Lakossági hirdetmény Miskolc Megyei Jogú Város településrendezési eszközeinek módosítása

LAKOSSÁGI HIRDETMÉNY
Miskolc Megyei Jogú Város
TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA

A településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Tr. R.) foglalt követelménynek eleget téve

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a partnerségi egyeztetés helyi szabályait rögzítő 3/2017. (II.21.) önkormányzati rendeletének megfelelően tájékoztatja a lakosságot és érintetteket, hogy a településrendezési eszközök módosítása elkezdődött.

A településrendezési eszközök módosításának rövid összefoglalása:
A K7 jelű karbantartás keretében kerülnek megvizsgálásra a Miskolc Építési Szabályzatát érintő (korábbi karbantartást követően benyújtott) lakossági kérelmek.

A településrendezési eszközök egyeztetése:
A településrendezési eszközök egyeztetése a Tr. R. 32. § (3) bekezdése alapján teljes eljárás kerül lefolytatásra. Az eljárásban a jelen felhívás az véleményezési szakaszban a partnerségi egyeztetést szolgálja.
A tervezett módosításokkal kapcsolatos észrevételeket Dr. Kriza Ákos polgármesternek címezve Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Városépítészeti Főosztály 3525 Miskolc, Városház tér 8. sz. írásban, vagy a partnerségiegyeztetes@miskolcph.hu e-mail címre lehet leadni a partnerségi egyeztetés időtartama alatt.

A javaslatok, vélemények nyilvántartása:
A javaslatok, vélemények nyilvántartása az iratkezelés általános szabályai szerint történik. A beérkezett vélemények az önkormányzat főépítészének és a véleményezési dokumentáció tervezőjének közreműködésével kiértékelésre kerülnek, ami alapján polgármester határozatban dönt a vélemények elfogadásáról vagy elutasításáról. Az elutasított vélemények okáról indokolás készül. Az elfogadott vélemények a jóváhagyásra kerülő dokumentációkban átvezetésre kerülnek. A partnerségi egyeztetést lezáró polgármesteri határozat közzétételre kerül a hivatal hirdetőtábláján és a város honlapján.

A partnerségi egyeztetés anyaga (a véleményezési dokumentáció) elérhető Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Városépítészeti Főosztályon (3525 Miskolc, Városház tér 8.) és Miskolc város honlapján a partnersegiegyeztetes@miskolcph.hu internetcímen.

A hirdetmény kifüggesztésre került: 2017. június.19.
A véleményezés (az észrevételek leadásának) határideje: 2017. július 18.