Élet a városban
Sport
Sport 2018. december 20.
Ma este a Cegléd ellen zár az Aluinvent DVTK

Az Aluinvent DVTK csütörtökön a Cegléd csapata ellen lép pályára utoljára az óévben a bajnokság 11. fordulójában. Az összecsapás 18:30 órakor kezdődik a Generali Arénában.

 

A Cegléd ellen zárja az óévet az Aluinvent DVTK

Női Kosárlabda NB I. A-csoport 11. forduló

 

2018. december 20., csütörtök
18:30 Aluinvent DVTK - VBW CEKK Cegléd

Cziczás László: - Semmivel sem lesz ez a meccs különlegesebb a többinél. Továbbra is harcolunk a céljainkért, hogy bekerüljünk a bajnokság legjobb négy csapata közé. Egy nagyon nehéz mérkőzésre számítok csütörtökön, hiszen egy több sebből vérző csapat ellen fogunk játszani, akiknek eddig nem úgy sikerült ez a szezon, ahogy tervezték. Ettől függetlenül három remek idegenlégiósuk van, úgy gondolom, ha elkapják a ritmust, akkor veszélyesek lehetnek és bárkinek a dolgát meg tudják nehezíteni. A PEAC-cal és a Szekszárddal is szoros mérkőzést játszottak, ezért fontos lesz, hogy maximális alázattal álljunk hozzá a találkozóhoz. Nagyon bízom benne, hogy csütörtökön feltesszük a koronát az eddigi teljesítményünkre.

Az ellenfél

A Cegléd csapata jelenleg a kilencedik helyen áll a bajnokságban. Az eddig lejátszott tíz találkozóból csupán két győzelmet értek el a sárga-kékek. Legutóbb a tavalyi ezüstérmes Szekszárd vendégeként szenvedtek tízpontos, 87-77 arányú vereséget Peter Janković lányai. A gárda tagjai közül Leia Dongue a legjobb pontdobó, aki 15,7 pontot átlagolt az eddigi mérkőzéseken.

Az Cegléd keretének négy idegenlégiósa van, centerposzton a svéd Hamilton-Carter, 1-2-es poszton a szerb Jovana Popović, az amerikai Swanier szintén irányító pozícióban a leghatékonyabb. Erőcsatárként pedig az izlandi Helena Sverrisdóttír ígyekszik húzni a gárda szekerét. Utóbbi játékos a DVTK-ban is megfordult a 2012/13-as szezonban. Rajta kívül is akad még egy ismerős arc a csütörtöki ellenfelünk keretében, mégpedig Gorjanácz Ágnes, aki két évvel ezelőtt szolgálta a Diósgyőrt.

Jegyinfó

A találkozóra a felnőtteknek 1000 forintba kerül a belépőjegy, míg a kedvezményes junior és senior jegyek 500 forintért válthatók. A családi jeggyel 2000 forintba kerül a mérkőzés megtekintése. A gyermekjegy ingyenes.

Gyermek: 0-6 éves korig
Junior: 6-20 éves korig
Senior: 65 év felett
Családi: 4 személy (2 felnőtt+2 junior vagy 1 felnőtt+3 junior)

(www.dvtk.eu)