Európa Mobilitás Hét 2019

Európa Mobilitás Hét 2019

 

Miskolc Város Önkormányzata tizenkilencedik alkalommal csatlakozik az európai kezdeményezéshez, melynek célja a figyelem felhívása a közlekedés okozta környezeti, egészségi hatásokra, az ésszerű autóhasználatra, a közösségi és alternatív közlekedési eszközök előnyeire.

Európa legnagyobb közlekedési-környezetvédelmi rendezvénysorozata az idén a

 

 „SÉTÁLJ VELÜNK„

                                                                                                                                             

gondolat köré szerveződik, aminek célja a gyalogos közlekedési formák használatának ösztönzése.

A magyarországi rendezvényeket az Innovációs és Technológiai Minisztérium koordinálja.  Miskolcon a központi rendezvények mellett városrészi mobilitási napokat is szervezünk, mely lehetőséget ad arra, hogy a helyben élők (gyerekek, szülők, kismamák, nyugdíjasok) könnyebben bekapcsolódhassanak a programokba.

A kampány arra ösztönzi az embereket, hogy ésszerűen válasszák meg közlekedési lehetőségeiket, ami gyorsabb és kellemesebb utazást eredményez. Ha okosan választjuk meg a közlekedési eszközt, azzal pénzt takaríthatunk meg, javíthatjuk az egészségi állapotunkat, védhetjük a várost és a környezetet.

 

A 2019. évi MOBILITÁSI HÉT KIEMELT PROGRAMJAI MISKOLCON

 

  • 09.14 (Szombat)Bükki Kerékpáros Teljesítménytúra – Autó nélkül a természetben – családi program
  • 09.16 (Hétfő): Európai Mobilitás Hét megnyitója , Eljutási verseny, „ Tekerj a suliba” kampány
  • 09.17 (Kedd): Diósgyőri Városrészi Mobilitási Nap, Kidical Mass-Diósgyőr​
  • 09.18 (Szerda) Egyetemi Sport Nap
  • 09.19 (csütörtök) Avastető Városrészi Mobilitási Nap
  • 09. 20.(Péntek) Miskolci Mobilitás Nap, Európai Diáksport Nap
  • 09. 21. (Szombat) Egykerekű Országos Bajnokság. a Városház téren és a Factory Arénában
  • 09. 22. (Vasárnap):  Autómentes Nap, 18. Miskolci Barátság Maraton, Termelői Piac, Miskolci Mazsorettek napja​

 

Szeptember 14 szombat

 

AUTÓ NÉLKÜL A TERMÉSZETBENBükki Kerékpáros Teljesítménytúra

Rajt és cél: Majálispark, Királyasztal, (Városgazda Nonprofit Kft. faháza)

Távok: 30 km, 50 km, 80 km, 110 km.  Fejvédő használata kötelező!

Előnevezés: szeptember 11-ig a választott táv és a jelentkező megnevezésével az info@zoldkapcsolat.hu email címen, vagy telefonon: 30 178 7651 vagy a 70 600 2852 munkanapokon 8-16 óra között.

Részletek: https://www.facebook.com/events/2940654179283741/; www.zoldkapcsolat.hu

Szervező: Zöld Kapcsolat Egyesület

 

Autó nélkül a természetben – családi program 10:00-16:00

Közlekedési és KRESZ interaktív játékokgyerekeknek és felnőtteknek, Kincskeresés a Királyasztalon, íjászat, madárbarát játékok, madárbarát kerti ötletek, slackline

Szervező: Ökológiai Intézet, Miskolci Csajok a bicajon, Civil Rádió Miskolc, www.ecolinst.hu, www.cirmi.org

Részletek: https://www.facebook.com/events/428506891203804/

 

„BIKESAFE” Országos kerékpár regisztrációs program

12:00-16:00 óra között, a túrázók és érdeklődők ingyenesen regisztrálhatják kerékpárjaikat egy központi adatbázisban. A regisztráció segít a bicikli adatainak nyilvántartásában, amely lopás esetén nagy segítséget jelent a felderítésben.

