2010. szeptember 03. | Hilda | 12 °C
nyitóoldal
Keresés
 

E-ügyintézés > Jogszabály tanácsadó

 

Online Jogi Tanácsadás 

Miskolc város Önkormányzata egy szakértői alapú jogi tanácsadó e-közigazgatási szolgáltatást kíván bevezetni. Ez az új szolgáltatás egy jogi szakértői rendszerre épül, amely az önkormányzati szociális juttatás tevékenységet érintő jogszabályok modellezésével valósult meg. A szolgáltatás célja, hogy az önkormányzati portál felhasználói részére testre szabott tájékoztatást nyújtson az általuk igénybe vehető szociális juttatásokról. A szakértő rendszer által kikövetkeztetett eredmény a felhasználó által megadott információk alapján jön létre.

A jogi tanácsadás egy párbeszédes konzultáció formájában valósul meg. Első lépésként az általános adatokat kell megadni néhány űrlap kitöltésével, majd ezt követően a rendszer felkínálja azokat a támogatási formákat, amelyek a megadott információk alapján még eséllyel pályázhatók. A második lépésben a kiválasztott támogatási formára vonatkozó kiegészítő adatokat kell megadni. Ekkor a kérdések egyesével jelennek meg a korábbi válaszok figyelembe vételével, tehát csak azokra az adatokra kérdez rá a rendszer, amelyre az adott helyzetben szükség van.A szakértői rendszer kidolgozottsága az időskorúak járadéka és rendszeres szociális segély területekre teljes körű. A további támogatási területekre a rendszer csak az esélyesség vizsgálatás végzi el, további információt az erre vonatkozó önkormányzati web oldal behívásával kaphatunk.

Felhívjuk a figyelmet arra, hogy mivel a szakértői rendszer által kikövetkeztetett eredmény a felhasználó által megadott információk alapján jön létre, ezért kizárólag tájékoztató jellegű.

Online Jogi Tanácsadó rendszer

 

Térkép


 

E-ügyintézés

Call center

+36 46 512-799
callcenter@miskolcph.hu
Központi telefonszámok:
+36 46 512-700, +36 46 512-800

e-miskolc pont

+36 46 509-018
3525 Miskolc, Széchenyi u. 107