivatkozás:

Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapja: www.nfu.hu