Szervező: B.-A.-Z Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály

További információ: https://bikesafe.hu/

 

Szeptember 16 hétfő

7.00-9.00 Városház tér

MOBILITÁSI HÉT Miskolcon - MEGNYITÓ

  • 7:10 Eljutási verseny villamos, autóbusz, autó, kerékpár, futó, roller), Felső-Majláth - Városház tér közötti útszakaszon. Bárki bekapcsolódhat a versenybe, jelentkezés: factoryarena@gmail.com
  • 7:00-8:30 Jutalom reggeli a városház téri „Kerékbárban”
  • 7:00-8:30 „Tekerj a suliba” mozgalom belvárosi nyitó programja, közös bringás reggeli, ahová mindenki a saját iskolájával és a saját eszközével érkezik.
  • 8:00  A Mobilitási Hét megnyitása, sajtótájékoztató a Városház téren

Szeptember 17 kedd

7.00-8.00 DVTK Stadion előtti tér

Tekerj a suliba” mozgalom diósgyőri nyitó programja

Tekerj a suliba” mozgalom diósgyőri nyitó programja a DVTK stadionnál. Az ideérkező diákoknak és tanáraiknak közös bringás reggelit szervezünk. A rendezvényre mindenki a saját iskolájával és a saját eszközével érkezik.

Szervező: Kerékpáros Miskolc Egyesület

VÁROSRÉSZI MOBILITÁS NAPOK - Diósgyőri városrész                             

2019. szeptember 17. (kedd) Diósgyőri városrész

Helyszín, időpont: 13:00-17:00 között, Dél-Kilián, Otthon étterem melletti parkoló.

Szervező: Factory Aréna

Programok: Ügyességi közlekedési és sport vetélkedők, kerékpárral, rollerrel, görkorcsolyával, remetetenisz, tollas, mini golf A pontgyűjtő játékkal a legtöbb programon résztvevők ajándékokat nyerhetnek

17:00-18:00 Kidical Mass indul a Diósgyőri várig a „Miskolci Csajok a Bicajon” szervezésében

 

Szeptember 18 Szerda

8:00-16:00 Miskolci Egyetem

XX. EGYETEMI SPORTNAP A MOBILITÁS JEGYÉBEN

 

A Miskolci Egyetem Sportközpontja, idén is megrendezi 2019. szeptember 18-án a XX. Miskolci Egyetemi Sportnapot, a hagyományok szerint kötelezően sporttal töltendő tanítás nélküli munkanap keretében. A hagyományos sportágak mellett a Miskolci Mobilitási Hét is bemutatkozik néhány izgalmas játékkal.

Szervező: Miskolci Egyetem Kapcsolat: Boda Péter sportigazgató

Részletek, nevezés, további információ: http://www.sport.uni-miskolc.hu

 

Szeptember 19 Csütörtök

14:00-16:00 Miskolc Belváros

„Sétáljunk Együtt” Nyugdíjas klubok belvárosi sétája

Szervező: Factory Aréna

Egy belvárosi sétára invitáljuk a nyugdíjasokat. Gyülekező 14.00 óra a Városház téren. A belvárosi Séta idegenvezetővel történik, mely az itt lévő látnivalókat mutatja be. A séta során betérünk egy pihenőre a DUGÓBA, ahol egy kávé mellett kikérjük a nyugdíjasok véleményét a városunk közlekedésével kapcsolatos észrevételeikről

VÁROSRÉSZI MOBILITÁS NAPOK - Avastető

Helyszín, időpont: 13:00-16:00 között, Avas-tetői szabadidő park

Szervező: Factory Aréna

Programok: Ügyességi közlekedési vetélkedők, kerékpárral, rollerrel, görkorcsolyával, remetetenisz, tollas, mini golf. A pontgyűjtő játékkal a legtöbb programon résztvevők ajándékokat nyerhetnek

Színesítsük a „Tiszait” 2019 alkotópályázat győztes képeinek átadója a Tiszai pályaudvaron

 

Helyszín, időpont: Miskolc Tiszai pu. 1. peron 14:00 óra

Szervező: Miskolc MJV, MÁV Zrt.

A Mobilitási Héthez kapcsolódóan évről-évre megújul a Tiszai pályaudvar 1. peronjának egy-egy szakasza az Önkormányzat és a MÁV Zrt együttműködésében. Az idei alkotói pályázat győztese a miskolci Sáji Evelin Kitti megvalósíthatta „Hazaút” című pályamunkáját, amely hozzájárul a „Tiszai” színesítéséhez és jó hírét viszi a városnak. A képek sajtónyilvános átadására az 1. peronon 14:00 órától kerül sor.

