Élet a városban
Sport
Sport 2019. szeptember 24.
Idegenben kezdi a Magyar Kupát a DVTK FUX

A Női Röplabda Magyar Kupa selejtezőjében idegenben kezdi meg szereplését 2019/20-as szezonban a DVTK FUX. A piros-fehérek ellenfele a KISTEXT együttese lesz. A találkozó szeptember 24-én, szerdaán, este 8-tól kezdődik az AKG Arénában.

- Amikor két és fél-három évvel ezelőtt Toma Sándorral elkezdtük a munkát azért, hogy a DVTK-nak ötven év után újra legyen röplabda-szakosztálya, akkor azt terveztük, hogy hasonló helyen fogunk állni, mint most - kezdte tájékoztatóját Szabó Tamás, a DVTK röplabda csapatának ügyvezetője. - Az utánpótlásunk mára közel száz főt számlál, minden korosztályban teljes csapattal tudunk dolgozni. A felnőtt csapatunk pedig stabilan első osztályú, és az idei évben az a célunk, hogy bekerüljünk az Extraligába. Mindent megtettünk és teszünk ennek érdekében, de ez nem lett volna lehetséges, ha a főtámogatónk nem emeli meg jelentős mértékben a következő szezonra esedékes támogatását. Ennek köszönhetően jelentősen meg tudtuk erősíteni a csapatunk keretét. A miskolci nevelésű Leidgeb Noémi korábban már a válogatottban is bemutatkozott. Vele együtt az összes olyan helyi kötődésű játékost vissza tudtuk csábítani, aki magasabb szintre jutott ebben a sportágban. Nagyon örülök annak, hogy olyan csapatunk van, amely alapvetően miskolciakra épül. A tervünk az, hogy ezt a vonalat a jövőben is folytatjuk. Idegenlégiósként Julia Topor, egy lengyel gyökerekkel rendelkező amerikai játékos, és a kanadai Alex Donaghy szerződött hozzánk. Tőlük azt várjuk, hogy jelentősen erősítsék a keretünket. Bízunk abban, hogy velük egy olyan csapat alakul ki, amelyik reálisan versenyben lesz az Extraligába jutásért vívott küzdelemben. Szeretném megköszönni tulajdonosunknak, főtámogatónknak, Barkóczi István úrnak és egyéb kisebb szponzorainknak is, hogy lehetővé teszik a nyugodt működést. A csapat nevében azt ígérhetem, hogy mindent meg fogunk tenni azért, hogy kiharcoljuk az Extraligába jutást. Ha ez sikerül, elmondhatjuk majd, hogy a DVTK összes csapatsportágban szereplő együttese a legmagasabb osztályban fog szerepelni.

- Azzal kezdeném, hogy gratulálok a csapat vezetőinek, edzőinek és játékosainak az eddig elért eredményekhez - mondta el Dr. Barkóczi István a FUX Zrt. tulajdonos-vezérigazgatója. - Én abszolút más területről, a gazdaság és az ipar területéről cseppentem ebbe a sportba, és teljesen magával ragadott engem és a cégem is. Úgy gondoljuk, hogy egy olyan csapathoz adtuk a nevünket, amelyre büszkék lehetünk. A csapat tavalyi szereplése arra ösztönöz minket, hogy továbbra is kitartsunk mellette, és amíg csak bírunk, illetve amíg szüksége van ránk. Hála az égnek a cégünk folyamatosan erősödik, ebben az évben is óriási gazdasági eredményeket szeretnénk elérni, és örömmel mondhatom, nagyon jól haladunk e tekintetben. Ez lehetővé teszi azt, hogy ezt a remek csapatot támogassuk. Nagyszerű dolognak tartom, hogy a csapat valamennyi irányítója, vezetője és edzője magas szaktudással teszi a dolgát, ami garancia ahhoz, hogy a magas színvonal megtartása mellett további előrelépés történjen. Így a mi nevünk - amely ott szerepel a DVTK-é mellett - is egy picit még fényesebb lehet, és azt szeretnénk, ha - főleg a győzelmek kapcsán - minél többfelé olvasnák a FUX nevét. Ebben bízom, és ehhez kívánok sok sikert a csapatnak, megyünk szurkolni. 

