Élet a városban
Sport
Sport 2019. május 18.
A harmadik meccs dönt a nemzetközi szereplésről

A nemzetközi kupaszereplést érő ötödik pozíció megszerzése volt a tét a PannErgy-MVLC-Miskolc férfi vízilabda csapata számára. Az OB I 5. helyéért folyó párharc második mérkőzésén, május 17-én, pénteken este Budapesten, a BVSC Szőnyi úti medencéjében hazai siker született, így a harmadik összecsapásra maradt a döntés.

Akárcsak az egyik fél második győzelméig tartó párharc első felvonásán, úgy ezúttal is alaposan megküzdöttek egymással a csapatok. Az első játékrész 2-2-es döntetlennel ért véget, nagyszünetben pedig 4-4 áll a Laky-uszoda eredményjelzőjén.

Térfélcserét követően aztán sikerült a házigazda zuglóiaknak meglépnie (4-2), ám a negyedik negyedben Sztojanovics Ognjen duplájával visszazárkóztak a vendég miskolciak (8-8). A 9-8-as végeredményt Várnai Kristóf állította be akcióból az ötödik minutumban, így az Euro-kupaszerepléssel járó ötödik helyről a harmadik felvonás dönt.

E.ON Férfibajnokság, rájátszás, az 5. helyért, 2. mérkőzés, eredmény:

BVSC-Zugló-PannErgy-Miskolc 9-8 (2-2, 2-2, 4-2, 1-2) 
Gólszerzők: Csapó 2, Várnai 2, Létay 2, Kovács P., Sugár, Szabó B., ill. Nagy Á. 2, Sztojanovics 2, Hornyák, Vadovics, Bedő, Bowen 

Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása: 1-1. Folytatás május 21-én, 19.30 órakor a miskolci kemény Dénes Városi Sportuszodában. 

(Forrás: www.waterpolo.hu)