Hirdetmény 2019. március 18. • Lejárt
Bírósági ülnökök választása

Magyarország Alaptörvénye Állam fejezetének 27. cikk (2) bekezdése értelmében törvény által meghatározott ügyekben és módon nem hivatásos bírák (bírósági ülnökök) is rész vesznek az ítélkezésben.

A bíróságok ülnökeit az önkormányzati képviselő-testületek 2015. évben választották utoljára, megbízatásuk az új ülnökök megválasztásától számított 30 nap elteltével jár le.

Magyarország köztársasági elnöke a 2019. évi bírósági ülnökválasztását 2019. március 7. napja és 2019. április 30. napja közé eső időtartamra tűzte ki.

A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény (továbbiakban: Bjt.) rendelkezik az ülnökjelölés és választás szabályairól.

Ki választható meg bírósági ülnöknek?

A Bjt. 212. § (1) bekezdése szerint ülnöknek az a 30. évet betöltött magyar állampolgár választható meg, aki nem áll cselekvőképességet érintő gondnokság vagy támogatott döntéshozatal hatálya alatt, továbbá büntetlen előéletű és nem áll közügyektől eltiltás hatálya alatt sem, továbbá 70. életévét még nem töltötte be.
Az ülnök a megbízatása időtartalma alatt nem lehet tagja pártnak, és politikai tevékenységet sem folytathat. (Bjt. 212. § (3) bekezdés). Az országgyűlési képviselői megbízatás, az önkormányzati képviselő-testületi tagság politikai tevékenységnek tekinthető. Nem politikai tevékenység a munkavállalói – szakmai, érdekvédelmi – szervezetben való részvétel.

Az ülnök jelölése

  • A Bjt. 213. § (1) bekezdés értelmében az ülnököket a bíróság illetékességi területén lakóhellyel rendelkező nagykorú magyar állampolgárok, a bíróság illetékességi területén működő helyi önkormányzatok és az egyesületek – kivéve a pártokat – jelölik.
  • A Bjt. 213. § (2) bekezdés a) pontja értelmében a fiatalkorúak büntető ügyében eljáró bíróság pedagógus ülnökeit a bíróság illetékességi területén működő alapfokú és középfokú nevelési-oktatási intézmények tantestületei jelölik. A tantestületek nyugdíjas, állományukba már nem tartozó pedagógust is jelölhetnek.
  • A Bjt. 213. (2) bekezdés b) pontja értelmében a fiatalkorúak büntető ügyekben eljáró bíróság nem pedagógus ülnökeit az egyesületek - kivéve a pártokat, a foglalkozásuk szerinti érdekképviseleti szervek, valamint az őket a Be. 680. § (5) bekezdés c) pontja szerinti munkakörben foglalkozató, vagy korábban foglalkozató szervezetek jelölik.
  • A Bjt. 213. § (4) bekezdés értelmében a közigazgatási munkaügyi bíróság ülnökeit elsősorban a munkavállalók és munkaadók érdek-képviseleti szervei jelölik.

Egy jelölt kizárólag egy bírósághoz választható meg ülnökké.

Az ülnök választása

A megválasztandó ülnökök számát a Bjt. 216. § (3) bekezdésében foglalt jogkörében eljárva az Országos Bírósági Hivatal elnöke állapította meg 20.SZ/2019. (II.21.) OBHE határozat 2. számú mellékeltében.
A határozat alapján Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a Miskolci Törvényszékre 1 törvényszéki ülnököt, és 7 pedagógus ülnököt, a Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságra 5 közigazgatási és munkaügyi ülnököt, a Miskolci Járásbíróságra 56 pedagógus ülnököt választ.

Tudnivalók a jelölés bejelentéséről

A jelölést – a szükséges alább felsorolt iratokkal együtt – a jelöltnek kell benyújtania.

A Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése által megválasztandó ülnök személyére vonatkozó jelölést Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Önkormányzati Igazgatási Osztályhoz kell eljuttatni (3525 Miskolc, Városház tér 8., II. emelet 2032/B szoba Busák Mária) személyesen 2019. április 5. napjáig, levélben ugyanerre a címre postára adva, úgy hogy a küldemény legkésőbb 2019. április 5. napjáig megérkezzen.

Hiánypótlásra nincsen lehetőség, a kötelező mellékletek hiányában benyújtott, valamint határidőn túl érkezett és a többes jelölés érvénytelen.

A bírósági ülnök jelöléshez a következő nyomtatványok kitöltése és együttes benyújtása szükséges:

  • Bírósági ülnökké jelölés – jelölő személy, illetve szervezet tölt ki
  • Nyilatkozat bírósági ülnökké jelölés elfogadásáról – jelölt tölti ki

A nyomtatványok és a bírósági ülnökök jogaira és kötelezettségeire vonatkozó tájékoztató www.miskolc.hu oldalon letölthetőek és megismerhető.

  • Büntetlen előéletet és a közügyektől eltiltás hiányát igazoló hatósági bizonyítvány (erkölcsi bizonyítvány) – jelölt szerzi be.
  • A fiatalkorúak büntetőügyeiben eljáró ülnök esetén a megválasztáshoz szükséges adatokat és tényeket tartalmazó dokumentumok (pedagógus, pszichológus diploma másolata, munkáltató igazolás a Be. 680. § (5) bekezdés c) pontja alapján).

