Közérdekű 2023. október 06.
Cool Miskolc – Közös úton a klímasemlegesség felé

A 100 Klímasemleges és Okos Város Misszió jegyében workshopokat szervez Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata. Októberben öt alkalommal, öt helyszínen, öt különböző témában hallgathatnak meg szakértői előadásokat a miskolciak, hogy aztán közösen gondolják tovább a hallottakat. A cél közösen közelebb kerülni a klímasemlegességhez – az egyén, a család, a közösség és a város szintjén egyaránt.

A klímasemlegesség elérése egy összetett feladat, amelynek napról napra egyre nagyobb jelentőséget adnak az olyan időjárási szélsőségek, mint az októberi hőhullám vagy a hosszú aszályos időszakot követő súlyos viharok. Ezért egyre többen figyelnek oda arra, hogyan ne károsítsuk tovább éghajlatunkat, és egyre többekben tudatosul: ők is tudnak tenni ennek érdekében.

Az elköteleződés utáni következő gondolat már a konkrétumokra irányul. Ugyanakkor nem feltétlenül magától értetődő, hogy az átlag miskolci polgár milyen eszközökhöz nyúlhat, ha szeretne klímatudatosabban élni.

Márpedig fontos, hogy minél többen tisztában legyünk a lehetőségekkel itt helyben, hiszen a 100 Klímasemleges és Okos Város Misszió tagjaként Miskolc azt vállalta, hogy visszafogja az üvegházhatású gázkibocsátásait és a lakosokkal, a civilekkel, a cégekkel, illetve az intézményekkel összefogva, közösen felkészül a klímaváltozás várható hatásaira – ez pedig csak közösen sikerülhet, klímatudatos összefogással.

A tájékoztatás és a társadalmi egyeztetés, illetve a II. Miskolci Ötletmaratonra történő felkészülés jegyében szervez Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata klímaworkshopokat októberben, hogy minél többen csatlakozzanak ehhez a misszióhoz. A műhelymunkák során megfogalmazott javaslatokat pedig beépítik a jövő év első felére elkészülő Városi Klímaszerződésbe.

 

Az események sajtónyilvánosak és a következők szerint valósulnak meg.

 

  • Október 11. 17:00; Kilián-Észak Közösség, Kacsóh kert (3534 Miskolc, Kacsóh Pongrác u.); Nagy Dezső: Vízvédelem, vízmegtartás
    • Sok a víz Miskolcon vagy kevés? Féljünk a Szinvától vagy féltsük a Szinvát? Hogyan gazdálkodjunk vizeinkkel Miskolcon? Mi az a vízmegtartás és milyen jelentősége van a város működésében? Beszélgetés Miskolc vízgazdálkodási kihívásairól.

 

  • Október 13. 17:00; Ady Endre Művelődési Ház (3535 Miskolc, Árpád út 4.); Gőz Brigitta, Szalkai-Lőrincz Ágnes: Energiaközösségek
    • A közösségi energia az éghajlatváltozás elleni küzdelemben is fontos szerepet játszik, de sokkal többről szól mint szélerőművekről és napelemekről. Segíthet új egyensúlyt teremteni, a helyben élőket erősíteni. Olyan gazdaság és társadalom ígéretét hordozza magában, amely az együttműködésen alapul.

 

  • Október 17. 17:00; Ifjúsági ház (3531 Miskolc, Győri kapu 27/a); Sándor Judit, Czifrusz Natália: Városi ökoszisztéma, tereink és kertjeink biodiverzitása
    • A biodiverzitás a sokféleséget jelenti. Szűkebb és tágabb értelemben az otthonunkat, élőhelyünket, ahol nem egymagunkban elszigetelten vagyunk jelen, hanem embertársaink mellett számos élőlénnyel közösen. Sajnos a mindennapi életünk sodrásában egyre messzebb kerülünk a többi élőlénytől. Itt az ideje ezen változtatni! Vegyük észre a minket körülvevő világot a mikroorganizmusoktól a matuzsálem fákig!

 

  • Október 18. 17:00; Avasi Közösségi Kávézó (3529 Miskolc, Szentgyörgy út 42-44.); Szunyogh László, Kunhalmi Zoltán: Tudatos, együttműködő közlekedés
    • Miskolcon nem autósok, kerékpárosok, gyalogosok vannak, hanem miskolciak a lehetőségeik szerint választott közlekedési módon. Hogyan férünk el a város utcáin, miénk-e az utca? Gyerekek labdázzanak ott, vagy autópálya vezessen a házunk előtt?

 

  • Október 26. 17:00; Célpont Közösségi Iroda (3530 Miskolc, Arany János 29-35.); Laskó-Kuthi Adrienn: Körforgásos gazdaság, élelmiszerbiztonság, hulladékcsökkentés
    • "Az vagy, amit meg(t)eszel!" –  Mindennapi tevékenységeink hatása a környezetre. Az előadás arról szól, hogy a fogyasztói szokások átgondolása milyen lehetőségeket biztosít akár a nagy nemzetközi problémák enyhítésére. Hogyan érhetjük el, hogy azt együk, amit szeretnénk? Mi az a túlcsomagolás?