Szeptember 20 Péntek

08.30 -16.00 Szent-István tér

Belvárosi Mobilitás Nap  

  • 8:30-10:00 Mobilitás Futás - Európai Diáksport Nap / European School Sport Day/ Fussunk 2019 métert!
  • 8:45 közös bemelegítés a Szent-István téren
  • 9:00 Középiskolások versenye
  • 9:15 Általános iskolások versenye

Szervező: Miskolc városi Diáksport Szövetség, Kapcsolat: Diczházi Mónika http://www.mvdsz.hu/

  • 10:00- 16:00 A Szent István téren egész nap izgalmas programokkal várjuk az ideérkezőket.

Mobilitási PONTGYŰJTŐ játék (egyéni): Kerékpáros, BMX, roller, görkori, gördeszka, KRESZ ügyességi versenyek, kooperációs játékok, információs tanácsadás, kreatív foglakozások, labdajátékok, pontjátékok fajátékok, tekerj egy turmixot!, Szerencsekerék, KRESZ-társas, ÁNTSZ egészségügyi állapotfelmérés, tekerj és töltsd fel a telefonod, KME Kerékpáros pálya, Óriás társasjátékok

Kicsik játékos vetélkedése Aszfalt-rajzverseny, Játékos versengések, Kicsik két és négy keréken ügyességi verseny (kerékpáros, rolleres)

Folyamatos programok: Óriás trambulin, Kerékpárépítők, Vöröskereszt elsősegély bemutató, Játszóház, Kitűző készítés, Parabikok, Kerékpár szerviz

Gold-Sprint páros kerékpáros verseny egyhelyben álló kerékpáron

B-A-Z Megyei Rendőr-főkapitányság: Közlekedésbiztonsági ügyességi pálya

Új Nemzedék sátor

  • Ügyességi közlekedési vetélkedők, kvízjáték, egyéb izgalmas aktivitások
  • Önkéntesség a közlekedés szolgálatában” rajzverseny nyereményekért és óriás molinó készítés
  • Csocsó, óriás társasjátékok, pályaválasztási személyiségteszt, „chill out area”

Szervező: Új Nemzedék Központ Tóth Ágnes 

Magyar Autóklub közlekedésbiztonsági programjai

  • Közlekedésbiztonsági programok gyerekeknek: kerékpárok, bóják, részeg szemüveg, gokart.

Ökológiai Intézet Alapítvány:

  • Fajátékok * KRESZ óriás társas, Szerencsekerék, tájékoztató anyagok

Zöldkapcsolat Egyesület:

  • Tekerj egy turmixot! * KRESZ memori

„Miskolci Csajok a Bicajon”:

  • váltókerékpározás: bátorító tekerés nőtársaink számára. A jelentkezők 10.00 és 15.00 óra között fél órát tekerhetnek, rollerezhetnek (egyedül, családdal, vagy éppen barátnőkkel) a Városház tér és a Villanyrendőr közötti területen, apró meglepetés is várja őket. Szükség esetén eszközt biztosítunk. Előzetes jelentkezés: a megfelelő időpont megadásával az info@zoldkapcsolat.hu email címen

Családok Sátra: Szervező: Női Erőforrás Család és KarrierPONT (családi pihenő, játékos programok)

Mobilitás Esélynap: Szervező: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház.

Interaktív érzékenyítő foglalkozások.

  • Résztvevők: Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete, Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány, Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezete, Miskolci Egyesített Szociális, Egészyégügyi és Gyermekjóléti Intézmény, Mozgássérültek és Barátaik Miskolc Városi Egyesülete, Miskolci Autista Alapítvány.

Kábítószerügyi Egyeztető Fórum és Drogambulancia programjai

Kapcsolat: kefmiskolc@gmail.com

Zsonglőr Játszóház: gólyalábasok, zsonglőrök és egyéb varázslatok

Szervező: Vagabanda

Öko-presszó környezetvédelmi játszóház és szemléletformáló program

  • Interaktív kiállítások az energiahasznosítás, felelős háztartás, vízfelhasználás és hulladékkezelés területéről., Szemléletformáló öko-játékok és foglalkoztatók.

