Élet a városban
Sport
Sport 2018. december 27.
Zsolnáról nem hoztak pontot a DVTK Jegesmedvék

A Tipsport Liga december 26-i, szerdai 35. fordulójában nem sikerült ledolgozni az első harmad közepén összeszedett háromgólos hátrányt, így vereséget szenvedett Zsolnán a DVTK Jegesmedvék. Ugyan kétszer is sikerült egygólosra csökkenteni a különbséget, de másfél perccel a vége előtt, 4-3-as állásnál Rudolf Huna betalált Adorján kapujába, így mindhárom pontot a zsolnai csapat szerezte meg.

A szerdai találkozó első cseréjében Rudolf Huna és Jenčik próbálkozásánál máris nagyokat kellett védenie Adorjánnak, majd a negyedik percben két veszélyes vendég lövést is láthattunk Magosi és Kulmala révén. A kezdeti zsolnai rohamok után kiegyenlített játék folyt a jégen, azonban a 8. percben megszerezte a vezetést a ságra-zöld mezes csapat. Nikolai Zhilin bedobópontról leadott lövése után a korong Adorján lábai között a hálóba jutott (1-0). Alig több, mint két perccel később megduplázódott a hazai előny, amikor Hvila lövését még egy szép spárgával védte Adorján, de a kapu mögül visszatett korongot Balej lőtte a még fekvő kapus felett a gólvonal mögé (2-0). Ezt követően megszületett az első kiállítás is a mérkőzésen, Galanisz kapott két perces büntetést gáncsolásért, az emberelőny utolsó másodpercében pedig háromgólosra növelte a különbséget a zsolnai együttes. Zhilin kékvonali lövése Adorjánról éppen Síkela elé pattant, aki közelről a kapuba lőtt (3-0). A harmadik gól után megfordult a játék képe és Mikolaš kapusnak akadt több dolga, Kulmala, Szirányi és Vas lövését is védte a szlovák kapus, de a 19. percben már ő is tehetetlen volt Kiss Dániel lövésénél. Gőz a kékvonalon passzolt hátvédtársához, Kiss lövésénél pedig Ritó és Vojtkó jól takarta a kilátást a kapus előtt, így a korong a hálóba került (3-1).

A második harmadot nagy rohammal kezdte Glen Hanlon csapata, előbb Vas, majd Pance lövését védte Mikolaš. Ezt követően Beránek szabálytalankodott Galanisszal szemben, így következhetett az első vendég emberelőny, amit sikerült is gólra váltani. Magosi Bálint centerezése után Loiseau lábán pattant meg a korong, ami így Mikolaš felett a kapuba hullott (3-2). Folytatódott a miskolci nyomás a második találat után, majd a 25. percben egy kimaradt emberelőnyt jegyezhettünk fel. A mérkőzés ezen szakaszában a zsolnaiak alig-alig jöttek ki a harmadukból, de újabb gólt mégis ők szereztek egy kontra után. Michal Barta indult meg egyedül, a bedobópont magasságáról leadott lövése után a korong Adorján keze alatt a kapuba jutott (4-2). A folytatásban sem változott a játék képe, a korong szinte folyamatosan a zsolnai harmadban tartózkodott.Két perccel a játékrész vége előtt három hatalmas helyzet is kimaradt a hazai kapunál, először Somogyi szerzett korongot a támadóharmadban, így egyedül találta magát Mikolašsal szemben, de lövését lábbal védte a kapus. Másodszor Vas passza után Pance lövése akadt el a hálóőrben, majd Loiseau egy kipattanó korongot elhúzott Mikolaš mellett, így csak az üres kapuba kellett volna juttatni a korongot, de az elakadt egy korcsolyában.

A záró harmadból másfél perc telt el, amikor Adorján Beránek lövését fejjel hárította, majd pár perccel később Kulmala helyzeténél védett óriásit Mikolaš. Hat perccel később ismét Beránek került helyzetbe, ezúttal a szólóját védte Adorján egy szép spárgával. Ezt követően ismét a második harmadban látott vendég nyomást láthattuk, a zsolnaiak a saját harmadukból is nagy nehézségek árán jöttek ki, de minden helyzet kimaradt, pedig Harrison, Loiseau, Somogyi és Pance előtt is adódott gólszerzési lehetőség. Két és fél perccel a vége előtt Kučny szabálytalankodott Magosival szemben, az emberelőnyt pedig Kulmala váltotta gólra, miután Vas passzával belépett a támadóharmadba és éles szögből a rövid felsőbe lőtt (4-3). Ezt követően kitámadtak a Jegesmedvék, ez pedig fél perc múlva megbosszulta magát, Rudolf Huna kettő az egy elleni támadás során próbálta meg középre tenni a korongot, ami Szirányi lábáról Adorjánra pattant, Huna pedig közelről a kapuba lőtt (5-3). Másfél perccel a vége előtt Glen Hanlon időt kért és Adorján helyett is mezőnyjátékost küldött a jégre, de az eredmény már nem változott, így a zsolnaiak otthon tartották a három pontot.

MsHK Žilina - DVTK Jegesmedvék 5-3 (3-1, 1-1, 1-1)

Zsolna, Garmin Arena, 884 néző, játékvezetők: Róbert Müllner, Milan Adamec, Peter Rojík, Tomáš Gegán

MsHK Žilina: Mikolaš (Fučik) - Kučny, Hudec, Piegl, Zhilin, Dubeň, Bagin, Mendrej, Hrazdíra, Jenčik, Huževka, Ru. Huna, Balej, Podešva, Barta, Hvila, Surovka, Beránek, Rehák, Sikela, Milý, Vezetőedző: Stanislav Škorvánek 

DVTK Jegesmedvék: Adorján (Vay) - Crawford, Kiss, Milam, Gőz, Szirányi, Slovák, Láda, Kulmala, Pance, Vas. Magosi, Harrison, Loiseau, Somogyi, Miskolczi, Galanisz, Ritó, Hajós, Vojtkó, Vezetőedző: Glen Hanlon

Stanislav Škorvánek: Az első harmadban mi voltunk a jobb csapat és sikerült is három gólt szereznünk. A folytatásban az ellenfelünknek sikerült visszajönnie a meccsbe, de mikor közel kerültek hozzánk mindig sikerült góllal felelnünk. Örülünk a pontoknak és emelt fővel várjuk a folytatást, bízunk benne, hogy egyre feljebb kerülünk a tabellán. Köszönöm a csapatomnak ezt a teljesítményt.

Glen Hanlon: Nagyon rosszul sikerült az első harmadunk, elsimerésem az ellenfelünknek, amiért ilyen jól játszottak. A zsolnaiak jól védekeztek és a kapusteljesítményük is említésre méltó volt. A második harmadtól úgy játszottunk, ahogy az első perctől kellett volna, sorra alakítottuk ki a helyzeteket, de ezekből sajnos nem használtunk ki eleget. Pozitívum, hogy a játékosaim 3-0-nál a helyes mentalitással kezdtek el játszani és visszajöttünk a meccsbe.

(Forrás: www.dvtk.eu)