Közérdekű 2018. július 17.
Tájékoztató a Miskolc Járás területén üzemelő kijelölt természetes fürdőhelyekről

Miskolc Járásban található szabadvizek többsége nincs kijelölve fürdőzésre tekintettel arra, hogy a kijelöléshez szükséges, jogszabályban előírt közegészségügyi feltételek és követelmények nem minden esetben teljesülnek, illetve a vízminőség sem ellenőrzött.

Az ilyen, nem kijelölt természetes vizekben történő fürdőzés – leszámítva számos egyéb veszélyt – a fertőzés kockázatával járhat. Bár a természetes vizek jelentős öntisztuló képességgel rendelkeznek, a vízszennyezés miatt ez a kockázat mindig fennáll. A vízszennyezés forrásai döntően az infrastruktúra hiányából adódnak és a vízparti tartózkodás, táborozás termékei: így a szemét, hulladék, fekália. Alkalmilag szennyezheti a szabadvizeinket a halak beetetése, a gépkocsi mosás. Jellemző továbbá, hogy a tavak hamar mélyülnek, a víz néhol nyáron is jéghideg. A meggondolatlanság és az alapvető szabályok figyelmen kívül hagyása halálos balesetekhez vezethet.

Az előbbiekben ismertetett kockázatok elkerülése érdekében javasolt fürdési célra a hatóságilag engedélyezett, biztonságos és a közegészségügyi előírásoknak megfelelő, kijelölt és üzemelő természetes fürdőhelyek látogatása.

 

Miskolc Járásban kijelölt és 2018. évi szezonban üzemelő természetes fürdőhely:

  • Mályi Beach (Mályi tó kijelölt partszakasza!)

A fürdési idény hossza 2018. június 04 - 2018. szeptember 03.

 

Miskolc Járásban kijelölt és 2018. évi szezonban nem üzemelő természetes fürdőhelyek:

  • Nyékládháza természetes fürdő (Nyékládháza, un." TSZ" tó csak meghatározott kijelölt partszakasza!)
  • Mályi Strand (Mályi tó kijelölt partszakasza!)

 

A természetes fürdővizek minőségi követelményeire, valamint a természetes fürdőhelyek kijelölésére és üzemeltetésére vonatkozó közegészségügyi előírásokat a 78/2008. (IV. 3.) Korm. rendelet (a továbbiakban Korm. rendelet) szabályozza.

A Miskolc Járásban található kijelölt és üzemelő természetes fürdőhelyek vízminőségének ellenőrzése a nyári szezon alatt folyamatos. Rendkívüli szennyezés, illetve egyéb közegészségügyi veszély fennállása esetén azonnali intézkedések megtételére kerül sor, mely magában foglalja többek között a fürdés azonnali megtiltását, így minimalizálva a vízzel terjedő bármilyen fertőzés vagy megbetegedés kialakulásának esélyét. Az idei szezonban, illetve az elmúlt évben a vizek megfelelő minősége miatt ilyen intézkedésre nem volt még szükség.

A Korm. rendelet alapján a kijelölt természetes fürdőhelyek vízminőségi besorolásai az alábbi linken tekinthetők meg:

http://oki.antsz.hu/documents/termeszetes_furdovizek.pdf?592c11f465554

 

A Korm. rendelet 11/A. § (1) bekezdése értelmében a járási hivatal a nyilvánosság számára lehetőséget biztosít az e rendelet végrehajtásában való részvételre - különösen a fürdővizek listájának megállapítására, felülvizsgálatára és frissítésére vonatkozóan - javaslatok, észrevételek és panaszok megtétele útján. A járási hivatal a nyilvánosság észrevételeinek, javaslatainak fogadását minden elérhetőségén keresztül - beleértve a személyes konzultáció lehetőségét is - biztosítja.

A fenti jogszabályi rendelkezés alapján a Miskolci Járási Hivatal az alábbi elérhetőségekenkeresztül biztosítja a lehetőséget a nyilvánosság számára a Korm. rendelet végrehajtásában való részvételre:

 

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal

Miskolci Járási Hivatala

Hatósági Főosztály

Népegészségügyi Osztály

 

Címe:

3530 Miskolc, Meggyesalja u. 12.

Telefonos elérhetőség: +36-46-354-611      Fax: +36-46-560-463

Elektronikus levelezési cím: nepegeszsegugy.miskolc@borsod.gov.hu

 

Személyes konzultáció lehetősége:

3526 Miskolc, Meggyesalja u. 12. alatt ügyfélfogadási időben

Hétfő és szerda 800-1500 között.

 

Dr. Stiber Vivien

járási hivatalvezető

Csatolmányok