Élet a városban
Sport
Sport 2019. április 05.
A Haladást fogadja a DVTK

A DVTK labdarúgó csapata szűk egy hónap szünet után léphet ismét pályára hazai környezetben az OTP Bank Ligában. Az ellenfél  március 6-án, szombaton, 17 órától a Szombathelyi Haladás FC lesz. 

OTP Bank Liga 27. forduló

2019. április 6., szombat
17:00 Diósgyőri VTK - Szombathelyi Haladás FC

Fernando Fernández (DVTK): - Az idény eddigi legfontosabb mérkőzése vár ránk szombaton. Egy közvetlen ellenfél érkezik Diósgyőrbe, akik előtt jelenleg 8 ponttal vezetünk, és egy győzelemmel végleg lerázhatjuk őket, mert a 11 pontos hátrányt a bajnokság hátralévő hat mérkőzése alatt nagyon nehéz ledolgozni. A Haladás az elmúlt hetekben egészen kiváló eredményeket ért el, ugyanakkor számukra is hatalmas a tét, hiszen ez az utolsó esély a felzárkózásra. Legutóbb kétszer is idegenben léptünk pályára, és sajnos nem tudtunk pontot szerezni, ezért különösen fontos, hogy hazai pályán ismét győzzünk. A korábbi találkozókon bebizonyítottuk, hogy a DVTK Stadionban képesek vagyunk megszerezni a három pontot, bízom benne, hogy ezúttal is sikeresek leszünk. Minden mérkőzésen a győzelemért lépünk pályára, de itthon a saját szurkolóinkkal a hátunk mögött mindig könnyebb dolgunk van. A lelátóról érkező energia megsokszorozza a játékosok erejét, ami látszik az eredményeken is. Az elmúlt héten is sokat dolgoztunk a támadásbefejezések gyakorlásán, mert gól nélkül nem lehet nyerni. Minél több helyzetet kell kialakítani, ehhez pedig több agresszivitásra van szükség a támadó harmadban. Ha ez megvan, akkor még pontosabbnak kell lenni a kapu előterében, az pedig biztosan meghozza a gólokat, és a győzelmet is.

Horváth Ferenc (Haladás): - Az utóbbi hetek eredményei azt bizonyítják, kezd összeérni a csapat, a télen érkezett játékosok fizikálisan utolérték magukat, megismerték társaikat. A mérkőzéseken is jól működik, amit az edzéseken gyakorolunk, de időre volt szükségünk, mire összeállt a játékunk. Azonban elégedettségre nincs okunk, noha három meccset megnyertünk, ez nem jelent semmit, hiszen még mindig az utolsó helyen állunk. A két csapat jól ismeri egymást, sok újjal nem tudja meglepni a másikat. Úgy gondolom, elsősorban a játékosok mentális állapota döntheti el a találkozót, az, hogy fejben ki lesz erősebb. Ami a Diósgyőrt illeti, látszik a csapaton Fernando Fernández vezetőedző munkája, kialakult, stílusos, szép futballt játszik a diósgyőri együttes. Mindenesetre egy ilyen csapatból, amelynek ilyen kiforrott játéka van, könnyebb felkészülni. Tiszteletreméltó a DVTK hosszú hazai veretlenségi sorozata, de reméljük, ezúttal megszakad. Nagyon fontos mérkőzés előtt állunk, hiszen az utóbbi hetek eredményeinek köszönhetően csökkent a hátrányunk riválisainkkal szemben. A meccs fő kérdése: vagy tovább tudunk zárkózni, vagy ismét leszakadunk. Nem utolsó szalmaszálként tekintek a találkozóra, inkább úgy fogalmaznék: élet-halál meccs vár ránk.

(Forrás: dvtk.eu)