Hirdetmény 2019. március 22.
A 2019/2020-as nevelési évre történő óvodai beiratkozás rendje

Értesítjük a Tisztelt Szülőket, hogy Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának fenntartásában működő óvodákba a 2019/2020-as nevelési évre az

ÓVODÁS KORÚ GYERMEKEK JELENTKEZÉSE

a következő időpontokban történik:

  • 2019. április 24. szerda, 8.00 óra -17.30 óra
  • 2019. április 25. csütörtök, 8.00 óra -17.30 óra
  • 2019. április 26. péntek, 8.00 óra -17.30 óra

Fent jelzett napokon kell beíratni azokat a gyermekeket, akik 2019. augusztus 31-ig betöltik legalább a 3. életévüket, és óvodai jogviszonnyal még nem rendelkeznek.

Az óvodai jogviszony létesítésével összefüggő eljárás rendjére a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (továbbiakban: Nkt.), valamint a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet (továbbiakban: Rendelet) az irányadó.

Az Nkt. 8. § (1) bekezdése szerint az óvoda a gyermek hároméves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő intézmény. Az óvoda felveheti azt a gyermeket is, aki a harmadik életévét a felvételétől számított fél éven belül betölti, feltéve, hogy minden, a településen lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező három éves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthető.

Az Nkt. 8. § (2) bekezdése alapján, a gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt.

Az óvodai felvétel, átvétel jelentkezés alapján történik (Nkt. 49. § (1))

  • A szülő gyermeke adottságainak, képességeinek, érdeklődésének megfelelően, saját vallási, világnézeti meggyőződésére, nemzeti hovatartozására tekintettel szabadon választhat óvodát (Nkt. 72. § (2)).

  • A különélő szülők a gyermek sorsát érintő lényeges kérdésekben közösen gyakorolják jogaikat akkor is, ha a szülői felügyeletet a szülők megállapodása vagy a bíróság döntése alapján az egyik szülő gyakorolja, kivéve, ha a gyermekétől különélő szülő felügyeleti jogát a bíróság e tekintetben korlátozta vagy megvonta.

  • A jelenleg bölcsődében elhelyezett gyermekekre vonatkozó igényt is be kell jelenteni.

  • Az óvodába a gyermek – a törvényben foglalt kivétellel – harmadik életévének betöltés után vehető fel. A szülő gyermeke óvodai felvételét, átvételét bármikor kérheti, a gyermekek felvétele folyamatos (Nkt. 49. § (1)).

A gyermeket elsősorban abba az óvodába kell felvenni, átvenni, amelynek körzetében lakik, vagy ahol szülője dolgozik. A felvételről, átvételről az óvoda vezetője dönt. Ha a jelentkezők száma meghaladja a felvehető gyermekek számát, az óvodavezető, több óvoda esetén az óvoda fenntartója bizottságot szervez, amely javaslatot tesz a felvételre (Nkt. 49. § (2)).

Az óvoda köteles felvenni, átvenni azt a gyermeket, aki életvitelszerűen az óvoda körzetében lakik (kötelező felvételt biztosító óvoda) (Nkt. 49. § (3)).

Az egyes óvodák körzethatárait az óvodák kapuin elhelyezett hirdetményben, valamint Miskolc város honlapján, a www.miskolc.hu oldalon tájékoztatásul közöljük.

Beiratkozáskor a szülő vigye magával

  • a gyermek személyazonosítására alkalmas, a gyermek nevére kiállított személyi azonosítót, ennek hiányában a születési anyakönyvi kivonatot,

  • a lakcímet igazoló hatósági igazolványt,

  • a szülő személyi azonosító és lakcímet igazoló hatósági igazolványát

  • óvodai jelentkezési lapot (Az óvodai jelentkezéshez jelentkezési lapot szükséges kitölteni, amelyet bármelyik önkormányzati fenntartású óvodában be lehet szerezni, vagy letölthető Miskolc város honlapjáról (www.miskolc.hu).)

  • A nem magyar állampolgár kiskorú akkor válik óvodai ellátásra jogosulttá, továbbá akkor tanköteles Magyarországon, ha

  • menekült, oltalmazott, menedékes, valamint a menedékjogról szóló 2007. évi LXXX. törvény 25/B. § (1) bekezdés b) pontja alapján befogadott jogállású,

- a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogát Magyarországon gyakorolja,

- a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény hatálya alá tartozik és bevándorolt vagy letelepedett jogállású, vagy Magyarország területén való tartózkodásra jogosító engedéllyel rendelkezik.

A feltételek meglétét a tanuló nevelési oktatási intézménybe történő felvételénél igazolni kell. (Nkt. 92. §)

Miskolcon a szülőknek a 32 önkormányzati fenntartású óvoda közül három óvodát van lehetőségük megjelölni a jelentkezési lapon. A három megjelölt óvoda egyben a jelentkezési szándék sorrendjét is tükrözi. A jelentkezésnél fontos feltüntetni, hogy a választott óvoda körzetes, nem körzetes, vagy munkahelyhez közeli intézmény.

Az óvodai felvétel tárgyában hozott döntés közlésének határnapja legkésőbb a beiratkozásra kiírt utolsó határnapot követő huszonegyedik munkanap, azaz 2019. május 28. (Rendelet 20. § (1a) h.)

