Előadóművészet

Előadóművészet

Breadcrumb node id lista: 
7953,7956,16024,16025
Előadóművészet

Amatőr társulatok

A hivatásos színjátszók mellett minden korszakban sajátos színekkel gazdagították a város színházi életét az amatőrszínjátszók. A vasgyári munkásszínjátszók mellett jelentős produkciókkal büszkélkedhettek a perecesiek, akiknek szabadtéri színpadát a közelmúltban építették újjá.

Több évtizedes múltra tekintett vissza a középiskolás fiatalok együttese a Pécsi Sándor Guruló Színpad. A társulat repertoárjában a klasszikus darabok mellett leginkább zenés-táncos produkciók kaptak helyet.

Teljesen egyedi színt képvisel az amatőrök között a toleranciát, az egymás kulturális értékeinek megismerésére ösztönző Romano Teátro elnevezésű roma színház.

Előadóművészet

Csodamalom Bábszínház

A Csodamalom Bábszínház Miskolc város önkormányzatának gyermekszínháza. Működését 1986-ban amatőr csoportként kezdte meg, 1992-től hivatásos színházként működik. Két és fél évtizedes fennállása óta a klasszikus meseirodalom darabjai mellett magyar népmeséket és kortárs hazai, illetve külföldi szerzők műveit játszotta és játssza a társulat, a bábos szakma legkiválóbb rendezőinek, tervezőinek irányítása alatt. Miskolcon és környékén lép fel a társulat, de a fővárosban és más megyékben is szívesen látott vendég a Miskolci Csodamalom Bábszínház.
Évente több mint 300 előadást tart, körülbelül 35.000 néző előtt. Az évad bemutatói mellett műsoron vannak az előző évadok sikerdarabjai, illetve néhány korábbi előadás felújított változata is: a korábbi értékek megőrzése ugyanolyan fontos, mint a kortárs bábművészet stíluseszközeit alkalmazó előadások színrevitele. Hétköznap szervezett óvodás és iskolás csoportoknak játszik, rugalmas bérletkínálattal (a pedagógusok az évad kínálatából három előadást választhatnak), hétvégén pedig a miskolci családoknak. A színház kamaraterme a Tulipán Gábor Kamaraterem nevet viseli – ily módon állítva emléket néhai kollégájuknak és igazgatójuknak. Itt minden hónap első szombatján a bölcsődés korosztály számára tartanak előadást.Kiegészítő programként kézműves játszóházi foglalkozásokat is szerveznek, illetve befogadószínházként is működik: többnyire a kőszínházon kívüli bábos társulatokat látják vendégül.

Miskolci Csodamalom Bábszínház Nonprofit Kft.

3525 Miskolc, Kossuth Lajos u. 11.

www.csodamalom.hu

https://www.facebook.com/csodamalom

info@csodamalom.hu

Telefon, fax: 06 - 46 / 502 – 664

E-mail: gazdasag@csodamalom.hu

Előadóművészet

Miskolci Szimfonikus Zenekar

Miskolc város hivatásos szimfonikus zenekara 2018-ban ünnepeli megalapításának 55. évfordulóját. A közel 80 fő profi zenészből álló együttes a régió egyetlen professzionális nagyzenekaraként a szimfonikus zene jelenlétének egyetlen helybeli biztosítéka, a város kulturális életének meghatározó szereplője. Tagjai valamennyien magasan képzett és elismert zeneművészek. A zenekar művészeti vezetője és dirigense Gál Tamás Liszt-díjas karmester, Érdemes Művész.

A Miskolci Szimfonikus Zenekar közvetett múltja 1869-ig, a helybeli Zenekedvelők Egyesületének megalakulásáig nyúlik vissza. Hivatalos formában 1893-tól létezett a Vasgyári Szimfonikus Zenekar: az együttes az ország legjobb és legrégebbi munkászenekarának volt tekinthető. Majd 1921-ben alakult meg a Miskolci Filharmóniai Társaság, amely a húszas évtized végéig működött, s olykor a 13. gyalogezred zenekara egészítette ki. A két háború között leginkább az utóbbi együttes biztosította a szimfonikus zene folyamatos jelenlétét a városban. A Vasgyári Szimfonikus Zenekar nem sokkal a Miskolci Szimfonikus Zenekar 1963 őszi megalakulását követően szűnt meg.

A Zenekar művészeti vezetője és karmestere 1984-től Kovács László Érdemes Művész, Liszt-díjas, Bartók–Pásztory-díjas karnagy – s 2013-tól a Magyar Érdemrend tisztikeresztjének birtokosa –, akinek munkáját Miskolc városa 1996-ban Pro Urbe-díjjal, majd 2003-ban Miskolci Múzsa-díjjal ismerte el. 2014 májusától a zenekar művészeti vezetését Gál Tamás Liszt-díjas karmester, Érdemes Művész vette át, aki számos új sorozattal bővítette a zenekar repertoárját.

