Üdvözöljük Miskolc Megyei Jogú Város honlapján!
Hamarosan megújul oldalunk, amelynek közösségi tesztelésében részt vehet a Teszt gombra kattintással. Véleményével kérjük, segítse a fejlesztési folyamatot! A miskolc.hu gombra kattintással az aktuális honlapot érheti el.
Tovább az új oldalra:
Tovább a jelenlegi oldalra:

közérdekű közlemény

Közérdekű közlemény - NIF Zrt. által az M30 gyorsforgalmi út Miskolc-Tornyosnémeti közötti szakaszának megvalósítása, határozat kijavítása

Közérdekű közlemény

A Pest Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztálya PE/KTF/5161-93/2017. számú határozatával módosította a jogelődje, az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség 2016. szeptember 22. napján kelt, OKTF-KP/6835-120/2016. számú határozatával kiadott, az M30-as gyorsforgalmi út Miskolc – Tornyosnémeti közötti szakasz megvalósítására vonatkozó környezetvédelmi engedélyt.

tovább»: Közérdekű közlemény - NIF Zrt. által az M30 gyorsforgalmi út Miskolc-Tornyosnémeti közötti szakaszának megvalósítása, határozat kijavítása

Közérdekű közlemény - MIVÍZ Kft. kérelme alapján szennyvíztisztító telep nem veszélyes folyékony hulladékok ártalmatlanítása kapcsán előzetes vizsgálati eljárás

Közérdekű közlemény

A MIVÍZ Kft. (3527 Miskolc, József A. u. 78. sz.) kérelme alapján, a Miskolc, 11014/2 hrsz.-ú ingatlanon (szennyvíztisztító telep) tervezett nem veszélyes folyékony hulladékok ártalmatlanítása kapcsán, a területi környezetvédelmi hatóságnál (B-A-Z. Megyei Kormányhivatal Miskolci Járási Hivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály- 3530 Miskolc, Mindszent tér 4.) előzetes vizsgálati eljárás van folyamatban.

tovább»: Közérdekű közlemény - MIVÍZ Kft. kérelme alapján szennyvíztisztító telep nem veszélyes folyékony hulladékok ártalmatlanítása kapcsán előzetes vizsgálati eljárás

Közérdekű közlemény - GS Yuasa Magyarország Kft. akkumulátor gyár létesítése kapcsán előzetes vizsgálati eljárás van folyamatban

Közérdekű közlemény

A GS Yuasa Magyarország Kft. (3525 Miskolc, Széchenyi u. 107. sz.) kérelme alapján, a Miskolc, 0126/ 11 hrsz.-ú ingatlanon megvalósítandó akkumulátor gyár létesítése kapcsán, a területi környezetvédelmi hatóságnál (B-A-Z. Megyei Kormányhivatal Miskolci Járási Hivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály- 3530 Miskolc, Mindszent tér 4.) előzetes vizsgálati eljárás van folyamatban.

tovább»: Közérdekű közlemény - GS Yuasa Magyarország Kft. akkumulátor gyár létesítése kapcsán előzetes vizsgálati eljárás van folyamatban

Közérdekű közlemény - Miskolc MJV Német Nemzetiségi Önkormányzata közmeghallgatása

Közérdekű közlemény

A Német Nemzetiségi Önkormányzat értesíti a lakosságot, hogy 2017. december 13. napján 17 óra 45 perces kezdettel közmeghallgatást tart a Polgármesteri Hivatal Ferde tetős tárgyaló helyisége (Miskolc, Hunyadi u. 2. sz. A. épület)
 

tovább»: Közérdekű közlemény - Miskolc MJV Német Nemzetiségi Önkormányzata közmeghallgatása

Közérdekű közlemény - Az UD STAHL RECYCLING Kft. fémhulladék kezelő telep létesítésének engedélyeztetéséről

Közérdekű közlemény

Az UD STAHL RECYCLING Kft. (4242 Hajdúhadház, Sámsoni u. 2. sz.) a Miskolc, Repülőtéri u. 3.-5. sz. 01426/ 7 hrsz. alatti telephelyén fémhulladék kezelő telep létesítését tervezi, valamint ezzel összefüggésben összevont környezeti hatásvizsgálati és egységes környezethasználati engedélyezési eljárás lefolytatását, illetve az egységes környezethasználati engedély kiadását kérelmezte a területi környezetvédelmi hatóságtól.

tovább»: Közérdekű közlemény - Az UD STAHL RECYCLING Kft. fémhulladék kezelő telep létesítésének engedélyeztetéséről

