Projektterületek - Bábonyibérc

Bábonyibérci barangolások 1. rész

A 4IM projekt területei, Bábonyibérc és Tetemvár szervesen ágyazódnak Miskolc város színes, érdekes történelmi, szociológiai hátterébe. Alábbiakban Bábonyibérc történetét barangoljuk be az elmúlt évszázadok során.

150 ezer évvel ezelőtti lakók

A Bábonyibérc a miskolci belvároshoz közeli, attól északnyugatra elterülő, nagyrészt kertvárosi zöldövezeti városrész. Bábonyibérc több dombból áll, melyek közt a Pece-patak különböző ágai folynak. Délről Bodótető és a Vologda városrész, keletről a Szentpéteri kapu határolja, észak és nyugat felől beépítetlen zöldterület. Túlnyomórészt a 20. század második felében és a 21. század elején épült be, teljesen családi házas környék, míg a városrész középső völgyében, a Pece főága mellett terül el a nehéz sorsú emberek otthonainak helyt adó Bábonyibérc-Újtelep.

Elenevésének eredete a „Bábony-kultúra” vagy bábonyien kultúra utal, amely a középső paleolitikum egyik kultúrája volt Magyarországon. E kultúra lelőhelyei az Északi-középhegység területén találhatók, nevét Sajóbábonyról kapta, amelynek határában a Méhész-tetőn először tártak fel ilyen leletanyagot. A kultúra eszközeire a kétoldali megmunkálás jellemző, ami rokonságot mutat a Rajnától a Kaukázusig elterjedt Micoquien kultúrával. Jellegzetes szerszámtípusai a szakócák, kaparókések és a levél alakú eszközök voltak. Valószínűleg a jégkor utolsó felmelegedése alatt és az azt követő eljegesedés elején 150-93 ezer évvel ezelőtt létezett a Miskolchoz tartozó Hámor-településen a Szeleta-barlangban talált leletek alapján elnevezett Szeletien kultúra elődjeként. A Szeleta-barlangból származik az egyetlen, a nemzetközi szakirodalomban is meghonosodott magyarországi kultúra-elnevezés, míg a „bábonyi” névadó lelőhely T. Dobosi Violához kötődik, aki 1974-ben végzete feltárásait Sajóbábonyban.

„Kű likek” a hegyoldalban

Bábonyibérc egyike volt a miskolci szőlőtermő domboldalaknak, az avasi, a tetemvári és ültetvények mellett. Szőlőhegyet már Miskolc korabeli határjárása is említ a keresztúri-bábonyi kövesút mellett. A miskolci szőlőhegyek nevének legelső említései az okleveles forrásokban elsőként a Szentgyörgy-hegyről 1376-ban keletkezett, míg Bábonyibércet 1490-ben nevesítik.

Miskolcot már a középkorban körbeültették szőlővel: Szentgyörgy a (Hejő) Csabával és Tapolcával határos domboldal és szőlőhegy, az Ágazat és Bábonyibérc déli lejtésű hegyoldalai pedig Bábony felől, vagyis északról határolják Miskolcot. A 14-15. századi okleveles források tanúsága szerint Miskolc szőlőhegyein, a Szentgyörgyön, Bábonyibércen, Ágazaton összefüggő szőlőművelés folyt. A miskolci és Miskolc környéki szőlőterületek és pincék a 16. századra alakultak ki teljesen, így Bábonyibércen is.

A szőlőhegyek topográfiájának fontos elemei voltak a sövények, valamint az utak, amelyeken a szőlőket a tulajdonos megközelíthette. A pincék kezdetben minden kiképzés és előtér nélküliek voltak, valószínű ezzel van összefüggésben a 16. században kizárólagosan használt „kű lik, kő luk, kőlyuk” elnevezések, amellyel szórványosan még a 17. században is találkozni. Egy 1569-es bejegyzés szerint „Sabbathe Pentecon Estván váltotta meg a Szabó Ferencné kö lyukat..." 1593-ban „Chepan András wal eörökölt egj kőlyukat Mate Antalnenak, két vött woltt." A 17. század elejének szórványosan előforduló kőlyuk elnevezésére 1613-ban találunk feljegyzést Bábonyibércről. Eszerint „Én Boros Gergely vöttem egy kőh lukat az Babony bercz völgyben az Csorna István Fiatal Csorna Andrástól." Az áldomást a bíró jelenlétében itták meg, s ezért Boros Gergely remélte, hogy..” engemet senkíj az meg szerzett köh luk miat megh nem haborit."