Az együttes kínálata

Az évente több mint 80 hazai és külhoni hangversenyt adó zenekar két saját szervezésű miskolci bérletsorozattal büszkélkedhet. A „kis bérlet” négy koncertet foglal magába; a programot minden évben valami zenei különlegességre építik. A „nagy bérlet” estéin számos közismert és méltán közkedvelt nagyzenekari művel találkozhat a komolyzenét kedvelő publikum. Emellett pedig szerepel a zenekar, a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. szervezésében megvalósuló Szezonbérletben is, öt koncerttel. A szeptembertől júliusig tartó zenei évadban így közel 20 bérletes koncertet látogathatnak a miskolci zenebarátok a miskolci Művészetek Háza Hangversenytermében.

Kiterjedt nemzetközi kapcsolatainak köszönhetően a zenekar gyakran vendégszerepel nemzetközi fesztiválokon, valamint rangosabb európai hangversenytermek színpadain; egyúttal állandó fellépője a miskolci BartókPlusz Operafesztiválnak. 2016 őszén például a Párizsi Kongresszusi Központ színpadán léptek fel összesen hat alkalommal, ahol a Milánói La Scala balett-társulatát kísérték Csajkovszkij Hattyúk tava című előadásában, majd 2017 márciusában Notthingham-ben töltöttek egy hetet, ahol a Hattyúk tava mellett a Diótörő előadásban működtek közre a Szentpétervári Klasszikus Balett mellett. Külföldi ismertségüknek betudhatóan minden évben neves művészeket, karmestereket mutathatnak be miskolci közönség számára.

A zenekar sajátos gyermek- és ifjúsági programja magában foglalja a 0-3 éves korosztályt célzó Ciróka babakoncerteket, a nagy sikerű "Játsszunk zenét a szimfonikusokkal!” zenei programot, illetve a Hang-ár címet viselő, a város ifjúsági együtteseivel közös előadássorozatot. A kisebbeknek szóló interaktív hangversenyek alkalmával a gyerekek humoros történeteken keresztül ismerhetik meg a zene világát: izgalmas kalandokba bonyolódva tölthetnek el egy zenés délutánt családjukkal és a zenekarral, míg a nagyobbak lehetőséget kapnak a nagyszínpadon, professzionális zenekarral történő fellépésre. A jövő zenekedvelői számára hozta létre ifjúsági hangversenysorozatát a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft, amelynek megvalósítója a Miskolci Szimfonikus Zenekar. A koncertek ideje alatt a zenekar internetes játékra invitálja a fiatalokat; a legjobbakat értékes nyeremények várják (okostelefon, tablet, e-book olvasó…).

Bérletsorozatain és ifjúsági programjain kívül az együttes megannyi kivételes, különleges, egyedi és állandó koncerttel is jelen van a város életében. Minden évben rendeznek karácsonyi ünnepi hangversenyt a Selyemréti Szent István templomban, majd nagyszabású Újévi hangversenyeket a Miskolci Nemzeti Színházban. Kétévente pedig 2-3 napos fesztivállal lepik meg a zenekedvelő közönséget. De rendszeresen koncerteznek a Diósgyőri várban, az edelényi kastélyban és a Szinva-teraszon is. A zenekar a könnyedebb műfajok területén is otthonosan mozog, évadát minden évben hatalmas sikerű Promenád koncerttel zárja, a zene világnapján pedig szintén minden évben új arcát mutatja meg. Amint a korábbi évek szuperprodukciói (Filmfónia, FeelHarmonic Love) példázzák, az együttes nyitott az új, nem megszokott dolgokra. 2017 nyarán például a Hooligans zenekarral közösen adtak egy nagyszabású koncertet Hooligans Symphonic címmel.

A Miskolci Szimfonikus Zenekar itthoni és külföldi elismertségéhez hozzájárultak az utóbbi évtizedekben készített hangfelvételek is. Ezek közül Weiner Leó Toldi című szimfonikus költeményének CD felvételét 2009-ben Arany hangvilla elismerésben részesítette a Diapason francia zenei folyóirat. A zenekar Promenád című lemeze 2013 novemberében jelent meg, saját gondozásban. Ezen kívül a Djabe együttes 2015-ben megjelent, Forward című lemezén is közreműködtek, illetve 2017 márciusában egy pályázat segítségével Huszár Lajos és Ács Gyula műveiből készült egy CD felvétel a társulat részvételével.

Miskolci Szimfonikus Zenekar Nonprofit Kft.

