Városháza
Ügyintézés

A közösségi együttélés alapvető szabályainak megszegésével kapcsolatos eljárás

Szolgáltatás indítása

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének a közösségi együttélés alapvető szabályairól és ezek megszegésének jogkövetkezményeiről szóló 35/2013. (X.1.) sz. önkormányzati rendeletben meghatározott jogsértések miatt közigazgatási hatósági eljárás kezdeményezhető.

Jogosultak köre

Eljárást kezdeményező szerv, ügyfél

Mit kell tennie

A rendeletben foglaltak betartását Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának erre feljogosított ügyintézője, valamint közterület-felügyelői végzik.

A közösségi együttélés alapvető szabályaiba ütköző magatartás miatti eljárás hivatalból, továbbá bármely szervezet vagy személy bejelentése alapján indítható. A panasz bejelentést postai úton, elektronikusan ügyfélkapun, vagy személyesen megjelenés útján a polgármesteri hivatal központi ügyfélszolgálatán lehet benyújtani.

Határidők

Eljárás megindításának határideje: a jogellenes magatartás hivatalból vagy bejelentés alapján történő észlelésétől számított 60 napon belül

Ügyintézés határideje: eljárás megindításától számított 60 nap

Benyújtandó dokumentumok

Bejelentésnek tartalmaznia kell:

  • bejelentő nevét, értesítési címét,
  • a jogsértő magatartást megvalósító személy vagy szervezet ismert személyi vagy beazonosításra alkalmas adatait
  • a magatartásnak, az elkövetés helyének és idejének, továbbá a körülményeinek leírását a bizonyítási eszközök megjelölésével
  • lehetőség szerint a bizonyítási eszközök csatolása
  • e-papír

Eljáró szerv

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzat Jegyzője

Felettes szerv/jogorvoslat

A jegyző határozata ellen Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűléséhez címzett fellebbezéssel lehet élni.

Egyéb információk

Elektronikus ügyintézés biztosított.

Az eljárás menete:

  • A Miskolci Önkormányzati Rendészet az ellenőrzésével feltárt jogsértések esetén eljárást kezdeményez, illetőleg bárki bejelentést tehet a hatósághoz.
  • Eljárás megindításáról szóló értesítés megküldése az ügyfél részére.
  • Szükség esetén bizonyítási eljárás (meghallgatás, tárgyalás, szemle) lefolytatása.
  • Az adott jogsértés jellegétől függően a hatóság figyelmeztetést, közigazgatási bírságot, elkobzást és a jogszabályban meghatározott egyéb szankciót alkalmazhat, illetve az eljárást megszüntetheti.
  • Jogorvoslati kérelem esetén az ügy felterjesztése az elbírálásra jogosult szervhez.
  • Részletfizetés iránti kérelem elbírálása.
  • Végrehajtás elrendelése a kötelezettség nem teljesítése esetén.

Vonatkozó jogszabályok

  • Az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény
  • Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 35/2013. (X.1.) sz. önkormányzati rendelete
  • A közigazgatási szabályszegések szankcióinak átmeneti szabályairól, valamint a közigazgatási eljárásjog reformjával összefüggésben egyes törvények módosításáról és egyes jogszabályok hatályon kívül helyezéséről szóló 2017. évi CLXXIX. törvény.
  • Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata 13/1998. (III.30.) sz. rendelete a közterületek rendjéről

Fogalmak

Zöldterület: „közutat, járdát szegélyező, illetőleg a közúti forgalmat irányító vagy elválasztó, részben vagy egészben növényzettel borított közterület és egyéb korlátozott használatú zöldterület”

Közterület: „minden – Miskolc Megyei Jogú Város közigazgatási területéhez tartozó - közhasználatot szolgáló olyan állami, önkormányzati, illetve személyi tulajdonban lévő terület, amelyet rendeltetésének megfelelően bárki használhat, ideértve a közterületnek közútként szolgáló és a magánterületnek a közforgalom számára rendelkezésre álló és kijelölt részét is”

 

Kérelem a központi ügyfélszolgálaton adható le.


Az ügyintézés helye és időpontja

Lakosságszolgálati Főosztály

Hatósági Osztály

Telefon: +36 46 512 700; +36 46 512 800
Email: hatosag@miskolc.hu
Helyszín: 3525 Miskolc, Városház tér 8.

Nyitva tartás:

Hétfő

Kedd

Szerda

Csütörtök

Péntek

08:00-16:00

08:00-16:00

08:00-17:30

08:00-16:00

08:00-12:00