Élet a városban
Kultúra

Zenei Nagyrendezvények

A Miskolci Szimfonikus Zenekar bérletes sorozatai mellett a város életének is meghatározó szereplője a számos különleges helyszíneken megrendezett hangversenyeivel. Minden évszakhoz és ünnephez kapcsolódik egy-egy kivételes koncert:

Miskolci Kamarakórus Fesztivál

A Miskolci Kórusfesztivál Alapítvány 1989-ben alakult 18 intézmény összefogásával a fennállásának akkor 5. évfordulóját ünneplő Hassler Énekegyüttes kezdeményezésére.

Az alapítvány legfőbb célja, hogy felpezsdítsék Miskolc és környéke kóruséletét. Éppen ezért évről-évre megrendezik a Nemzetközi Kamarakórus Fesztivált, melynek anyagi és erkölcsi támogatását is az alapítvány állja. Az egyik legfontosabb törekvésük, a kórusmuzsikát igénylő és értő közönségréteg kialakítása, valamint a városunkban és megyénkben működő énekkarok menedzselése.

Az alapítvány kuratóriuma elsősorban az ifjúság zenei nevelésében látja mozgalmuk jövőbeni garanciáit. Az iskolai énekoktatás óraszámának drasztikus csökkenése, a médiák komolyzenét hanyagoló műsorpolitikája, az értékrend átalakulása miatt mind fontosabbnak tartják e mikroközösségek megtartását, fejlesztését, bemutatkozási lehetőségeik megteremtését, új együttesek létrehozását, illetve vezetőik szakmai fejlődésének elősegítését.

Ennek érdekében szakmai továbbképzést, bemutató kórusfoglalkozásokat tartanak, melynek célja, hogy a karvezetők, énektanárok találkozhassanak a szakma legjobb hazai és külföldi képviselőivel, tanulhassanak előadásaikból.

Bach-hét

Johann Sebastian Bach születésének évfordulója alkalmából Miskolc belvárosában megrendezett hangverseny sorozat. A barokk-kori német zeneszerző, orgonista, hegedűművész a zeneművészet kiemelkedő egyénisége, a protestáns egyházi zene jeles képviselője. Hatása a zenekultúrára felmérhetetlen. Művei mély intellektuális tartalmuk és tanító jellegük miatt zeneszerzők nemzedékeire hatottak. Munkássága jó részét a vallásos tárgyú kompozíciók alkotják, amelyek alapja a protestáns korál. Művészete a barokk kor zenei törekvéseinek hatalmas összefoglalása. Ingyenes.

Vár-szerenád, Kastély-szerenád

Mindenki szereti a szép helyeket… amikor a fantasztikus épületeket, csodás dallamok töltik meg. A Vár-szerenád sorozat 2014-ben indult, s azóta számtalan alkalommal találkozhatott a zenekarral a közönség a Diósgyőri vár Lovagtermében. Ezeken az alkalmakon ünnepekhez, évszakokhoz kapcsolódó zenei összeállítással jelentkezett az együttes, kihasználva a terem jó akusztikai tulajdonságait és egyedi történelmi atmoszféráját.

A Vár-szerenád sikerén felbuzdulva 2016-ban az edelényi L’Huillier–Coburg-kastélyba is ellátogatott a zenekar, ahol egy tárlatvezetéssel egybekötött műsorral készültek az odalátogatóknak. A sorozat az elkövetkező években is folytatódik, ezáltal csalva muzsikát a történelmi falak közé.

További információk: www.mso.hu

Promenád

A nyárköszöntő hangverseny, egyben a zenei évad búcsúztatója is a Miskolci Nemzeti Színház Nyári Színházában. A hangverseny alkalmain népszerű, vidám és könnyed műsorral lepik meg a közönséget. A szabadtéri program hangulata egy igazán különleges nyáresti kikapcsolódás lehetőségét nyújtja kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

További információk: www.mso.hu

Aperitif

Aperitif koncerten az elkövetkező évad kínálatából kap ízelítőt a közönség. A beharangozó, flash-mob jellegű hangverseny helyszíne már harmadik éve a Szinva-terasz, így Miskolc szívében ismerkedhetnek a komolyzenével az arra járók.