Cím: 3525 Miskolc, Fábián u. 6/a

Telefon: +36 46 323 488

E-mail:info@mso.hu

Előadóművészet

Miskolci Nemzeti Színház

A Miskolci Nemzeti Színház a város legrégebbi művészeti intézménye mára Közép-Európa egyik legkorszerűbb művészeti komplexumává vált 5 játszóhelyével (Nagyszínház, Kamaraszínház, Játékszín, Nyári Színház, Csarnok). Az egyedi adottsággal rendelkező, különféle műfajú produkciókat bemutató színház vonzerejét jelzi a magas nézőszám.

Játszóhelyek

Az európai színházak körében is ritkaság, hogy egy színházi együttes egy épületen belül, egymás mellett elhelyezkedve öt játszóhelyet működtessen, amely nagy kihívás a társulatnak. A játszóhelyek sajátosságait kihasználva az a cél, hogy mindenhol az oda legalkalmasabb produkciók jelenjenek meg.

A Nagyszínház

A Nagyszínház a klasszikus játszóhely az épületkomplexumon belül. A legnagyobb nézőszám befogadására alkalmas, ezért itt kerülnek színre a színház legnagyobb technikai igényeket kívánó előadásai a nagy drámai művek, az operák, operettek és a musicalek, amelyek nagyszámú nézőközönséget vonzanak.

A Kamaraszínház

A Kamaraszínház hagyományos színpad-nézőtér viszonnyal rendelkezik, ami egyfajta művészszínházként működik, illetve itt kerülnek bemutatásra többek között a gyerekdarabok (minden szezonban készül egy új mesejáték).

A Csarnok

A Csarnok ritka adottságaival, változtatható színpad-nézőtér viszonyával a kísérletezőbb típusú előadások otthona, azoknak a nézőknek, akik fogékonyabbak az extrémebb, újszerűbb színházi formák iránt. Emellett a Csarnok a Miskolci Balett produkcióinak és a havonta megrendezett Dixie klubnak is otthont ad, amely a Miskolc Dixieland Band rendszeres programja. Ez a helyszíne a Beavató Színház előadásainak is.

A Játékszín

A Játékszín az intim, nagyon bensőséges darabok, nagyon kis nézőszám előtti bemutatásának kitűnő helyszíne. Teret ad táncelőadásoknak és kísérletező színházi produkcióknak is. Évek óta itt rendezik meg az „Egy óra versek között” című produkciót, és az improvizációs színházra épülő Kilépőt.

A Nyári Színház

A Nyári Színház remek adottságaival kellemes nyári színházi esték (minden évben, július első felében) és a „Bartók+…” Miskolci Nemzetközi Operafesztivál szabadtéri színházi produkcióinak helyszíne.

Miskolci Balett

A 2013-ban alakult Miskolci Balett számos nagysikerű produkciót hozott létre, amelyek között szociografikus előadás, kortárstánc, mesebalett és beavató előadás is szerepelt. Évente három bemutatóval jelentkezik az együttes, emellett pedig a zenés darabokban is közreműködnek a táncosok.

Fesztiválok

Határtalan Fesztivál

A 2013-ban útjára indított Határtalan napok fesztivál meghatározó szerepet tölt be a magyarországi színházi és a határon túli magyar színházi élet közti kapcsolat fenntartásában és erősítésében. A Miskolci Nemzeti Színház céljának tekinti, hogy pusztán előadás-centrikus fesztivál helyett egy összművészeti, egész Miskolc számára jelentős eseményt hozzon létre – hogy egy hídfő legyen, mely összeköti a határ inneni és túli színházakat, városokat, magyarokat.

Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál

Hagyományteremtő céllal 2017-ben először rendezte meg a Miskolci Nemzeti Színház a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivált. A tánc határokon átívelő közös nyelv a világ minden pontján, a kortárs mozdulatművészet pedig ma a legizgalmasabb műfaj. A fesztiválra neves külföldi és hazai alkotókat, együtteseket hívott meg a Miskolci Balett, akiknek színvonalas produkciói bebizonyították a nézők számára, hogy a kortárstánc nem egy elvont, megfoghatatlan valami, hanem szórakoztató, érdekes és mindenki számára érthető színházi élmény.

Elérhetőség

Miskolci Nemzeti Színház

Telefon: (+36) 46/516-700, Jegyiroda: (+36) 46/516-735, (+36) 46/516-736

Fax: (+36) 46/516-711, (+36) 46/516-734

Email: titkarsag@mnsz.hu

Web: www.mnsz.hu

Egyéb elérhetőség

Jegyiroda: Miskolc, Széchenyi u. 23.

Jegyinformáció: jegyiroda@mnsz.hu