Veres Pál
polgármester
Elérhetőségek
e-mail cím: polgarmester@miskolc.hu
telefon: 46-512-701
Iskolai végzettségek
Tanulmányait az ózdi József Attila Gimnáziumban, a Kossuth Lajos Tudományegyetemen, valamint a Janus Pannonius Tudományegyetemen végezte.
Önéletrajz
Veres Pál 1962-ben született Ózdon. Matematika, fizika, számítástechnika szakos középiskolai tanár, közoktatás-vezető, mesterpedagógus, tanfelügyeleti és a pedagógusminősítési szakértő. 1997 óta (rövid kényszerű szünettel) a miskolci Földes Ferenc Gimnázium igazgatója.
Nős, két felnőtt gyermek apja.
Pályafutás, szakmai életút:
- 1986 óta tanít a Földes Ferenc Gimnáziumban, elsősorban speciális matematika tagozatos osztályokban. Diákjai gyakran szerepelnek sikeresen a különböző versenyeken, a legkiemelkedőbb eredmények: 1993-ban diákolimpia ezüstérem (Ankara), és 1994-ben aranyérem (Hong-Kong).
- A zsűri tagjaként gyakorta dolgozik országos és nemzetközi versenyeken, konferenciák, szabadegyetemek, továbbképzések rendszeres előadója.
- 2000-től országos szakértői feladatokat lát el a középiskolák központi matematika írásbeli felvételijével, a kétszintű érettségivel és tantervkészítéssel kapcsolatban, valamint a Matematika I. kategóriában az OKTV Bizottság tagja.
- 1999-2003 között a Bolyai János Matematikai Társulat Oktatási Szakosztályának alelnöke, jelenleg az Oktatási Bizottság tagja.
- A Miskolci Egyetem Matematika Intézetével közösen rendszeresen szervez tehetséggondozó rendezvényeket.
- 2004-2008 között óraadó a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karán analízis tantárgyból.
- 2003-ban a Miskolci Egyetemmel és az INNOCENTER Kht.-val közösen szervezte és indította el a Digitális Középiskolát, ahol a program irányítása mellett matematika tananyagfejlesztő, tantárgygondozó és konzultációs tanár. A Digitális Középiskola a régió hátrányos helyzetű felnőttei számára teremt korszerű, országosan, sőt nemzetközi szinten is egyedülálló gimnáziumi felnőttképzési formát. A képzési forma egyik kitalálója és kidolgozója.
- Az Arany János Tehetségfejlesztő Program alapító intézménye igazgatójaként egyik irányítója és aktív résztvevője a hátrányos helyzetű tanulók tehetséggondozásának. Az Arany János Tehetséggondozó Program intézményei által létrehozott egyesületet elnöke volt, jelenleg az Arany János Tehetséggondozó Program Szakmai Tanácsadó Testületének tagja.
- Tanít az Erdős Pál Matematikai Tehetséggondozó Iskolában, ahol az ország tehetséges diákjait oktatják.
- Szakértőként részt vesz a Nemzeti Tehetség Programban. A MATEHETSZ Felügyelő Bizottságának elnöke.
- Aktívan dolgozik a Gimnáziumok Országos Szövetségében.
- A Nemzeti Pedagógus Kar 2017-ben delegálta az Országos Köznevelési Tanácsba.
- A Nemzeti Köznevelési Kerekasztal munkájában az Országos Köznevelési Tanács delegáltjaként vett részt, a Tartalomfejlesztési munkabizottság tagjaként.
- 2017-ben meghívást kapott a Klebelsberg Központ elnöki szakmai tanácsadó testületébe.
- A Magyar Tudományos Akadémia Matematikai Tudományok Osztálya által létrehozott, a matematika oktatás eredményessége javításának lehetőségeit kidolgozó munkabizottság tagja volt.
- A Beke Manó, az Ericsson és a Rácz Tanár Úr Díj bizottságának tagja.
- 2002-ben Graphisoft-díjban és Beke Manó Díjban részesült.
- 2009-ben a „Tehetségekért” kitüntetésben részesítette a Magyar Tehetséggondozó Társaság.
- 2015-ben PRO TALENTO díjat, 2018-ban pedig Bonis Bona díjat kapott.