További információk: www.mso.hu

Karácsonyi koncert

A zenekar az ünnepek meghittségéhez is igyekszik a hozzájárulni. A több évtizedes hagyományokkal bíró Karácsonyi koncertnek a Selyemréti Szent István Templom ad otthont, ahol az ünnephez kötődő hangulatos, meghitt műsorral ajándékozza meg a miskolciakat az együttes.

További információk: www.mso.hu

Újévi hangversenyek

Az újesztendőt nagyszabású gálakoncertekkel köszönti a zenekar a Miskolci Nemzeti Színházban. Az Újévi hangversenyek műsorán népszerű polkák, opera áriák és operett slágerek szerepelnek, amelyek tolmácsolásához a műfajok legkiválóbb képviselőit hívják Miskolcra, így vendég volt már többek között Pitti Katalin, Berkes János, Bordás Barbara, Boncsér Gergely, Peller Anna, Peller Károly, Lukács Anita és a Vienna Tenors (Lőkös Dániel, Roman Lauder és Woncheol Song) is. Az előadáshoz mindig társul tánc és vetítés, így összművészeti produkció születik. A zenekart az együttes művészeti vezetője, Gál Tamás Liszt-díjas érdemes művész vezényli.

További információk: www.mso.hu

OrgonaPont - hangverseny sorozat

Miskolc városának talán legpatinásabb hangverseny sorozata templomainkhoz kötődik. Több mint negyven éve nyújtanak kikapcsolódást a nyári kánikulában, a templomok hűs falai között az orgona hangversenyek városunk lakóinak és az ide látogató turisták számára. Az Avasi Református Templom és a Belvárosi Református Templom felújított orgonái szolgálják már hosszú évek óta ezeket a hangversenyeket, ahol részben városunk kiemelkedő művészei, részben pedig a hazai komolyzenei élet meghatározó szereplő vállalnak szerepet. A sorozat korábban Collegium Musicum néven vált ismertté, azonban az utóbbi években egy országos sorozat részévé válva kapta az OrgonaPont elnevezést. Az országos sorozat a Filharmónia Magyarország gondozásában kerül megrendezésre minden év augusztusában.

További információk: www.filharmonia.hu

Belvárosi Zenei Esték - hangverseny sorozat

A Zenepalota gyönyörűen felújított Bartók termében kerül megrendezésre a Belvárosi Zenei Esték hangverseny sorozat. Ezek a hangversenyek hiánypótló szerepet töltenek be Miskolc zenei életében, mivel kizárólag kamara koncertekkel találkozhat az ide látogató érdeklődő. Szólista kvalitásokkal megáldott zenetanárok, városunk zenei együtteseinek művészei, valamint azok a hazai kamara formációk vesznek részt ebben a sorozatban, akik számára az együtt muzsikálás mindennél többet jelent. A barokk estektől, a klasszikus és romantikus programokon át egészen a szerzői estekig széles kínálat várja a nagyérdeműt ezeken a hangversenyeken. A sorozat szeptembertől májusig, havi rendszerességgel kerül megrendezésre a Filharmónia Magyarország által.

További információk: www.filharmonia.hu

Muzsikáló Udvar - hangverseny sorozat

A Muzsikáló Udvar koncertek júliusban és augusztusban kerülnek megrendezésre a Miskolci Galéria udvarában, valamint a Csodamalom Bábszínház szabadtéri színpadán. Könnyű nyáresti szórakozást ígérnek ezek a rendezvények azok számára, akik ellátogatnak az udvarokba, ahol jazz, latin, blues, dixieland, swing és klezmer zenészek varázsolják el a hallgatóságot. Az udvarok kis mérete miatt igen gyorsan megtelik a nézőtér ezekre a hangversenyre, így az érdeklődőknek érdemes időben jegyet váltani, hogy biztosítani tudják a helyüket. Aki igényes nyári kikapcsolódásra vágyik, feltétlenül ott a helye a Muzsikáló Udvarban.

További információk: www.filharmonia.hu