Élet a városban
Sport

Körcsarnok

A hétköznapokon többnyire testnevelési óráknak, szabadidős sportolásnak és a MEAFC szakosztályi edzéseinek helyet biztosító csarnok már számos nagyszabású és országos jelentőségű sportversenynek, valamint koncertnek, kiállításnak, vásárnak adott otthont. Az elmúlt években került sor az 1983-ban épült Körcsarnok (közismert nevén UFO) akadálymentesítése, az öltözői vizesblokkok felújítására és a tetőszigetelés korszerűsítésére, 2010 nyarán pedig a teljes küzdőtér újult meg. A küzdőtér felújításának leglényegesebb momentuma volt, hogy a parketta burkolatot a számos sportágban a legmagasabb minőségi szintet képviselő Gerflor cég borítása (Taraflex burkolat, Haro aljzat) váltotta fel. Ezzel párhuzamosan új védőburkolattal is gazdagodott a Sportközpont, mely lehetővé teszi a nem sportjellegű rendezvények megtartását is. A 2011 augusztusában megrendezett U18-as női kosárlabda EB kapcsán pedig egy, több sportág nemzetközi tanúsítványával rendelkező eredményjelző készülék került felszerelésre. A megvalósult beruházásoknak köszönhetően elmondhatjuk, a csarnok nemhogy felzárkózott az országos átlaghoz, de messze ki is emelkedik onnan.

Az 1.140 m2alapterületű küzdőtér multifunkcionális, kosárlabda, labdarúgás, kézilabda, röplabda, tollaslabda, tenisz, asztalitenisz stb. sportágak igényeit egyaránt ki tudja szolgálni. Az oldalt felszerelt palánkoknak köszönhetően a szabvány kosárlabda pálya mellett keresztben egyszerre akár 3 kisebb pálya is kialakítható.

A Körcsarnok emeletén található egy 380 m2alapterületű gyakorló terem is, melyet aerobic órák megtartására, különböző küzdősportok gyakorlására és kisebb asztalitenisz versenyekre használunk. A gyakorlóterem a csarnok küzdőtértől függetlenül, külön is bérelhető.

A Körcsarnok infrastruktúráját képezi még többek között 6 db zárható, zuhanyzós öltöző (férfi oldalt 4, női oldalt 2), egy 550 fő befogadóképességű lelátó, valamint egy technikai értekezletre, sakkversenyre, fogadásra stb. alkalmas lelátó mögötti rész.