Ezeket a kőlyukakat a környező dombok vulkanikus tufa állományába vájták, miután felismerték igen jó tulajdonságait: száraz, jó hőszabályozó, viszonylagos puha, könnyű faraghatósága ellenére szívós, belső falán megterem a nemes penész, amely nagyon sokat javított a Miskolc környéki borok minőségén. A kőlyukak eleinte csak bor- és termény tárolásra szolgáltak, később üregeik előterébe helyezték el a szőlőpréseket, az átlagokat. A pincehelyeket a tanács jelölte ki, amiért „a város törvénye szerint” az új tulajdonosok megfizették az áldomást. Pincehelyeket mind a három dombon kijelölték Miskolcon, 1627-ben 4 pincét építenek a Bábonyibércen a tiszttartók és a tanács akaratából.

Bábonyibérci barangolások 2. rész

Kinek való a bujdosó pohár?

A bábonyibérci pincék számozása 319-cel kezdődött, a Galagonya oldalon 319—382, a hámori soron 384—466-ig, a felső soron 467—509-ig, a középső soron 510—561-ig, az alsó soron 562—580-ig terjedtek a pincék számozásai. A miskolci pincék első pontos felmérését 1817-ben Domby István készítette el, amely szerint a Bábonyibércen akkor 262 pince működött. A bortároló edények kis mérete, és a magántulajdonra törekvés miatt volt szükség a nagy pincehálózatra, Miskolc környékéről, a szomszédos falvakból is szállítottak ide mustot.

A 18. századtól, de főleg a 19.század második felétől a pincék fölé épített borházak a városi iparosok és földművesek kedvelt helyei lettek. A pincének és a borháznak a miskolci ember életében betöltött szerepét egy század eleji leírás így foglalta össze:

„Télen is fűthető szobák a miskolciak legkedvesebb tartózkodási helye. Itt

kivirágzik a kedély, kihajt a nóta. Innen indul szárnyra a sok jóízű miskolci história. Itt tárgyalják meg a helyi és országos politikát. Itt felejtik el a haragot. Itt fogadnak barátságot. Itt születnek régidőkből fogva a miskolci nóták."

A borházak a sorról sorra, pincéről pincére kerülő látogatások és vendégeskedések alkalmával játékos pincéző szokások alakulóhelyei voltak. Sajátosan miskolci szokásként ismerszik a „bujdosó pohár járatása". A bujdosó pohár talpatlan, gömbölyű fenekű, kézről kézre járt, egyenként fenékig kellett inni, mert ha letették, feldőlt.

A pincék között olyanok is voltak, amelyekben hivatalosan, vagy „zugban" ételt és italt egyaránt adtak az arra tévedő vendégnek. Pontosan nem lehet tudni, hogy hány korcsma és kifőzde volt, mert ezek száma gyakorta változott. Kisebb számban voltak ily kurta korcsmák a Tetemvári pincesoron, a Bedegyölgyben és a Bábonyibércen, amelynek pincesorában a »Buffalo«-nak nevezett pincekorcsmában a tulajdonos hamisítatlan tokaji hegyaljai zamatos borokat mér ki nagyon jutányos áron.

1929/30-ban 92 miskolci korcsma közül mindössze 9 maradt a Bábonyibércen, a Tetemváron, a Bedegvölgyben, a Mélyvölgyben és a Nagy-Avason összesen.

A borsodi bortermelés a filoxérajárvány miatt nagyrészt megszűnt, ennek köszönhető, hogy a Bábonyibérc szőlőtermesztő helyből lassan kezdett lakott területté válni. 1932 tavaszán a Bábonyibérc aljában jött létre a Honfoglalótelep nevű telep, amelynek lakói kalyibákban és barlanglakásokban éltek; eleinte a trianoni diktátum miatt otthonaikat elhagyó menekültek lakták. A Bábonyibérc viszonylag újabbnak nevezhető pincéi és présházai fokozatosan egyre leromlottak, a régi pincesorra emlékeztető együttes már csak kevés helyen lelhető fel. Az úgynevezett Felső sor egykor egységes rendszerű eredeti pincéi is megközelíthetetlenné váltak a támfalak, az utak leromlása miatt.

A Déli Hírlap 1969-ben már arról számolt be, hogy a Bábonyibérc Miskolc legzsúfoltabb része, ahol apró családi házak és pincék sorjáznak egymás mellett. Az ezt követő évtizedekben több területrendezési program is született, miközben napjainkra a városrész kertesházas jellegű belterületté alakult.

FORRÁSOK:

Dobrossy István: A miskolci vendégfogadók és a vendéglátás története, 1745-1945., 1985.

Dobrossy István – Miskolc város története, 1996.

Őskori emlékek és gyűjtemények Magyarországon. Archeolinguia. 2008. Szerk.: Jerem Erzsébet, Mester Zsolt.

Magyarország a XX. században. Szerk.: Kolléga Tarsoly István. Ősrégészet. A magyar régészet korszakai a 20. században

Miskolcipince.hu

Miskolciszemelvenyek.blog.hu

wikwand.com