- Az idei évben próbáltuk úgy összeállítani a keretet, hogy a tavalyihoz képest az még ütőképesebb legyen - nyilatkozta Toma Sándor, a DVTK röplabda csapatának szakmai igazgatója. - Arra törekedtünk, hogy a legjobb miskolci játékosokat itt tartsuk, és azokon a posztokon, ahol eddig hiányosságaink mutatkoztak, ott idegenlégiósokkal erősítsünk. Köszönöm, hogy a vezetők és a támogatóink ezt a lehetőséget biztosítják. Azt várom, hogy az előttünk álló szezonban sokkal magasabb színvonalon fogunk teljesíteni. Évről évre folyamatosan javulnak a feltételek, ennek megfelelően mindig próbáltunk szintet lépni. A játékosok is tudják és felelősséggel átérzik, hogy egyre magasabb célok vannak a klubnál, és egyre jobban oda kell tenni magukat, hogy ezek meg is valósulhassanak. Bízom benne, hogy a saját posztján mindenki a csapat érdekeit nézve a legjobbját fogja tudni hozni. Fontos, hogy a fiatalabb játékosaink fejlődjenek, a rutinosabbak és az idegenlégiósok pedig megadják majd azt a stabilitást a mérkőzéseken, ami olykor kell a győzelemhez is. Tavaly Sitku Renáta volt az első nem miskolci játékos, aki feladó poszton erősítette meg a csapatot. Az ő érkezése után a szezon második felében már a legjobb csapatok ellen is tudtunk szettet nyerni, illetve a négy közé igyekvő Gödöllőt idegenben győztük le. Most pedig szélső ütő és univerzál poszton kellett megerősíteni a csapatot olyan tapasztalt játékosokkal, akik ezen a szinten meghatározóak lehetnek. Noémi, Julia és Alex érkezésével, mind blokkmagasságban, mind nyitásfogadásban, illetve a kontratámadások hatékonyságában előrébb fogunk lépni.

Leidgeb Noémi: - Amióta elmentem a városból, azóta folyamatosan nyomon követem a miskolci röplabdát, merre tart. Nagyon örültem annak, hogy a DVTK két éve beindította a röplabda szakosztályát, mert úgy érzem, hogy ezzel egy olyan támogatást tudott adni a sportágnak itt Miskolcon, amelynek segítségével nagy lépést tud tenni. Hét év után most éreztem azt, hogy szeretnék hazajönni, ezért külön örültem a DVTK megkeresésének, mégiscsak itthon a legjobb játszani. A csapat elé kitűzött célokkal természetesen én is azonosulni tudok, vagyis megszerezhetőnek tartom az első helyet, de ehhez nagyon sok munka és alázat kell. Szóval nem lehetetlen az Extraliga, de lépésről lépésre kell haladnunk, fizikálisan és mentálisan is fejlődnünk kell. 

Julia Topor: - A svéd bajnokságból azért jöttem Magyarországra, mert azt hallottam, hogy jelentős célok vannak kitűzve a csapat elé. Az első néhány edzésen azt tapasztaltam a lányokon, hogy nagyon elszántak. Remélem, el fogjuk tudni érni a céljainkat és feljutunk az Extraligába. 

Alex Donaghy : - Az egyetemi csapatom után legutóbb Finnországban játszottam. Juliához hasonlóan, én is azt hallottam, hogy a DVTK FUX egy folyamatosan fejlődő klub, és ez az, ami igazán megtetszett, mert ennek én is részese akarok lenni. Még csak néhány tréningen vettem részt, nem tudom, mire lehetünk együtt képesek, de bízom abban, hogy sikeresek leszünk.

Női Röplabda Magyar Kupa, selejtező

2019. szeptember 25., szerda
20:00 Utánpótlás Akadémia KISTEXT SE - DVTK FUX

Helyszín

AKG Aréna
1035 Budapest, Raktár u. 1.

(Forrás: www.dvtk.eu)