Cigicsikkekkel „szavazni”? Milyen remek ötlet!
Egy egyszerű alapgondolatra és egyszerű üzenetre épülő kis posztot osztottam meg nemrég a főépítészi Facebook-oldalon. És ahogy az a közösségi médiában gyakori, érdekesnél érdekesebb hozzászólások érkeztek az olvasóktól. Szerintem érdemes ezeket így együtt megörökíteni és megmutatni, hátha valahol valakikben a továbbgondolás folyamatát indítják el...
https://www.facebook.com/profile.php?id=100063586114548
Ha dohányoznék, biztosan gondot okozna nekem is, hová dobjam, tegyem a csikket az utcán. Tegnap egy rendezvényen együtt voltam egy városi politikussal, aki, pedig külterületen voltunk, ahol kevésbé látszott volna, nem dobta el a cigarettavéget, hanem kellemes meglepetésemre „visszagyűjtötte” a cigarettás dobozba. A nevét engedelme nélkül nem írom ki, de nem véletlenül lepődtem meg kellemesen, aminek egyébként ő előtte is hangot adtam. Ugyanis azt tapasztalom, hogy képzettségtől, társadalmi helyzettől függetlenül nagyon sokan simán eldobják az utcán. Saját dohányzó rokonaim előttem nem merik már. Munkába menet szoktam figyelni, hogy kb. mennyi eldobott csikk esik úgy egy négyzetméterre. Érdekes, hogy a villamosmegállók környezetében általában több, pedig ott hamutál is van, még ha dohányozni már a megállóban nem is szabad. Túl azon, hogy szemetelés (otthon a lakásban sem dobjuk el), jelentősen környezetszennyező. Az még rosszabb, amikor a csatornába dobják. Akkor valóban nem látszik, mint utcai szemét, csak épp egyből megy a Szinvába, amelynek tisztaságára ma már olyan büszkék vagyunk. (Emlékszünk még, amikor egy olajos, bűzös, föld alá rejtendő csatorna volt.) Szokjunk már le róla! Az se baj, ha a dohányzásról is.
A rágógumikról nem is beszélve. Abba belelépni sem öröm.
A hozzászólásokból:
– Gyerekként az ötvenes évek végén még klottgatyában és mezítláb szaladgáltunk a Sötétkapu környékén. Ha véletlen ráléptünk egy égő csikkre, akkorát ugrottunk, mint a béka. Akkoriban még szorgalmasan szedegették a csikket az utcán, na nem az utcaseprők – de ők is –, hanem akinek nem volt elég pénze cigire.
– Lakótelepeken is találni egy-egy gócpontot cigicsikkekből, egy négyzetméterre vetítve elég sűrű a szám.
– Lehetne a városban sok-sok helyen viccesen elgondolkodtató csikkgyűjtő tartály. Például szavazhatnának a dohányosok, hogy mit szeretnek jobban: „a sört, vagy a bort”? Vagy „a szőkéket, vagy barnákat”? Mindegy, milyen téma, csak a didaktikus cél valósuljon meg, látható módon abba a tartályba gyűljön több csikk, amire „szavaznak”.
– Első körben érvényt kellene szerezni az amúgy is meglévő tilalmaknak Például hogy megállóban, közösségi terekben, lakóházak lépcsőházaiban, bejáratoktól legalább 5 méterre tilos a dohányzás! Talán egy évembe telt, míg a társasházunkban elértem, hogy a lépcsőházban ne legyen dohányzás. Először szóban kértem az érintetteket. Aztán minden szintre kitettem a törvény rövid szövegét. A legerősebb dohányosok hisztérikusan letépték a papírt. Vettem a fáradságot és olyan magasra ragasztottam ki a tiltó felszólítást, hogy csak létrával lehessen elérni. Egy darabig ott maradt a tacepaó, kevesebb lett a dohányzás. De egy idő múlva eltűntek a feliratok és ha csökkent mértékben is, de néha füstös volt a belső tér. A legutolsó lépésem, hogy egy fémlemezre (műanyag fóliára) nyomtatott szöveget kasíroztam és szépen bekomponált formában bedűbeleztem a levélszekrények mellé. Azóta is ott van és a lépcsőházi dohányzás is teljesen megszűnt!
– Középiskolában tanítok, ahol a diákok, a tanárok egyformán dohányoznak, hiába az 5 méteres tilalom, már kapun belül gyullad a gyújtó. Nem lehet kitenni szemeteseket, hamusokat, mert a kapun kívül a terület már a városé. A csikkek mennek a csatornába, a járda mellé, fűbe. Viszont a dohányzás kulturált mederbe tereléséért már tehetnének a MIDÖK [városi diákönkormányzat] tagjai is. Ha jól tudom, a nyertes diákpolgármester ifjú hölgynek is volt egy kampánytémája a környezettudatos iskolák kapcsán. Talán lehetne itt kezdeni az edukációt.
– Sosem értettem, hogy amit az otthonában sem enged meg magának valaki, azt kilépve a lakásból miért teszi meg gondolkodás nélkül... Hiszen nem csak a lakása jelenti bárki környezetét, hanem az is, ami azon kívül van és ugyanúgy látja minden nap, legyen az lépcsőház, lift, járda, megálló vagy tömegközlekedési eszköz.
Aktualizálás!
A fenti poszt felvetése máris visszhangra talált. Pontosabban mások is hasonló módon gondolkodnak.
A május első hétvégén megtartott első Miskolci Ötletmaraton programjában ugyanis, a „Szebb Miskolcért” elnevezésű csapat kezdeményezésére, bekerült ugyanez a téma. Jól esett tudni – annál is inkább, hiszen magam is résztvevője voltam a remek közösségi eseménynek –, hogy többen vagyunk a városban, akik fontosnak találják ezt a kérdést. A rendezvényt követően fel is vettük a kapcsolatot a civil fiatalokkal, arról egyeztettünk, hogyan tudnánk egyesíteni erőinket, milyen akciókkal lehetne felhívni a problémára a figyelmet.
Szunyogh László városi főépítész