A „Villanyrendőr” újraállítása
2024. május 3.
A miskolci belváros ikonikus építménye visszakerül a Széchenyi–Szemere sarokra. Ma (2024. május 3-án) volt a kezdeményezést bejelentő sajtótájékoztató a helyszínen, és a tervek szerint a hónap végére elkészül az egy vállalkozó adományaként létesülő látványosság.
Az 1950 óta létező lámpás forgalomirányítás a következő évtized elejétől kezdve egy épített tornyocskából vezérelve működött a miskolci belvárosban, a Széchenyi és Szemere utcák kereszteződésben. A köznyelvben „villanyrendőrnek” hívott berendezés, illetve a közlekedéshatósági építmény ott léte nyomán maga a csomópont, a belváros centruma, az örök találkahely is átvette a Villanyrendőr nevet. Az építményt 1980-t elbontották, és aztán a 2010-es években merült fel ötletként – immár mint turistalátványosság, mint várostörténeti kuriózum – a visszaállításának terve. A városi önkormányzat végül 2024-ben váltja valóra kezdeményezést, épít az egykori különleges objektumot megidéző „emlékművet” az ikonikus helyszínre.
„Hogy ki ejtette ki először a száján „»a villanyrendőr« nevet — nem lehet tudni. Egy azonban biztos: helytelen kifejezés. Mert bár az a barnahajú, mosolygósarcú, szőrmesapkás rendőr elvtársnő — aki most szolgálatot teljesít — villannyal, a különböző színű lámpákkal irányija a forgalmat, azért ő még nem »villanyrendőr«. De ha már elterjedt a köznyelvben a nevezett mű, így is álljunk meg néhány percre mellette. Győződjünk meg róla, hogy bár néha — amikor sietős az utunk — úgy gondoljuk, hogy »csak hátráltat bennünket« — igen fontos és felelősségteljes munkát végez…" – lamentál az Észak-Magyarország szerzője néhány évvel a szóban forgó közlekedésirányító lámpa beüzemelése után, 1953-ban. (ez a bekezdés az építészfórum.hu cikkéből idézve)
Valóban, a második világháború elmúltával igazi Nagy-Miskolccá váló településünk közlekedése valamikor az 1950-es évek legelejére jutott odáig, hogy ha csak a város kellős közepén is, a megyeszékhelyen keresztülhaladó országutak találkozási pontjánál hatósági megoldásra támadt szükség. A Szemere-Kazinczy, illetve Széchenyi utcák sarkánál olymértékben megnövekedhetett a gépjárműforgalom - a napjainkbelihez képest nyilván elenyészően, de a megelőző korokéhoz mérten drámaian -, hogy komoly rendőri irányításra lett szükség. Már azelőtt is álltak egyenruhások a kereszteződés közepén, hogy bottal és karjelzésekkel irányítsák a kocsik áthaladását, de a korszerű technika eddigre kitermelte az elektromos lámpák rendszerét. Kikerült tehát az első „villanyrendőr” az út szélére, de annak piros-zöld váltakozását egyelőre még csak egy oldalt álló rendőr vezérelte, egy kapcsolószekrény segítségével. Ezután mintegy fél évtized múltán vált a Villanyrendőr azzá, amit máig a kifejezés alatt értünk: hogy egy önálló építmény létesült a korábbi Megay cukrászda-féle sarkon, amiben fent ült a tányérsapkás közeg és onnan irányította nem csak az autók és tehergépjárművek, de az itt a sarkon a Széchenyiről Hejőcsaba felé kanyarodó, 2-es jelzést viselő egykori villamos közlekedését is. Ez a Villanyrendőr még csak egy függőlegesen álló, oszlopnál alig szélesebb „butyka volt”, létrával ellátva - amire a legtöbben emlékeznek a ma is élő idősebb polgárok közül, az a 6-8 évvel később létesült, nagyobb, a magasba komolyabb fülkét emelő és jellegzetes ferde lépcsővel megközelíthető építmény lett. Ennek megszületéséről nem is rendelkezünk pontos dátummal, hiszen annak idején nem „helytörténeti jellegzetességként” építették meg, csak egy egyszerű praktikus rendőrségi berendezés céljára. Valamikor az 1960-as évek első felében. És milyen érdekes: tulajdonképpen alig pár éven keresztül üzemelt, hiszen már 1971-ben funkcióját vesztette, a fent kuporgó egyenruhás kolléga helyét ugyanis véglegesen átvette az automatizált technika - ennek ellenére a hatása, az emlékezete, lám máig fennmaradt. Egyébként maga a kis torony még további kilenc éven át, az 1980-as lebontásáig a helyén állt, immár üresen, feladat nélkül.
Ezt követően több mint négy évtized múlt el, és bebizonyosodott, hogy a Villanyrendőr a miskolci kultúrtörténet egyik leginkább fontos, feledhetetlen attribútuma. Ha úgy tetszik, a miskolciságunk elengedhetetlen része. Na persze, nem pusztán a különös berendezés, a fémből készült aprócska torony képzete teszi ezt. Maga a helyszín, a földrajzi hely, a fontos csomópont, a városunk „kellős közepe” az, ami a nép ajkán akarva-akaratlanul felvette a „Villanyrendőr” nevet. És bár a kifejezés hivatalosan térképekre nem került, azóta is, máig, sőt, feltehetően még a belátható jövőben is így fogjuk hívni. Ha két miskolci abban marad, „találkozzunk a Villanyrendőrnél”, mindketten pontosan tudják a randevú helyét. Aki meg idegenként, turistaként érkezik hozzánk és hallja a párbeszédet, talán nem is érti, miről van szó. Nekünk miskolciaknak a Villanyrendőr immár fél évszázada fogalom, a helyi identitásunkat definiáló sajátos fogalom - éppoly fontos, mint azok a földrajzi nevek, mint Szinva, Avas, Tapolca, Lillafüred, Diósgyőr, aztán kilátó, Barlangfürdő, Palotaszálló, „a gyár”, „a stadion” és még néhány hasonló.
Zárásként mondjuk még el, hogy ezt a bizonyos hatvanas évek eleji „kettes számú” villanyrendőrt, aminek most a másolata készül, annak idején Dufala József, a neves belsőépítész tervezte. A jelenkori rekonstrukció terveit pedig Rostás László, volt városi főépítész és kollégája, Petrik Zoltán készítették. És hasonlóképp nem feledkezhetünk meg arról, hogy egy évtizeddel ezelőtt az építmény újrafelállításáról szóló kezdeményezéshez helyi civil aktivisták adták az ötletet, illetve álltak mellé csoportosan, támogatólag, sőt, adományokkal. Közülük két nevet emelek ki: Szántó Istvánét és Koleszár Péterét. Reméljük, egy hónap múlva közösen ünnepelhetünk a sarkon, az új torony alatt!
Szunyogh László miskolci főépítész