Városháza
Önkormányzat

Helyi média

Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft

MiKom. Egy cég, 4 médium

A Miskolci Kommunikációs Kht. 2003 végén jött létre a Miskolc Televízió Kht. átalakításával, tevékenységi körének kibővítésével. A társaság korábban kizárólag televíziós műsorok készítésével és sugárzásával, valamint az ehhez kapcsolódó reklámtevékenységgel foglalkozott. 2003-ban merült fel az igény egy olyan médiavállalat létrehozására, amely Miskolc Megyei Jogú Város teljes kommunikációs tevékenységét összefogja.
Az átalakítás után a Miskolci Kommunikációs Kht. több új médiummal is bővült, technikai eszközparkja fejlődött. A társasághoz került az azóta már megszűnt Miskolci Tükör, Miskolc város közéleti, kulturális magazinja, és a társaság gondozásában indult útjára egy új közéleti, családi hetilap, MiNap (Miskolci Nap) címmel. A 85 ezer példányban, Miskolcon és a környező településeken megjelenő hetilap 2011 márciusában –igazodva a város történetéhez, annak egykori tradicionális lapjához- felvette a Miskolci Napló nevet. Az újság 2013 szeptemberében teljes átalakuláson ment keresztül. Küllemében, és tartalmában is megújult. Igazodva ezzel a 21. századi kihívásokhoz. 2004-ben jelent meg először az azóta tíz kiadást megért, Miskolci Kalendárium. Az év 12 hónapjára olvasnivalót tartogató színes kalendárium – mely a cég saját kiadványa- százéves hagyományt élesztett újjá 2004-ben. A kht. munkatársai szerkesztették az akkor még mikom.hu néven működő hírportált, a cég saját weboldalát, illetve egy uniós információs portált is.

Kommunikációs Kht. létrejöttével az addig jóval kisebb létszámú Miskolc Televízió hatvanfős középvállalattá alakult át. A Dózsa György úti székházban a televízió szerkesztősége és stúdiói mellett kialakították a MiNap, illetve a mikom.hu szerkesztőségét is. A megnövekedett feladatok sikeres ellátásához szükség volt a társaság bevételeinek növelésére is. Ezért a kht. megszületésével egyidőben önálló hirdetés szervezői osztály jött létre, amely a reklámbevételek növelése mellett a társaság és az egyes médiumok önálló arculatának kialakítását és a köztudatba történő bevezetését is feladatul kapta. A cég fejlődését egy komoly és korszerű technikai fejlesztés is kísérte, ez az új és minden igényt kielégítő székházban, a Kis-Hunyad u. 9. alatt valósult meg, amely 2006 óta otthona az időközben társasági formát váltott, és ma már Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft. néven működő cégnek. Az egykori városi televízióból az országban azóta is egyedülálló médiacentrum lett, amely 2013-ban marketing csoporttal is kiegészült.

2014 tavaszától megújult arculattal, élő helyszíni tudósításokkal jelentkezik a Miskolc televízió. A minap.hu pedig szeptember 1-én kapta meg új köntösét. A hírportál technikai háttere is megújult. Tartalma színesebb, gazdagabb lett. Több fotóval, képgalériával, videóval szólítja meg olvasóit. Törekedve arra, hogy a legfrissebb helyi történéseket elsőként itt olvashassák az interneten híreket böngészők.

Grafikai stúdiónkban sajtótermékek, szóróanyagok teljes körű nyomdai előkészítését és korrektúráját vállaljuk.

Médiumaink között szerepel a MiTér, azaz a közterületi reklám is.

A miskolci tömegközlekedési járművek külső és belső reklámfelületeinek értékesítésével, felsővezeték-tartó oszlopra kihelyezhető kandeláberek telepítésével, hengeroszlopok plakátfelületeivel valamint Miskolc Megyei Jogú Város közterületeinek reklám célú hasznosításával foglalkozunk.