Közérdekű közlemény - M30-as gyorsforgalmi út Miskolc – Tornyosnémeti közötti szakaszának kiépítésének engedélyezése

Közérdekű közlemény

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt,(1134, Budapest, Váci u. 45. sz.) beruházásában tervezett M30-as gyorsforgalmi út Miskolc – Tornyosnémeti közötti szakaszának kiépítése tárgyában kiadott környezetvédelmi engedély módosítása a Pest Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályán (1016 Budapest, Mészáros u. 58/a.) engedélyezésre került.

tovább»: Közérdekű közlemény - M30-as gyorsforgalmi út Miskolc – Tornyosnémeti közötti szakaszának kiépítésének engedélyezése

Közérdekű közlemény - Miskolc Déli Ipari Park infrastruktúrával való ellátásával kapcsolatos előzetes vizsgálati eljárás lezárása

Közérdekű közlemény

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata a Miskolc Déli Ipari Park infrastruktúrával való ellátása céljából az „Ipari Park és iparterület fejlesztése Miskolcon” elnevezésű, TOPA-6.1.1-15-MI-2016-00001 azonosítószámú projekthez kapcsolódóan út, körforgalom, kerékpárút létesítését, valamint a Hejő patak egy részének mederrendezését tervezi. Ezzel összefüggésben a területi környezetvédelmi hatóság (B-A-Z. Megyei Kormányhivatal Miskolci Járási Hivatal Környezetvédelmi és természetvédelmi Főosztály- 3530 Miskolc, Mindszent tér 4.) a folyamatban volt előzetes vizsgálati eljárást lezárta.

tovább»: Közérdekű közlemény - Miskolc Déli Ipari Park infrastruktúrával való ellátásával kapcsolatos előzetes vizsgálati eljárás lezárása

Közérdekű közlemény - Ipari Park és iparterület fejlesztése Miskolcon

Közérdekű közlemény

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata a Miskolc Déli Ipari Park infrastruktúrával való ellátása céljából az „Ipari Park és iparterület fejlesztése Miskolcon” elnevezésű, TOPA-6.1.1-15-MI-2016-00001 azonosítószámú projekthez kapcsolódóan út, körforgalom, kerékpárút létesítését, valamint a Hejő patak egy részészének mederrendezését tervezi. Ezzel összefüggésben a területi környezetvédelmi hatóságnál (B-A-Z. Megyei Kormányhivatal Miskolci Járási Hivatal Környezetvédelmi és természetvédelmi Főosztály- 3530 Miskolc, Mindszent tér 4.) előzetes vizsgálati eljárás van folyamatban.

tovább»: Közérdekű közlemény - Ipari Park és iparterület fejlesztése Miskolcon

Közérdekű közlemény - A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt beruházásában tervezett M30-as gyorsforgalmi út Miskolc – Tornyosnémeti közötti szakasz

Közérdekű közlemény

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt,(1134, Budapest, Váci u. 45. sz.) beruházásában tervezett M30-as gyorsforgalmi út Miskolc – Tornyosnémeti közötti szakaszának kiépítése tárgyában kiadott környezetvédelmi engedély módosítása iránt a Pest Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályán (1016 Budapest, Mészáros u. 58/a.) eljárás van folyamatban.

tovább»: Közérdekű közlemény - A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt beruházásában tervezett M30-as gyorsforgalmi út Miskolc – Tornyosnémeti közötti szakasz

Közérdekű közlemény - UD STAHL RECYCLING Kft. a Miskolc, Repülőtéri u. 3.-5. sz. 01426/ 7 hrsz. alatti telephelyén fémhulladék kezelő telep létesítése

Közérdekű közlemény

Az UD STAHL RECYCLING Kft. (4242 Hajdúhadház, Sámsoni u. 2. sz.) a Miskolc, Repülőtéri u. 3.-5. sz. 01426/ 7 hrsz. alatti telephelyén fémhulladék kezelő telep létesítését tervezi, valamint ezzel összefüggésben összevont környezeti hatásvizsgálati és egységes környezethasználati engedélyezési eljárás lefolytatását, illetve az egységes környezethasználati engedély kiadását kérelmezte a területi környezetvédelmi hatóságtól.

tovább»: Közérdekű közlemény - UD STAHL RECYCLING Kft. a Miskolc, Repülőtéri u. 3.-5. sz. 01426/ 7 hrsz. alatti telephelyén fémhulladék kezelő telep létesítése

Tartalom átvétel