Integráltan nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai felvételéről

A sajátos nevelési igényű gyermeknek joga, hogy különleges bánásmód keretében állapotának megfelelő pedagógiai, gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai ellátásban részesüljön attól kezdődően, hogy igényjogosultságát megállapították. A különleges bánásmódnak megfelelő ellátást a szakértői bizottság véleményében foglaltak szerint kell biztosítani (Nkt. 47. § (1)).

A szülő választja ki a sajátos nevelési igényű tanuló számára megfelelő ellátást nyújtó nevelési-oktatási intézményt az illetékes szakértői bizottság véleménye alapján, a szülő és a gyermek igényeinek és lehetőségeinek figyelembevételével (Nkt. 47. § (2)).

A sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése, az e célra létrehozott gyógypedagógiai nevelési-oktatási intézményben, konduktív pedagógiai intézményben, óvodai csoportban, vagy a többi gyermekkel részben vagy egészben együtt, azonos óvodai csoportban történhet (Nkt. 47. § (3)).

Tájékoztatjuk a Tisztelt Szülőket, hogy a sajátos nevelési igényű gyermekek számára integrált óvodai nevelés, az önkormányzat által fenntartott valamennyi intézményben az alapító okirat szerint folyik, a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői véleményben foglaltak alapján.

Az óvodai nevelés nemzetiségi nyelven is folyhat.

Nemzetiségi óvodai nevelés a Miskolci Batsányi János Óvoda Szlovák Nemzetiségi Tagóvodájában (3511 Bükkszentlászló, Fő u. 103.) vehető igénybe.


Felmentés a kötelező óvodai foglalkozások alól

Nkt. 8. § (2) A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a 3. életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt. A jegyző a szülő kérelmére és az óvodavezető, valamint a védőnő egyetértésével, a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, az ötödik életév betöltéséig felmentést adhat a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, képességeinek kibontakoztatása, sajátos helyzete indokolja.

Nem települési önkormányzat által fenntartott óvoda esetében ezt a jogot az óvoda fenntartója gyakorolja.

Az a szülő, aki felmentést kér a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól, felmentési kérelemét 2019. április 20-ig nyújthatja be a gyermek lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes jegyzőhöz, továbbá a kérelem másolatát a kötelező felvételt biztosító óvoda vezetőjéhez.

Ha a szülő nem települési önkormányzati fenntartású óvodába kívánja beíratni gyermekét, akkor a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alóli felmentési kérelmét az óvoda fenntartójához nyújtja be, továbbá a kérelem másolatát megküldi a gyermek lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes jegyzőhöz (Rendelet 20. § (2a)).

A kötelező óvodai nevelésbe beíratott gyermek szülője az óvodai beiratkozást követően a fent leírt eljárás szerint a nevelési év során kérheti a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alóli felmentést, ha a gyermek családi körülményei, képességeinek kibontakoztatása, sajátos helyzete indokolja (Rendelet 20. § (2b)).

A kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól felmentett gyermek szülője a nevelési év közben kérheti a gyermek óvodai felvételét (Rendelet 20. § (2c)).

Az óvodakötelezettség külföldön történő teljesítése

Amennyiben az óvodaköteles gyermek az óvodakötelezettséget külföldön teljesíti, a Rendelet 20. § (2) bekezdés előírása alapján a szülő köteles a beiratkozás idejének utolsó határnapját követő 15 napon belül írásban értesíteni a gyermek lakóhelye, annak hiányában tartózkodási helye szerint illetékes jegyzőt.

Ez a kötelezettség a szülőt akkor is terheli, ha gyermeke már óvodai jogviszonyban áll és óvodakötelezettségét a jövőben külföldön teljesíti. Ez esetben előzetesen köteles értesíteni a gyermek lakóhelye, annak hiányában tartózkodási helye szerint illetékes jegyzőt.

A bejelentést a www.miskolc.hu oldalon közzétett „BEJELENTÉS óvodai nevelésre kötelezett gyermek óvodakötelezettségének külföldön történő teljesítéséről” című formanyomtatványon lehet megtenni.  

Az óvodáztatási kötelezettség nem teljesítése esetén alkalmazható jogkövetkezményekről

Az a szülő vagy törvényes képviselő, aki a szülői felügyelete vagy gyámsága alatt álló óvodai nevelésben való részvételre kötelezett gyermekét kellő időben az óvodába nem íratja be, a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 247. § (1) bekezdés a) pontja alapján szabálysértést követ el, amely pénzbírsággal sújtható.

A jogorvoslati eljárás szabályai

Az óvoda döntése ellen a szülő a közléstől, ennek hiányában a tudomására jutásától számított tizenöt napon belül eljárást indíthat az óvodavezetőnél (Nkt. 37. § (2)).

Az óvodavezető döntése tekintetében a Nkt. 37. § (1-3) bekezdései, valamint 38. §-a alapján a fenntartó (jegyző) jár el és hoz másodfokú döntést. Az eljárás illetékmentes, a jegyző a döntés jogszerűségét vizsgálja.

A szülő – jogszabálysértésre hivatkozással – a másodfokú döntés bírósági felülvizsgálatát kérheti a közléstől számított harminc napon belül.

A jogorvoslati kérelem elbírálása során a tényállás tisztázásra, a határidők számítására, a döntés kérelemre vagy hivatalból történő kijavítására, kicserélése, kiegészítésére, módosítására vagy visszavonására az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni (Nkt. 38. § (3)).

A hirdetméy teljes szövegét, valamint további információkat, és a jelentkezési lapok letölthetőek:  

Csatolmányok