Adatkezelési tájékoztató:

  • A postai úton vagy személyesen benyújtott jelölést és annak mellékleteit Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata (a továbbiakban: Adatkezelő) kezeli;
  • Az adatkezelés jogalapja: a GDPR 6. cikk (1) bekezdés e) pontja alapján a Bjt. 215. § (1) bekezdésében foglalt, az Adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlásának keretében végzett feladat végrehajtása;
  • Az adatkezelés célja: a Magyarország köztársasági elnöke által kiírt 2019. évi bírósági ülnökválasztással kapcsolatban a Bjt. 215. § (1) bekezdésében, valamint az Országos Bírósági Hivatal elnökének 20.SZ/2019. (II.21.) OBHE határozatában az Adatkezelőre vonatkozóan meghatározott feladatok ellátása;
  • Az adatkezelés időtartama: a jelöltekre vonatkozó jelölési anyagot Adatkezelő a 2019. évi bírósági ülnökválasztás jogerős lezárásárát követő elévülési idő végéig kezeli;
  • Az esetleges címzettek köre: Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése által bírósági ülnöknek megválasztott jelöltek Bjt. 214. § (1) bekezdésében meghatározott személyes adatait Adatkezelő a 2019. évi bírósági ülnökválasztással kapcsolatos feladatainak ellátása céljából a bírósági ülnök megválasztását követően, haladéktalanul átadja azon Bíróság elnökének, amely Bíróságra az adott jelöltet bírósági ülnöknek megválasztották;
  • Kezelt adatok köre: a Bjt. 214. § (1) bekezdésében meghatározott személyes adatok;
  • Az adattárolás módja: az adatok tárolása papíralapon történik;
  • Az adatok megismerésére jogosultak köre: a jelölés során az Adatkezelő birtokába jutott, a jelöltekre, illetve a jelölő magánszemélyekre vonatkozó személyes adatokat kizárólag az ülnököket megválasztó Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének tagjai, valamint Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának – mint az Adatkezelő munkaszervének – a 2019. évi bírósági ülnökválasztás adminisztratív előkészítését végző alkalmazottai ismerhetik meg;
  • Az érintetti jogok: a jelöltnek – bírósági ülnökké történő megválasztásáig – joga van a jelöltség elfogadására vonatkozó nyilatkozatát bármikor visszavonni, amely esetben törlési jegyzőkönyv felvétele mellett Adatkezelő a jelölt személyes adatait törli;
  • Az érintett bármikor tájékoztatást kérhet személyes adatai kezeléséről;
  • Az érintett kérelmére Adatkezelő illetékes adatgazdája tájékoztatást ad az általa kezelt, illetőleg feldolgozott adatairól, azok forrásáról, az adatkezelés céljáról, jogalapjáról, időtartamáról, az adatfeldolgozó nevéről, címéről és az adatkezeléssel összefüggő tevékenységéről, az érintett adatát érintő adatvédelmi incidens körülményeiről, hatásairól és az elhárítására megtett intézkedésekről, továbbá arról, hogy kik és milyen jogalap alapján, milyen célból kapják vagy kapták meg az adatokat;
  • Adatkezelő illetékes adatgazdája a tájékoztatás iránti kérelmekre köteles a kérelem hozzá történt megérkezésétől számított legrövidebb idő alatt, legfeljebb azonban 25 napon belül válaszolni;
  • A tájékoztatás ingyenes, ha a tájékoztatást kérő a folyó évben azonos területre, szervezeti egységre vonatkozó tájékoztatási kérelmet az adatkezelőhöz még nem nyújtott be. Egyéb esetekben a tájékoztatás megadásával együtt járó költségeket az adatgazda határozza meg, és az érintett köteles viselni;
  • A már megfizetett költséget a kérelmezőnek vissza kell téríteni, ha az adatokat jogellenesen kezelték, vagy a tájékoztatás kérése helyesbítéshez vezetett;
  • Az érintett jelölt – bírósági ülnökké történő megválasztásáig – bármikor kérheti személyes adatainak helyesbítését, valamint adatainak törlését vagy az adatkezelés korlátozását, illetve tiltakozhat az adatkezelés ellen. A törlési, korlátozási vagy tiltakozási jog gyakorlása esetén a jelölt bírósági ülnökké nem választható meg;
  • Amennyiben az érintett természetes személy úgy ítéli meg, hogy a rá vonatkozó személyes adat kezelése nem felel meg a törvényi követelményeknek, panaszt nyújthat be a felügyeleti hatósághoz, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH), amennyiben a felügyeleti hatóság nem foglalkozik a panasszal, vagy 3 hónapon belül nem tájékoztatja az érintettet az eljárás fejleményeiről, eredményeiről, az érintett közvetlen bírósági jogorvoslatra jogosult.

A bírósági ülnök választással kapcsolatban felmerült egyéb kérdésekkel kapcsolatban Forgácsné dr. Vattay Zita jogi ügyintéző (46/512-700 mellék:4902) ad tájékoztatást.

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS
POLGÁRMESTERI HIVATALA

Csatolmányok