Üdvözöljük Miskolc Megyei Jogú Város honlapján!
Hamarosan megújul oldalunk, amelynek közösségi tesztelésében részt vehet a Teszt gombra kattintással. Véleményével kérjük, segítse a fejlesztési folyamatot! A miskolc.hu gombra kattintással az aktuális honlapot érheti el.
Tovább az új oldalra:
Tovább a jelenlegi oldalra:

Sajószentpéteri Lengyel Nap

Sajószentpéteri Lengyel Nap

2012. november 24-én a Sajószentpéteri Lengyel Önkormányzat programokban gazdag rendezvényre hívta tagjait és a megye lengyel önkormányzatainak képviselőit.

A rendezvény 14 órakor szentmisével kezdődött a Római katolikus Kápolnában, melyet Takács Alajos plébános úr tartott a Derenken elhunytak tiszteletére. Ez után átvonultunk a szépen felújított Művelődési- és Sportközpontban, ahol if. Rémiás István elnök köszöntötte a megjelenteket. Beszédében külön kiemelte, hogy nagyon örül annak, hogy e nehéz gazdasági helyzetben is sikerült megtartani ezt a hagyományos rendezvényüket. Bizony sokaknak kellet ahhoz társadalmi munkában dolgozni, hogy a 200 fő jól érezze magát, semmibe ne szenvedjen hiányt!

Poros Andrea vetített előadásának címe: A Lengyelek betelepülése Magyarországra, a Derenki lengyelség története. Most is sok érdekes információval, legendával lettünk gazdagabbak. A XVIII. századi migrációs folyamatokban megtudhattuk, hogy Białka környékbeliek önkényes betelepülők voltak, a túlszaporulat és az éhség vezérelte őket erre az akkor kihalt településre, az Eszterházy birtokra.

A tavasszal alakult Edelényi Lengyel Hagyományőrző Tánccsoport tagjai egyre jobban ropják a krakkói és környékbeli táncokat. Jó volt látni őket és megnyugvással tudomásul venni, hogy vannak még lelkes fiatalok, akik tovább viszik a lengyel kultúrát, hagyományokat!
A rendezvény a továbbiakban baráti beszélgetésekkel, vacsorával, az önkormányzatok vezetőinek megbeszélésével, majd zenés estével folytatódott.
Az eseményen a Miskolci Lengyel Önkormányzat képviselői is jelen voltak.

Fekete Dénes