Élet a városban
Turizmus

Deszkatemplom

Miskolc egyik legimpozánsabb és legérdekesebb temploma a 95%-ban borovi fenyőből álló székely stílusú faépület, mely a Petőfi tér mögött magasodik. Bejáratához egy lépcsősor vezet fel a Bathó kapu feliratú székely kaputól.

Helyén már 1698-ban is állt egy fatemplom, amelyet többször át- és újraépítettek, mígnem 1938-ban felépítették a városkép meghatározó elemét Szeghalmy Bálint városi főmérnök tervei alapján. A Deszkatemplom egész ikonográfiáját díszítő jelképábrái, az élet és a halál találkozását fejezik ki, amelyben az élet Krisztus ereje által diadalmaskodik.

Az eredeti templom sajnos gyújtogatás áldozata lett 1997-ben, amely közadakozásbólépült fel újra. Az új fatemplomot 1999. májusában szentelték fel, amely közelében helyezteék el Szeghalmy Bálint építész hamvait.

A templom főképp komolyzenei hangversenyeknek ad otthont a hagyományos vallási funkcióján túl.

Az épület látogatható istentiszteleti alkalmakon vagy előzetes bejelentkezés után hétköznapokon 9:00 és 12:00 óra, valamint 13:00 és 16:00 óra között. Bejelentkezés a templom gondnokánál szükséges az alábbi telefonszámon és e-mail címen: + 36 30 407 7496, csanyibela55@gmail.com.

Képmelléklet