Közérdekű 2023. május 10.
Filmvetítés és közönségtalálkozó Miskolc Város Napja alkalmából

2023. május 11-én 17:00-tól a CINE-MIS Nonprofit Kft. által üzemeltetett Művészetek Háza Béke Art Moziteremben, a 18. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál „Otthonunk Miskolc” Programjának filmje, az Alfa és Ómega - Lévay Gimnázium című magyar dokumentumfilm ingyenes vetítésére, majd közönségtalálkozóra kerül sor, amelyen jelen lesz a film miskolci alkotója, Kerényi László.

 

Béke Art Moziterem - 2023. május 11. 17:00

Alfa és Ómega - Lévay Gimnázium

magyar dokumentumfilm, 115 perc, 2022.

Rendező: Kerényi László

 

 "Kapuk, amiket egyszer bezártak, épület, amit jelképesen leromboltak, Isten jónak látta újra megnyitni, felépíteni.” 1993. augusztus 30-án kisdiákok és szüleik, tanárok és a meghívott vendégek zsúfolásig megtöltötték az avasi református templomot. Történelmi eseményre, ünnepi istentiszteletre, az újraindított Lévay Gimnázium évnyitójára érkezett a gyülekezet. Másnap két osztály, 45 diák ült be a padokba, hogy új fejezetet nyissanak a város református oktatásának történetében. A református oktatásnak nagy hagyományai vannak Miskolcon. Három fontos évszámot említhetünk: 1560 körül Miskolc lakosságának többsége áttért Kálvin hitére, ezért a város magisztrátusa és a református egyház vállalta egy "nagyobb műveltséget közvetítő iskola" alapítását, fenntartását. 1560-ban indult a tanítás, amit 1948-ban az államosítás megszüntetett, de 1993-tól ismét a református egyház lett az iskola fenntartója. A film egy történeti áttekintésen túl bemutatja azt az utat, amit a Lévay Gimnázium az elmúlt 29 év alatt megtett.

Helyár: ingyenes

Az előadásra helyek foglalhatók személyesen vagy a 0646507573-as telefonszámon, nyitvatartási időben (minden nap 15:30-20:30 között a Rákóczi utca 5. szám alatt)