Élet a városban
Sport
Sport 2019. május 09.
Tovább bővül a Miskolci Olimpiai Reménységek Program

Az országban egyedülálló, 2018 szeptemberében elindított Miskolci Olimpiai Reménységek Program (MORP) eddigi tevékenységéről, illetve a sportolóknak nyújtott szolgáltatások bővüléséről is szó volt azon a május 9-én, a Városházán megtartott sajtótájékoztatón, ahol a program két új tagját is bemutatta a város polgármestere, Dr. Kriza Ákos és Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke.

A fiatal sportolóknak példaképekre, ikonokra van szükségük. A Miskolci Olimpiai Reménységek Program tagjai ilyen példaképet jelentenek a még pályafutásuk elején járó gyermekek számára. A 2018 szeptemberében 7 sportág, 10 versenyzőjével elindított programhoz április elején két új sportoló, Gergely István felnőtt világbajnoki 5. helyezett para-vívó és Büki Ádám felnőtt szakági Európa-bajnoki 6. helyezett, téli Universiade-induló, magyar bajnok biatlonos és sífutó csatlakozott. Velük együtt már 12 sportolónak biztosít Miskolc olyan hátteret, amivel több nemzetközi versenyre juthatnak el, ahol a szükséges kvalifikációs pontokat gyűjtögethetik. A program egyébként nyitott, bárki jelentkezhet, csatlakozhat, aki megfelel a szakmai kitételeknek és sportági szakszövetsége is indokoltnak látja felvételét.

A MORP résztvevői havonta folyósított ösztöndíjban (45.000 Ft/hónap), a Decathlon szponzori támogatásában (évi 60.000 Ft összegű sportszervásárlás, valamint egyéni sportszer beszerzési igények segítése) és városi sportlétesítmények (uszoda, konditerem, atlétikai centrum) díjmentes használatában részesülnek. (a Programról részletes háttéranyag csatolva)

A miskolci önkormányzat által kitalált és elindított programmal elsődlegesen az a közös célunk, hogy egészségesek legyünk, amihez a sportolás az egyik legfontosabb terület - hangsúlyozta dr. Kriza Ákos. - Ahhoz, hogy a város lakosai, beleértve természetesen a fiatalokat is, megfelelő körülmények között tudjanak sportolni, igyekszünk minden feltételt biztosítani. Sportinfrastruktúránk fejlesztésének részeként szinte minden sportlétesítményünk megújult, és gyarapodtunk egy modern objektummal is, a Miskolci Atlétikai Centrummal. Nem állunk meg ezen az úton, további fejlesztéseket tervezünk a vizes és jeges sportok tekintetében, valamint a Népkertben található városi sportcsarnokot is szeretnénk modernizálni.

Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke példaértékűnek nevezte, ahogy Miskolc városa kiemelt és különleges lehetőséget kínál tehetséges sportolói számára. – A sport imázsnövelő tényező, a sikerek hozzájárulnak Miskolc ismertségének, elismertségének emeléséhez. Bízom benne, hogy a 2020-as tokiói nyári olimpián és paralimpián, továbbá a 2022-es pekingi téli olimpián ott lehetnek a programban részt vevő miskolci sportolók is. Kívánom, hogy a legtöbbet tudják kihozni magukból és elérjék céljaikat, dicsőséget szerezve ezzel maguknak, egyesületüknek, városuknak! A magam részéről nagyon büszke vagyok, hogy Gergely István személyében para-sportoló is csatlakozhatott ehhez a nemes kezdeményezéshez.

Az első körben csatlakozott sportolók közül jó néhányan megtisztelték jelenlétükkel az eseményt. Guzi Blanka, a Swimming Penthatlon Club öttusázója, junior korosztályos magyar bajnok, Eb és Vb érmei mellett tavaly a lézer-run szakág egyéni junior, a mix-váltó tagjaként felnőtt (!) világbajnoka elmondta, számára nagyon fontos a sport és jóleső érzéssel tölti el, hogy Miskolc városának szintén fontos ez a terület. – Az anyagi támogatás pszichésen is sokat segített nekem, a Decathlon-utalvány pedig lehetővé tette, teszi, hogy olyan sportfelszereléseket is meg tudjak vásárolni, amelyekre ezt megelőzően nem volt lehetőségem. Az első hat hónapról nagyon pozitívan tudok nyilatkozni, bármilyen kérdésem, kérésem volt, a mentorálásnak köszönhetően igyekeztek mielőbb segítségemre lenni. Az új szolgáltatások sokat segítenek majd a regenerálódásunkban, ami nélkülözhetetlen a további sikerekhez felé vezető úton. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy én is tagja lehetek a programnak.

A sajtótájékoztató befejező részében dr. Kriza Ákos és Szabó László a program két új tagjának, Gergely Istvánnak és Bükki Ádámnak átadta az erről szóló oklevelet, valamint Miskolc Megyei Jogú Város és a Decathlon Miskolc Áruház ajándékait.