Fizető parkolással kapcsolatos panaszügyek

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Miskolc Megyei Jogú Város közigazgatási területén a járművel történő díjköteles várakozás szabályairól szóló 26/2010. (VI. 30.) számú rendelete szerinti parkolással kapcsolatosan érkezett kérelmek, panasz ügyek intézése tartozik ezen ügycsoport közé.

A rendelt 1.§ (1) bekezdése szerint a rendelet területi hatálya Miskolc Megyei Jogú Város közigazgatási területén található helyi közutakon, a helyi önkormányzat tulajdonában álló, közforgalom elől elzárt magánutakon, valamint tereken, parkokban és egyéb közterületeken kijelölt, és közúti jelzőtáblával megjelölt várakozási területekre terjed ki. A várakozási területeket a rendelet 2. számú melléklete tartalmazza.
A rendelet 2.§-a szerint Miskolc Megyei Jogú Város közigazgatási területén a díjköteles várakozási közszolgáltatást az Ötv. 9.§ (5) bekezdésében meghatározott szervezet (a Régió Park Miskolc Kft. jogutódja), a MISKOLCI VÁROSGAZDA Városgazdálkodási Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság biztosítja.
A rendelet 4.§ (1) bekezdése szerint a fizető várakozási övezetben található várakozóhelyek várakozási célú igénybevételéért díjat kell fizetni. A díjtételeket, valamint a kapcsolódó díjakat, költségeket a rendelet 1. számú melléklete tartalmazza.
A rendelet 8.§ (10) bekezdése szerint a várakozási díj és pótdíjfizetési kötelezettség nem teljesítése esetén az üzemeltető követelését bírósági úton érvényesítheti. A parkolási díjból eredő igények érvényesítése esetén a kötelezett lakóhelye szerinti helyi bíróság kizárólagosan illetékes.
A várakozási díj nem teljesítése esetén a követelését az üzemeltető bírósági eljárás során érvényesítheti, így erre figyelemmel az ilyen jellegű kérelmek, panaszok ügyében közigazgatási jogviszony nem jön létre, a jegyzőnek a kérelmek elbírálására nincs hatásköre.
A parkolási eseményekkel kapcsolatos panaszok, kifogások, ellentmondások kizárólag polgári peres eljárás során orvosolhatók.

Hatósági Osztály

Telefon: 
(+36) 46/512-700; (+36) 46/512-800
Helyszín: 
Városház tér 8.
Miskolc
A térkép megtekintéséhez Javascript szükséges.
Nyitva tartás:
Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek
08:00-12:00 - 13:00 - 16:00  08:00-12:00 - 13:00 - 16:00  08:00-12:00 - 13:00- 17:30  08:00-12:00 - 13:00- 16:00  08:00 - 12:00 
 
Célcsoport: 
Állampolgár
Célcsoport: 
Vállalkozó
Célcsoport: 
Befektető