Élet a városban
Sport
Sport 2019. január 13.
Nem bírt a címvédővel az Aluinvent DVTK

Az Aluinvent DVTK a női kosárlabda NB I/A  bajnokság alapszakaszának 13. fordulójában január 13-án, vasárnap este a bajnoki címvédő Sopron gárdáját fogadta, amely érvényesítette is nagyobb tudását és végül tizennégy pontos győzelmet aratott a Generali Arénában.

Néhány kimaradt akció után Medgyessy kezdte meg a pontgyártást egy remek hármassal, Casas a sarokból válaszolt egy kettessel, majd Zahui triplájával már a vendégek vezettek. Mokango egy támadólepattanó megszerzése után egyenlített közelről, aztán Medgyessy szemfüles asszisztját Skoric váltotta pontokra (7-5). Ezt követően soproni kosarak következtek, zsinórban nyolc, Casas ziccerét követően Cziczás László meg is állíttatta a játékot egy időkéréssel (7-13). A zöld-sárgákat ez nem zökkentette ki, Turner és Dupree növelte előnyüket, miközben a diósgyőriek edzője cserékkel próbálta felrázni a csapatát, Zele és Putnina álltak be. Mindketten egy-egy hármassal kapcsolódtak be a játékba, de közben Zahui és Turner is betalált (13-21). 

A második negyedben Zahui közelijére Mokango büntetőkből válaszolt, majd Crvendakić találatára jött egy újabb Zele-hármas, közeledni látszott ellenfeléhez a DVTK. Mikor azonban Turner és Czukor túl könnyen szereztek kosarakat, második idejét is kikérte a hazaiak edzője (18-29). Büntetők sora következett a mérkőzésen. Sajnos egy sportszerűtlen hiba után Turner dobhatott kettőt, majd miután a következő támadás végén egy hárompontos kísérlet közben is szabálytalankodtak ellene, még hármat. A két jelenet között Skorić is bedobott egyet, melyet Iniguez edző reklamálásáért ítéltek meg a piros-fehéreknek. A változatosság kedvéért Dupree szintén büntetők után növelte csapata előnyét, mire Katona végre akciógólt szerzett a palánk bevonásával, ekkorra már jelentős vezetésre tett szert a soproni együttes (21-36). Iniguez időkérése után Dubei középtávolija, majd Dupree és Medgyessy két-két jó büntetője következett a sorban és Kiss is bedobott egyet (24-40). A félidőből két perc volt hátra, ebbe belefért még soproni részről Zahui és Dupree duplája, a hazaiaktól Medgyessy és Walker-Kimbrough két-két büntije, illetve zárszóként Medgyessy remek ütemű passzát követően Zele könnyű kosara (30-44).

A fordulás után négy soproni pontra Mokango duplája és Shatori egy pontja volt a hazai reakció. Mindkét csapat játéka akadozott, de Crvendakić hármasa csak behullott a gyűrűbe, majd Skorić dobta be az egyik büntetőjét (34-51). Szabó és Crvendakić kosárváltása után Medgyessy és Walker-Kimbrough célzott pontosan, időt is kért a vendégcsapat (40-53). A következő kosarat is a DVTK szerezte, Medgyessy robogott végig a pályán és tette fel a ziccert, nem csoda, hogy magasabb hangerőre kapcsoltak a hazai szurkolók (42-53). Putnina palánk alólija után tíz alá csökkentette hátrányát a Diósgyőr, de Zahui és Turner duplái újra biztonságba helyezték a Sopront, de a játékrész utolsó kosarát Walker-Kimbrough szerezte, életben tartva ezzel a hazaiak reményét (46-57). 

A záró negyedben a zöld-sárgák gyorsan elvarrták a szálakat. Zsinórban hat vendégpont után volt eredményes Szabó egy pincérdobással, de Zahui tarthatatlannak bizonyult ebben a periódusban (48-65). Walker-Kimbrough duplájára Turner válaszolt, majd Medgyessy varázsolt be egy kettest szorongatott pozícióból, majd Casas kettesére Putnina reagált (54-69). Walker-Kimbrough asszisztja után Skoric ért el könnyű kosarat, majd az amerikai bedobó értékesítette a büntetőit. Tíz pont alá azonban nem sikerült menni, holott többször is megvolt erre a hazaiak lehetősége, ráadásul Casas hármasa végképp lehűtötte a kedélyeket. A mérkőzésből több mint két perc volt hátra, de a spanyol triplája már egyben a végeredményt is jelentette (58-72).

Aluinvent DVTK - Sopron Basket 58-72 (13-21, 17-23, 16-13, 12-15)

Miskolc, Generali Aréna 1000 néző. Játékvezető: Cziffra Csaba, Kapitány Gellért, Tóth Cecília.
DVTK: Medgyessy 13/3, Kányási, Walker-Kimbrough 11, Škorić 6, Mokango 6. Csere: Putniuna 7/3, Zele 8/6, Szabó 4, Kiss A. 1, Katona 2. Vezetőedző: Cziczás László.
Sopron: Turner 15, Czukor 4, Casas 9/3, Crvendakić 13/3, Zahui 17/3. Csere: Dupree 10, Dubei 2, Fegyverneky 2. Vezetőedző: Roberto Iniguez.

Cziczás László: - Gratulálok a Sopronnak, megérdemelten győztek. Ízelítőt kaptunk, hol tart Európa krémje. Az első félidőben talán túl nagy volt a tisztelet a részünkről, illetve talán a felfokozott hangulat is picit bénítólag hatott ránk. Megyünk tovább a megkezdett úton, célunk a Magyarország legjobb négy csapata közé kerülni, legközelebb Budapesten játszunk, ahol győzni szeretnénk.

Roberto Iniguez: - Gratulálok a hazai csapatnak, hiszen már az első félidőben kialakult nagy különbség ellenére sem adták fel és végig harcoltak. Mi jól játszottunk, a második félidőben sokat figyeltük az eredményt, a mérkőzés negyven percig tart. Nem mindenki egészséges, sok mérkőzésünk van, szerdán az Olympiakosz lesz az ellenfelünk, ez a mérkőzés jól szolgálta a felkészülésünket arra az összecsapásra.

(Forrás: www.dvtk.eu)