Városinformáció 2020. július 17.
Részvételiség: új módon a közügyekről

Közös gondolkodás, közös tervezés és akár közös megvalósítás. A közügyek intézésének egyfajta új logikáját szeretnék Miskolc MJV Önkormányzata és a vele együttműködő miskolciak, városi közösségek kidolgozni, majd követni. Hogy a városlakók úgy érezhessék: valódi beleszólásuk van a város életébe, fejlődésébe, az apró mindennapos beavatkozásoktól a nagy beruházásokig. Hogy van dolgunk közös ügyeink intézése terén azon túl is, hogy négy vagy öt évente elmegyünk szavazni...

Erre a fajta politikára az a bevett szakkifejezés, hogy részvételiség. A miskolci Városháza által most meghirdetett Részvételi program révén július 15-én megalakult munkacsoport a következő fél év során rendszeresen összeül és megbeszéli, milyen keretek között, milyen módszerekkel, milyen modell révén lehetséges a közösségi jellegű városvezetés eszméjét valóra váltani. A megyeszékhelyen tavaly hivatalba lépett városvezetés a Dialóg Egyesülettel partnerségben „elkötelezte magát egy hosszú távú folyamat gondozásában, amely arra épít, hogy a Miskolcért tenni akarók körét tisztelettel felkéri egy olyan részvételi keretrendszer kidolgozására, amelybe minél szélesebb városmegújító szándék, vélemény és aktivitás be tud csatornázódni” – olvasható a kezdeményezés felhívásában.

Az első időszakban, úgymond, kísérleti jelleggel kezdődik el a tervezgetés, bizonyos városrészekre koncentrálva és az ezeken a területeken tevékenykedő, ismert civil szervezeteket, civil aktivistákat bevonva. Az itt szerzett tapasztalatok később kiterjeszthetők lesznek széles körre, az egész településre. A tervek szerint előbb egy, majd több úgynevezett részvételi pont avagy részvételi iroda jön létre. Az elsőnek a polgármesteri hivatal ad helyet, a továbbiaknak az érintett városrészek; lényeg, hogy olyan helyek alakuljanak ki, ahova bárki könnyen és szívesen bemehet, hogy hozzászóljon, javaslatot tegyen, de akár ennél alaposabban is kivegye a részét a tervezésből és megvalósításból. Ugyancsak szándék van rá, hogy részvételi költségvetés készüljön, ami első körben a választókörzetbeli képviselői alapok egy részét mozgósítaná – azaz rendelkezne az elköltésének korábban nem látott módjáról. Az egész rendszer kiépülése után arra szolgál, hogy „a helyben élők a helyi ügyekre, helyi lehetőségekre reagáló ötleteiket hozhassák be, mutathassák be, ami felkerül egy párbeszédet és aktivizálást biztosító online felületre, ott pedig átlátható módon lehet szimpatizánsokkal, véleményt nyilvánítókkal és megvalósító társakkal kapcsolódni”.

Ennek érdekében fogtak össze a csütörtöki alakuló ülésen jelen lévők, s várják a további partnereket, azaz a Miskolcért a részvételiség, a közös gondolkodás keretei között tenni akarókat

Képmelléklet