Miskolc Televízió

A MIKOM Nonprofit Kft. Borsod megye meghatározó médiavállalataként jelenleg négy médiumban, köztük a Miskolc Televízióban kínál széles körű kommunikációs szolgáltatásokat.
A Miskolc Televízió 1985-ben jött létre, és közel 3 évtizedes működése során mind tartalmilag, mind arculatilag több alkalommal megújult. Jelenleg csaknem 40 fős, operatőrökből, szerkesztő-riporterekből, vágókból és technikai munkatársakból álló szakmai stáb dolgozik mindennap azért, hogy a televízió műsora eljusson a nézőkhöz.

A legnézettebb műsorszám kétségkívül a naponta jelentkező Miskolc Ma híradó a Miskolci Napló közéleti magazin, és az idén májusban indult Helyzetkép, amely országos hírű politológusokkal, újságírókkal elemzi a politikai közéleti történések hátterét. A műsor állandó vendége Bayer Zsolt, újságíró, publicista, valamint Simon János, politológus, egyetemi tanár. Népszerű a csütörtökönként képernyőre kerülő Promenád kulturális magazin és a Sportpercek is. Hamar a horgászok kedvence lett a Vízpart, amely a sport szerelmeseinek ad hasznos tippeket. Idén indult útjára vallási magazinunk a HívőSzó, de a legújabb autó modelleket bemutató, teszt műsor az Úton Útfélen is az elmúlt egy év terméke. A Miskolc Televízió adása Miskolcon és 30 km-es körzetében tetőantennával, ingyenesen fogható (Mindig TV) immár digitális minőségben. Programunk elérhető a Telekom IPTV szolgáltatásán keresztül, valamint a DiGi TV és a UPC kábelrendszerén is, Miskolcon, és Borsod-Abaúj-Zemplén Megye több településén.

Potenciális nézőszámunk eléri a 300 ezer főt.

Települések, ahol a Miskolc Televízió adása látható: Miskolc, Alacska, Alsódobsza, Alsóvadász, Alsózsolca, Arnót, Aszaló, Bánhorváti, Borsodszirák, Csobád, Dédestapolcsány, Emőd, Felsődobsza, Felsőkelecsény, Felsőnyárád, Felsőzsolca, Gesztely, Halmaj, Hejce, Hernádbűd, Hernádkak, Hernádkércs, Hernádnémeti, Hernádszentandrás, Ináncs, Izsófalva, Kazincbarcika, Kázsmárk, Kiskinizs, Kondó, Kurityán, Léh, Megyaszó, Múcsony, Nagybarca, Nagykinizs, Nyékládháza, Onga, Ormosbánya, Parasznya, Pere, Radostyán, Rásonysápberencs, Rudolftelep, Sajóecseg, Sajóivánka, Sajókápolna, Sajókaza, Sajókeresztúr, Sajólászlófalva, Sajópálfala, Sajósenye, Sajószentpéter, Sajóvámos, Sajóvelezd, Szendrő, Szentistvánbaksa, Szikszó, Szirmabesenyő, Szuhakálló, Szuhogy, Újcsanálos, Vadna, Varbó, Zubogy, stb.

www.minap.hu/miskolc-tv

Miskolci Napló

A MiNap (Miskolci Napló) ingyenesen terjesztett színes miskolci hetilap. 2004 márciusában indította el a MIKOM Nonprofit Kft. Internetes hírportál változata 2006 óta létezik.

A 85 000 példányban megjelenő hetilap szombatonként térítésmentesen jut el az olvasókhoz Miskolcon és az agglomeráció 16 településén. A lap a hét helyi eseményeiből tallóz, a város történéseiről tájékoztat.

www.minap.hu/miskolci-naplo

Minap.hu

Hírportálunk a www.minap.hu letisztult arculattal, interaktív és multimédiás tartalmakkal várja látogatóit. A honlapon folyamatosan figyelemmel kísérhetők a Miskolc TV műsorai, többek között a Miskolc Ma híradó, különféle tematikus magazinok, stúdióbeszélgetések, de a Miskolci Napló korábbi számai is elérhetőek itt. Partnereinknek lehetőséget biztosítunk jól pozícionálható bannerek elhelyezésére, a TOP10 ajánlatban szöveges link megjelentetésére, webspot lejátszására, valamint egyéb kreatív formátumú reklámok bemutatására.

www.minap.hu