Élet a városban
Turizmus

Sziklakápolna Miskolctapolcán

A miskolctapolcai Jézus Szíve sziklakápolna a Brassói utca jellegzetes és viszonylag újnak számító épített öröksége. Különleges egymásba fonódó barlangi vájatokkal alakították ki. A kápolna boltíves kiképzésű főhajójának mérete eléri a huszonöt métert is.

A szakrális barlangi építményt 1934-ben építették ki, és 1935-ben szentelték fel. Az oltárába a kassai vértanúk ereklyéje került. Az 1995-ös felújításkor állítottak az építést kezdeményező dr. Páter Szabó Pius emlékére egy székely kaput.

A sziklakápolna terveit Menner László, miskolci építész készítette. A főbejáratot 9 méter magas és 18 méter széles támfalba illesztették. A látványos csillagboltozat Kun József szobrászművész, a szentkép Meilinger Dezső festőművész munkája.

A templomban található szobrok Máriahegyi János, budapesti szobrász alkotásai. A harangok Szlezák László, budapesti harangöntő műhelyéből származnak. A díszes kapu Süveges Árpád lakatosmester munkája.

A sziklakápolna bejelentkezéssel látogatható. Bejelentkezés az alábbi telefonszámon lehetséges: + 36 46 431 215