Élet a városban
Turizmus

Szentléleki pálos kolostorrom

A Bükk erdeiben elvonultan élő pálosok egykori kolostorának és templomának maradványait az Ómassáról vezető, ún. Szuszogó ösvény meredek kaptatóján - a kék kereszt turistajelzést követve - lehet megközelíteni. A több, mint hétszáz méter magasan felépült gótikus épületegyüttes falai és maradványai ma is láthatóak, amely egyedülálló élményt nyújt az oda látogatók számára.

A pálosok kolostorát a XIV. század első tizedeiben alapította az Ákos nemzetségéből származó István nádor. Az építkezés vezetését Poha Benedek szerzetesnek tulajdonítják a korabeli írásos emlékek, aki a diósgyőri királyi műhellyel állt kapcsolatban.

A kolostor két perjelét név szerint ismerjük, ők az 1317-ben említett Lőrincz és a 1524-ben lejegyzett Tamás.

1526 és 1541 között, Szapolyai János és Habsburg Ferdinánd kettős királysága idején a szentléleki pálos kolostor teljesen elnéptelenedett. Az épületek romos állapotban maradtak gazdátlanul a Bükk erdeinek takarásában.

A pálos templom egykori egyhajós épülete 20,5 méter hosszú és 9,5 méter széles alapterületű volt, sokszögzáródású szentéllyel és keresztboltozatos tetőszerkezettel. A megmaradt romok nagy része ennek a templomnak a maradványa. A kolostorról és lakóépületekről azonban már csak néhány kőhalom tanúskodik.

A romok ingyenesen látogathatók.

Képmelléklet