Városháza
Önkormányzat
Sajtó 2018. november 15.
REBUS projekt – „Okos és zöld” városfejlesztés Miskolcon – Munkatársak tapasztalatcseréje

 REBUS projekt keretében 2018. november 5-6-án újabb tapasztalatcserére került sor a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség (BORA 94 Nonprofit Kft.) munkatársai részvételével, akik ezúttal a romániai Délkelet-Romániai Regionális Fejlesztési Ügynökség (SERDA) és Buzău Város Önkormányzata delegációját fogadták Miskolcon.

A REBUS projekt – INTERREG EUROPE Program „Alacsony-széndioxid kibocsátású gazdaság”– fő célja az energiahatékony középület felújításokkal kapcsolatos tudásbővítés, elsősorban a közszférában dolgozó szakemberek körében, négy területen: tervezés, kivitelezés, monitoring, és kapacitásbővítés. A projekt keretein belül helyi akciótervet dolgoznak ki a vonatkozó szakpolitikai intézkedések, mint például a Strukturális Alapok felhasználásának javítására. Az 5 év időtartamú projektben számos szakmai tevékenység mellett tapasztalatcserék, rendezvények valósulnak meg.


A kétnapos program szervezésében és megvalósításában közreműködött Miskolc Város Önkormányzata és vagyonkezelő intézménye, a Miskolc Holding Zrt. is, annak érdekében, hogy a résztvevők a lehető legtöbb és legsokrétűbb információt kaphassák Miskolc energiahatékonysággal kapcsolatos fejlesztéseiről a REBUS projekthez kapcsolódóan.


A delegációt az első napon Pfliegler Péter alpolgármester fogadta, aki átfogó képet adott a városról, annak múltjáról, jelenéről és jövőbeni fejlesztési elképzeléseiről, kiemelve a „zöld városfejlesztésben” eddig elért főbb eredményeket. Miskolc 2011-ben csatlakozott az európai „Green City Movement” kezdeményezéshez, majd 2015-ben a Polgármesterek Szövetségéhez, vállalva, hogy 2020-ig 20%-kal csökkenti a városi cégek és intézmények szén-dioxid-kibocsátását. 2016-ban elkészült a város Fenntartható Energia Akcióterve is (SEAP), amelyben a város vállalta, hogy 2008-hoz képest 2030-ra 40%-kal csökkenti a szén-dioxid-kibocsátást, ami messze meghaladja az európai átlagot. 2018-ban pedig a „The Climate Group, Under2Coalition” keretében megfogalmazta, hogy 1990-hez képest 2050-ig 80%-kal kívánja csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátást. 

Az alpolgármester prezentációját követően a delegáció a Miskolc Holding Zrt.-hez látogatott el, ahol Vécsi György igazgatósági tag, energetikáért és közműszolgáltatásokért felelős polgármesteri biztos ismertette részletesebben a város „okos és zöld” koncepciójának főbb elemeit. Kiemelte, hogy Miskolc energiapolitikai koncepciónak megfelelően 2030-ra 100%-ban függetlenné szeretne válni a fosszilis enegiahordozóktól. Már most jelentős a városban a geotermikus energia felhasználása, amely több mint 50% zöld energiát jelent a távfűtésben. A geotermikus energia hasznosításával csökkent a város fűtőművének földgázfelhasználása és károsanyag-kibocsátása. További környezetbarát projektek: biogáz hasznosítás a Bogáncs utcai hulladéklerakóban és a Mivíz Kft. szennyvíztelepén, biomassza hasznosítás a Kilián városrészben. 

Vécsi György

A 2002-ben kezdődött panelprogram eredményeképpen kb. 15.000 energiahatékony lakásfelújításra került sor, ami 40-60%-os energiamegtakarítást eredményezett. Épületenergetika terén is jelentősek a fejlesztések: Miskolc önkormányzati tulajdonú épületeinek energetikai felújítása, mindemellett óvodák, általános iskolák, kulturális-, sport- és közlekedési létesítmények energetikai korszerűsítése valósult meg Európai Uniós támogatással.
A környezetbarát fejlesztések közé tartozik a mechanikai hulladék-előkezelő mű kialakítása Hejőpapiban, amelynek köszönhetően Miskolc és a térség 36 települése számára új időszámítás kezdődött a hulladékgazdálkodásban: kiteljesedhetett a házhoz menő szelektív gyűjtés és megkezdődhetett az értékes másodnyersanyagok kinyerése. Éves szinten mintegy 53.000 tonna szemetet válogatnak át újrahasznosításra, emellett energetikai szempontból hasznosítható ún. RDF-terméket (Refuse Derived Fuel) is előállítanak. Az „alapanyag” biztosításához a szelektív hulladékgyűjtési rendszer teljes háttérbázisa is kiépült a térségben. 
Vécsi György bemutatta az ún. „Zöld Nyíl” projektet, amelyben a villamos-pálya felújítása és egy okos utastájékoztató rendszer kiépítése mellett 31 új villamost szerzett be a város. A projekt 75 gázüzemű (CNG) autóbusz üzembe állításával egészült ki, aminek eredményeként Miskolcon a közösségi közlekedés nagymértékben környezetbaráttá vált és csökkent az utazás időtartama is. 

Az okos város koncepció keretében a polgármesteri biztos a következő fejlesztéseket emelte ki: okos kamerarendszer, e-fizetési lehetőség a városi közlekedésben, Miskolc e-jegy, Önkormányzati Információ Menedzsment rendszerfejlesztés, intelligens közlekedéskoordinációs rendszer, Guide@Hand Miskolc turisztikai applikáció, GIS rendszer alkalmazása a városgazdálkodásban (MISKOLC GISPÁN®FELHŐ 2.0 GIS system), az önkormányzati fotovoltaikus telepek okos hálózati központba való becsatlakoztatása, városi energiamenedzsment, monitoring és koordinációs rendszerfejlesztés (okos mérés), digitális közösségi fejlesztés (pl. Miskolc Free Zone). 


Az előadásokat követően a résztvevőknek alkalmuk nyílt meglátogatni több jelentős fejlesztési helyszínt is: a Pannergy geotermikus hőközpontot Miskolc közelében, a Csodamalom Bábszínházat, a Szabó Lőrinc Általános Iskolát és az energetikai szempontból is megújult Miskolctapolcai Strandfürdőt. 
A REBUS tapasztalatcserén túl Buzău Város Önkormányzata kifejezte hosszú távú együttműködési szándékát Miskolc városával.
A projekt az Interreg Europe Programból, az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával, az Európai Unió és Magyarország társfinanszírozásával valósul meg.

Bővebb információ a zöld fejlesztésekről a linkeken

A projekt az Interreg Europe Programból, az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával, az Európai Unió és Magyarország társfinanszírozásával valósul meg.

Képmelléklet

Hivatkozások