Szervező: TIT Kossuth Klub Egyesület

Kapcsolat, részletek: http://oko-presszo.hu/

Europe Direct információs iroda:

  • EU-s tájékoztató tevékenység (kiadványok, játékos tesztek), gyerekfoglalkoztató, ugrálóvár

Szervező: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Europe Direct Információs Központ

Klímatudatos szemléletformálás

  • KEHOP-1.2.1-18-MI1-2018-00013 azonosító számú „Miskolc Megyei Jogú Város klímastratégiájának kidolgozása és klímatudatos szemléletformálás megvalósítása a városi lakosság körében” című projekt bemutatkozása. Kérdőívek, ajándékok, kiadványok.

Szervező: Miskolc Holding Zrt

Miskolcon tervezett intelligens forgalomirányítási rendszer bemutatása

  • TOP-6.4.1 azonosító számú projekt bemutatkozása. A gyerekek játékos formában megismerkedhetnek a közlekedésbiztonsági újdonságokkal. Szervező: Miskolc Holding Zrt

A REMOURBAN nemzetközi projekt bemutatkozása

  • A projekt célja, hogy európai városok számára új, innovatív megoldásokat és újszerű üzleti modelleket dolgozzon ki a környezetbarát energiagazdálkodás, a fenntartható közlekedés és az infokommunikációs technológiák területeire összpontosítva.

13:00 -14:00 Csapatjáték Középiskolás csapatok részére, versenyszámok:

  • Gold Sprint, Buszhúzó verseny, Slackline,Ügyességi kerékpáros verseny

14:00 Versenyek eredményhirdetése, díjátadása (időközi eredményhirdetések óránként

Szeptember 21 Szombat

10.00-14.00 Szent István tér

Egykerekű Országos Bajnokság a Szent István téren

Szent István tér 10.00-14.00 Versenyszám: Flatland

Hitelesítő: Magyar Egykerekűs Egyesület 

Szervező: Factory Aréna Fábián Márk

 

Szeptember 22 Vasárnap

Egész nap

NEMZETKÖZI AUTÓMENTES Nap

 

Az Autómentes Napon Miskolcon 6:30-16:00 között a Miskolci Barátság Maraton útvonala lesz lezárva. A körpálya térképe megtekinthető: http://www.everytrail.com/view_trip.php?trip_id=2350209 webhelyen. A lezárással érintett utcák:  Városi Szabadidő Központ– Görgey A. u. – Corvin u. – Uitz B. u. – Kazinczy F. u. — Kálvin J. u. — Toronyalja u. – Petőfi S.u. – Dayka G. u. – Hunyadi u. – Széchenyi u. – Déryné u. – Deák tér- Hősök tere – Horváth L. u. – Szentpáli u. – Corvin u. – Dankó P. u. – Király u. (csak járda) – Budai J. u. – Görgey A. u. –Városi Szabadidő Központ.

A kereszteződésekben rendőrök irányítják a forgalmat. A futófesztivál miatt a fenti időszakban a csatlakozó utcákon is forgalomkorlátozásokra kell számítani

Miskolci Barátság Maraton

9.00 órától A Miskolc belvárosában megrendezendő nemzetközi utcai futófesztivál versenyzési lehetőséget biztosít valamennyi korosztály hazai és külföldi amatőr és profi sportolói számára, mindenki megtalálhatja a számára legmegfelelőbb távot. A Szent-István téren, a Népkertben és a Generali Aréna előtt versenyközpontban számos kiegészítő programmal is készülünk a családoknak, cégeknek, intézményeknek és baráti társaságoknak.

Szervező: Marathon Club Miskolc

Részletek, nevezés, további információk: www.maratonclubmiskolc.hu

Termelői piac az  Erzsébet téren

7:30-14:00 között: Termelői piac az Erzsébet téren

Szervező: Miskolc Megyei Jogú Város

Minden hónap harmadik (most kivételesen negyedik) vasárnapján rendezik meg Miskolcon a termelői napot. A vásár során helyi és környékbeli termelők és kézművesek kínálják termékeiket, melyeket meg is kóstolhatnak az érdeklődők. A nap során kulturális és gyermekprogramok is várják a látogatókat.

Sportsziget a Szent István téren

10.00 órától  Gyermek játszóházzal, sportszigettel várjuk az Autómentes Napon a Szent István térre a gyerekeket és szüleiket.

