Városháza
Önkormányzat

Nemeskéri László

Reményi Ede zenei díj
2023. évi kitüntetett

Nemeskéri László Miskolcon (Diósgyőrben) született 1937. április 26-án. Az általános iskola befejezése után a Kohóipari Technikumban szerzett érettségit. 1955-től 1992-ig a Lenin Kohászati Művekben és annak jogutódjaiban dolgozott különféle beosztásokban. A zenével 1946-ban került kapcsolatba, amikor is a Vasgyári Zeneiskolában hegedülni tanult. 1948-ban megalakult a Diósgyőri Úttörő Zenekar, amelynek tagja volt 1957-ig, ahol klarinéton és szaxofonon játszott. A zenekar megszűnése után a Lenin Kohászati Művek fúvós zenekarának lett a tagja, ahol 1990-ig játszott. 1992-2001 között tagja volt a Miskolci MÁV fúvószenekarának. 1982-től és jelenleg is tagja a Perecesi Bányász Koncert Fúvós Zenekarának, ahol szaxofon hangszeren játszik. A több évtizedes zenekari tevékenysége alatt a város által szervezett rendezvényeken, nyári térzenéken, hangversenyeken szórakoztatta zenésztársaival Miskolc lakosságát. Az iskolai tanulmányai és munkahelyi elfoglaltsága mellett közel 77 éve foglalkozik zenéléssel. Kiemelkedő pályafutása és zeneszeretete példaértékű.