
Paktum
Miskolc Megyei Jogú Város Foglalkoztatási Paktum Programja
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata, a TOP-6.8.2-15-MI1-2016-00001 számú Miskolc Megyei Jogú Város Foglalkoztatási Paktum Programja című projekt keretében helyi illetve térségi szintű foglalkoztatási- és gazdaságfejlesztési programokat valósít meg konzorciumot alkotva a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatallal és a Miskolc Holding Zrt-vel, szorosan együttműködve a foglalkoztatási együttműködésben résztvevő partnerekkel, cégekkel. A program eredményeként Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata növelni kívánja a helyi foglalkoztatás szintjét és elősegíteni a város gazdaságának fejlődését.
A projektről
A program társadalmi-gazdasági jelentősége, hogy a vállalatok, megfelelő kompetenciákkal és képzettséggel rendelkező munkaerőhöz jutnak, a hátrányos helyzetű célcsoportokban csökken a munkanélküliség, nő a foglalkoztatottság, ami a térségben működő vállalkozások humánerőforrásának biztosításához és a gazdaság versenyképességének növekedéshez vezet. A fejlesztések eredményeként valós munkaerő-piaci igényeken alapuló képzési és támogatási rendszer jön létre, fenntartható módon javítva a város foglalkoztatási mutatóit.
A megvalósítására 2016. szeptember 1. és 2022. március 31. között kerül sor. A projekt keretében elvárt eredmény, hogy 2014 fő kerüljön bevonásra munkaerő-piaci programokba. A foglakoztatás színvonalának növelésére 2,943 milliárd forint áll rendelkezésre.
Foglalkoztatási együttműködés
A program megvalósítói foglalkoztatási együttműködést – paktumot – kívánnak létrehozni, melynek célja, hogy a város és annak vonzáskörzetére kiterjedően együttműködés, partnerség alakuljon ki a munkaerőpiac érintett szervezetei, intézményei között. A paktum közösen kidolgozott foglalkoztatási stratégia mentén, a valós munkaerő-piaci keresleten és kínálaton alapuló képzési, oktatási és humán fejlesztési, illetve foglalkoztatási programokat dolgoz ki és valósít meg.
- Paktumszervezet
A paktumszervezet
- Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata,
- Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal,
- Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara,
- Miskolc Holding Zrt.
- valamint a gazdasági élet és vállalatok képviselői,
- képzési és civil szervezetek együttműködésével jön létre.
A projekt keretében munkaerő-piaci helyzetelemzés készítésére, foglalkoztatási stratégia kidolgozására és foglalkoztatási fórumok szervezésére kerül sor.
- Foglalkoztatási stratégia
A foglalkoztatási stratégia megvalósítása során képzések, humán szolgáltatások (egyéni és csoportos tanácsadás, toborzás, mentorálás), valamint a munkáltatók részére foglalkoztatást bővítő támogatások biztosítására kerül sor. A programnak része a befektetés-ösztönzési tevékenység, és a vállalkozási (start-up) tanácsadás is.
- Célcsoport
Közvetlen célcsoport:
- Alacsony iskolai végzettségűek (legfeljebb általános iskolai végzettség, ISCED 1-2 szakképzés nélkül)
- 25 év alatti fiatalok, vagy 30 év alatti pályakezdő álláskeresők
- 50 év felettiek
- GYED-ről, GYES-ről, ápolási díjról visszatérők, vagy legalább egy gyermeket egyedül nevelő felnőttek
- Foglalkoztatást helyettesítő támogatásban részesülők
- Tartós munkanélküliséggel veszélyeztetettek (a munkanélküliségben töltött időtartamba az álláskeresés és a közfoglalkoztatásban történő részvétel időtartama is beszámítható - Foglalkoztatáspolitikai szempontból a területi sajátosságok miatt eltérő, hogy ki számít az adott területen tartós munkanélküliséggel veszélyeztetetteknek. A veszélyeztetettséget jelentő munkanélküliségi időtartam a megyei foglalkoztatási főosztályok által kerül meghatározásra, minimum 3 hónap.
- Megváltozott munkaképességű személyek
- Roma nemzetiséghez tartozó személyek
- Közfoglalkoztatottak
- A program célcsoportjába tartoznak az inaktív személyek is, akik a programba való bevonás előtt nem dolgoztak, illetve nem volt rendszeres jövedelmet biztosító munkájuk, és nem is kerestek munkát, vagy kerestek, de nem tudtak volna munkába állni. Ők jellemzően nem regisztrált álláskeresők, de az aktivitás erősítésével és támogatásokkal a program esetükben is hozzájárul a munkaerő-piaci beilleszkedéshez. (pl. rehabilitációs járadékban, valamint a megváltozott munkaképességű személyek ellátásaiban nem részesülő vagy gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban, illetőleg gyermekgondozási díjban vagy ápolási díjban részesülő személyek esetén).
Cél a közvetlen célcsoport foglalkoztatásban való elhelyezkedésének biztosítása.
Közvetett célcsoport: a projekt közvetett célcsoportja azok a munkáltatók, akiknél az álláskeresők elhelyezkedését ösztönözzük, illetve azon szervezetek, akinek a munkáját, fejlődését szakmai együttműködési hálózat szervezése, tanácsadás és szakmai fórumok szervezése révén segítjük.
A projekt megvalósításának tervezett kezdete | 2016.09.01. |
A projekt megvalósítás tervezett fizikai befejezése | 2022.12.31. |
A szerződött támogatás összege | bruttó 2.943.000.000 Ft |
Támogatási intenzitás | 100% |
További információ a projektről elérhető: itt
2020.07.21-én tartott toborzónapról részletes leírás: itt
A vírus után újranyitott Paktumirodáról részletes leírás: itt
Miskolc Megyei Jogú Város megbízásából, az Innnobond Kft. részvételével 2021. októberében elkészült egy Beillesztési segédlet című dokumentum a Miskolci Foglalkoztatási Paktum Projekt keretében, melynek célja, hogy segítse és útmutatást adjon a miskolci cégek/szervezetek számára abban, hogy hogyan valósítsák meg a megváltozott munkaképességű emberek szervezethez történő felvételét. A segédlet iránymutatást ad a cégek számára abban, hogy ezt a folyamatot hogyan illesszék a saját munkaszervezetükbe, hogyan valósuljon meg a munkaerő felvétel illetve ezeknek a munkavállalóknak a beillesztése.
Az elkészült Beillesztési segédletet, és a gyakorlati kipróbálását célzó Pilot Programot az Innobond Kft. képviselői 2021. 10.21-én egy Paktumszervezeti ülés keretében mutatták be a Paktumszervezet tagjainak. Az erről készült fotókat itt tekintheti meg.
Amennyiben a segédlet elolvasása után további kérdésük van, keressék a Paktumiroda kollégáit a következő elérhetőségen.
Képek
Videók
A vállalkozás indítását tervező miskolciak számára a Paktum projekt keretében elkészült egy Vállalkozásindítási Kalauz című kiadvány, ami segítséget nyújt a vállalkozás kezdeti lépéseinek átgondolásához.