Szervező: Factory Aréna

Miskolci Mazsorett Együttes jubileumi programja a Városház téren

 

A Miskolci Mazsorett Együttes az idén ünnepli fennállásának 35. évfordulóját, mely alkalomból az együttes fenntartója, a Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft., 2019. szeptember 22-én, vasárnap a Szent István téren "Miskolci Mazsorett Találkozót" szervez. A nap programjai:

10.00-10.30: Felvonulás a Hősök terétől a Széchenyi utcán haladva a Szent István térre. A felvonulás zenei kíséretét a felsőzsolcai Csomas Brass Band fúvószenekar biztosítja.

10.45-13.00: a meghívott vendégek - a Sárospataki Plasztik Sportegyesület, a mezőkövesdi Twister Mazsorett csoport, a Miskolc Steelleaders, a putnoki Kiscsillag Mazsorett csoport, a sajószentpéteri Gyöngyszem Alapítvány mazsorett csoportja - és a Miskolci Mazsorett Együttes közös műsora

Szervező: A Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft

Egykerekű Országos Bajnokság a Factory Arénában

Egésznapos programra hívjuk azokat, akik a Factory Arénában részesei szeretnének lenni a 2019. évi Egykerekűs Országos Bajnokságnak Versenyszámok:  triál, és magasugrás

Időpont: 10.00-14.00

Szervező: Factory Aréna Fábián Márk

Kedvezmények a Mobilitás Héten

 

VÁLTSON SZEPTEMBERBEN IS AUTÓS BÉRLETET MISKOLCON! Az MVK Zrt az autós bérlet használatát szeptemberre is kiterjesztette, ezzel is csatlakozott az Európai Mobilitási Hét miskolci rendezvénysorozatához.

Bővebben: www.mvkzrt.hu

UTAZZON AUTÓ HELYETT FORGALMIVAL!

Az Autómentes Napon (szept6ember 22. vasárnap) ingyenes utazási lehetőség az MVK Zrt. járművein az érvényes forgalmi engedéllyel rendelkezők és családtagjaik számára (max. 2 gyermek és két felnőtt). *

Bővebben: www.mvkzrt.hu, facebook.com/mvkzrt

BRINGÁZZ AZ ÁLLATKERTBE!

A Miskolci Állatkertet 2019. szeptember. 14-22 között a kerékpárral érkezők 100 Ft-os regisztrációs jeggyel látogathatják. Látványetetések, állatbemutatók és szakvezetések egész nap!

Bővebben: www.miskolczoo.hu

BRINGÁZZ A BARLANGOKHOZ!

2019. szeptember 14-17-én, Lillafüreden a Szent István és az Anna barlangokat a kerékpáros teljesítménytúra emléklapját, vagy a kisvasúti menetjegyet felmutatók kedvezménnyel látogathatják.

Bővebben: www.bnpi.hu

BRINGÁZZ A DIÓSGYŐRI VÁRBA!    
A Diósgyőri Várat a Mobilitási Hét ideje alatt (2019. szeptember 14-22.) 50% kedvezménnyel látogathatják a kerékpárral érkezők. Bővebben: www.diosgyorivar.hu

BRINGÁZZ A MÚZEUMBA! 

A Lillafüreden található Herman Ottó Emlékházban a mobilitási hét ideje alatt, szeptember 14-22. között valamennyi kerékpárral érkező látogató számára a kiállítás megtekintése ingyenes

Szeptember 20-21-22-én, a Herman Ottó Múzeum valamennyi kiállítóhelyén (Központi Épület, benne a Képtár és a Pannon-tenger Kiállító Épület, Thália-ház - Színészmúzeum) a teljesárú jegy árából 50 százalékos kedvezményt adnak a kerékpárral érkező látogatók számára.

Bővebben: http://www.hermuz.hu

BRINGÁZZ A GALÉRIÁBA! 

Szeptember 20-21-22-én, a Miskolci Galériában a teljesárú jegy árából 50 százalékos kedvezményt adnak a kerékpárral érkező látogatók számára. Bővebben: www.miskolcigaleria.eu

 

 


Kérjük, hogy kövessék nyomon FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ programjainkat!

https://www.facebook.com/mhmiskolc

 

A programváltoztatás jogát fenntartjuk!

 

 

 

Szervezők:

 

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata: Nagy Dezső: 70/380-3009, nagy.dezso@miskolc.hu

Komlóstetői Kerékpáros Sport Klub: Egri Zsuzsa 30/525-76-98, factoryarena@gmail.com