Üdvözöljük Miskolc Megyei Jogú Város honlapján!
Hamarosan megújul oldalunk, amelynek közösségi tesztelésében részt vehet a Teszt gombra kattintással. Véleményével kérjük, segítse a fejlesztési folyamatot! A miskolc.hu gombra kattintással az aktuális honlapot érheti el.
Tovább az új oldalra:
Tovább a jelenlegi oldalra:

III. Nemzetiségi horgászverseny Miskolcon

2018. július 14-én immár harmadik alkalommal szervezte meg a Miskolci Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat a Nemzetiségi horgászversenyt. A helyszín a Csorba tó volt.

A rendezvényen szép számban összegyűltünk – versenyzők, szurkolók – így kellemesen töltöttük az időt a halak kapásáig. Azok pedig buktak a nemzetiségi csalira! A legnagyobb példány egy majd három kilogrammos ponty volt, melyet a ruszin csapat fogott ki. A részletek a csatolt tájékoztatóban, melyet Valcsev János úr, a Miskolci Bolgár Önkormányzat elnöke tett közzé. Ebben olvasható a résztvevő csapatok nevei és helyezései.
A Miskolci Lengyel Önkormányzat nem tudott csapatot kiállítani. Ennek oka az volt, mivel horgászvízen volt a verseny, a csapattagoknak horgászengedéllyel kellett volna rendelkeznie. Sajnos ilyen tagjaink nincsenek! Heten voltunk jelen a rendezvényen. Gera Sándorné, Feledy Péter és Szabó István a rendezők munkáját segítette egész nap. Köszönjük szépen nekik!
Reméljük jövőre lesz folytatása a horgászversenynek!

Fekete Dénes

 

Csatolmányok:
2018-07-16 403.17 kB