Skip to main content

Együtt a miskolci fiatalokért!

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) keretében 637,92 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült a TOP_PLUSZ-3.2.1-23-MI1-2025-00002 azonosító számú, „Együtt a miskolci fiatalokért” című projekt megvalósítására.

A projekt bemutatása

A projekt célja a miskolci fiatalok társadalmi részvételének és közösségi életének megerősítése. A program komplex módon kívánja támogatni a fiatalokat a szabadidő tartalmas eltöltésében, a közösséghez való kötődésük fejlesztésében, valamint a társadalmi felelősségvállalás és az egészségtudatosság terén.

A projekt keretében 34 különböző ifjúsági program valósul meg, többek között:

  • kiscsoportos önismereti és életvezetési foglalkozások,
  • közlekedésbiztonsági és bűnmegelőzési napok,
  • kézműves és kulturális programok,
  • tematikus táborok és rendezvények,
  • sajátos nevelési igényű gyermekeket célzó fejlesztések.

A programok célja, hogy a fiatalok önbizalma, társadalmi aktivitása és alkalmazkodóképessége erősödjön, valamint elősegítsék beilleszkedésüket a közösségbe és a munka világába.

A projekt hosszú távon hozzájárul a miskolci ifjúság társadalmi befogadásához, a hátrányos helyzetű fiatalok esélyegyenlőségének növeléséhez, valamint a helyi közösségek megerősödéséhez. A megvalósuló tevékenységek elősegítik az aktív állampolgári szemlélet kialakítását, a tudatos életvezetést és a mentális egészség védelmét.

A projekt Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata vezetésével, konzorciumi együttműködésben valósul meg, a Baleset-megelőzési és Közlekedésbiztonság-technikai Egyesület, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területfejlesztési Közhasznú Alapítvány, a Magyar Cserkészszövetség, a Miskolc-Belvárosi Református Egyházközség, a Miskolci Nagycsaládosok Egyesülete, valamint a Miskolc Város Közoktatásáért Közalapítvány partnerségével.

A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg. A projekt finanszírozása az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap Plusz és a magyar állam társfinanszírozásával valósul meg.

A támogatás összege 637.917.384,- Ft
Támogatás intenzitása 100 %
A projekt tervezett fizikai befejezése 2029.01.31.

Kapcsolat:

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata
3525 Miskolc, Városház tér 8.
Telefon: (46) 512-704
E-mail: palyazat@miskolc.hu